Megjelent a Szaku 22!

Interjú Karacs Attilával, a K-1 Hungary győztesével

Kispesten ültünk le beszélgetni. Elsősorban az eddigi pályafutása érdekelt, hisz a győzelméről mindenütt máshol is beszélni fognak.
– Mikor születtél, hol nőttél fel?
– 1982-ben, Budapesten, itt is éltünk 1990-ig. Akkor költöztünk ki Fótra. Itt kezdtem el kempózni 1992-ben, Lovász Gábornál, aki még ma is aktív, a Magyar Kempó Szövetség technikai vezetője.
– Mikor versenyeztél először?
– Talán már az első évben. Akkor még semi contactban, formagyakorlatban. Heti két edzés, iskola. Akkor ez egy jópofa dolog volt, nem életcél. Két év múlva beköltözött az edzés a XVII. kerületbe.
Szép lassan mindenki leforgácsolódott, én maradtam.
– Szüleid, testvéred sportoltak?
– Apám focizott, de viszonylag korán abbahagyta. Az öcsém is kempózott, de ő utána inkább „békeharcos” lett, nem tetszett neki a full contact küzdelem.
– Emlékszel még, miért pont a kempóval kezdtél?
– Persze. Láttam a Tigristánc című filmet, Jaspik Mennel. És itt nem csak a főszereplő egy igazi kempó mester, a film is a kempóról szól. Ez épp elég volt ahhoz, hogy lemenjek edzésre.
– Van valami emlékezetes történeted ebből az időből?
– Egy edzésen az edzőm, Lovász Gabi…

Kapcsolódó bejegyzések