Megjelent a Szaku 22!

Maximális erőfejlesztés

A maximális erőfejlesztés általános jellemzői

Maximális erőfejlesztésről akkor beszélhetünk, ha a terhelés a saját maximális erőkifejtésünk 80-100%-a. Ez leginkább a súlyzós fejlesztésnél mérhető le. Klasszikusan a súlyzóval végrehajtott gyakorlatoknál a maximális erő alatt azt a maximális súlyt (terhelést) értjük, amivel csupán egy ismétlést tudunk végrehajtani, de azt segítség nélkül.
A maximális erő, mint általános kondicionális képesség fejlesztését általában 18 éves korban lehet elkezdeni. Egyes sportolóknál akár már 16 évesen is el lehet kezdeni a maximális erő tréningeket, de a kezdők esetében csakis edzői irányítással és megfelelő edzéskor, előképzettség, illetve súlyzós múlt esetén. A fiatal, avagy az erőfejlesztést illetőleg tapasztalatlan sportolók esetében eleinte érdemes nagyobb ismétlést, kisebb terhelést választani. Ekkor heti 1-2 alkalommal javasolt ezzel foglalkozni. Ez később körülbelül heti 2-3 tréningre vihető fel, ugyanazon izomcsoportnál.
A nagy terhelés mellett az edzések sajátossága az alacsony ismétlésszám (1-6), a közepes szériaszám (súlyzónál 3-5), és a hosszú pihenők (3-5 perc), ami szintén nagyon fontos szegmens.
Szükséges hozzá a jó bemelegítettség és a test (izmok, izületek, csontok) maximális védelme, illetve a szakmai irányítás vagy segítség.
Beszélhetünk statikus és dinamikus maximális erőről.
Az ütő- és rúgóerőt több módon lehet fokozni. Ilyen a technika javítása-indítása, útja-kinematikája, pontossága (kiütési pontok), a gyorsaság fejlesztése, a tömeg növelése, illetve a maximális erő növelése.
A küzdősportokban a maximális erő fejlesztésével alapvetően az ütő- és rúgóerőt, illetve az ellenfél feltartását, megtámasztását, tolását, dobását, avagy feszítését akarjuk növelni.
Azokban a sportágakban, ahol inkább ütünk-rúgunk és nincs fogás (kyokushin, box, kick-box, K-1), leginkább dinamikus maximális erőre van szükségünk, de itt is szerepet kaphat a statikus maximális erő.
Ezzel ellentétben nagyobb arányban szükséges a statikus maximális erő a fogásokon, feszítéseken, szorításokon alapuló küzdősportokban  (birkózás, judo, ju-jitsu), de itt is szükséges a dinamikus maximális erő.
Ugyanakkor vannak teljesen „vegyes” igénybevételű sportok, amik leginkább a free fight-ok, MMA küzdelmek, ahol ütni, rúgni, fogni, dobni, feszíteni is engedélyezett. (Kempo, Pride, ketrecharc stb…)

Related posts