Megjelent a Szaku 22!

K-1 Hungary – jó helyre került a korona

A versenyzők bevonulása – akár csak maga a csarnok – igen látványosra sikeredett. Már ekkor kiderült, hogy több személyi változás történt.
A tartalék mérkőzés (a 8-asból, ha valaki megsérül, e küzdelem győztese lép a helyére) Kis Dénes és a román Lanculescu Ninel között zajlott, vagy inkább zajlott volna.
Dénes egy jól ismert hazai thai boksz küzdő, aki sokkal esélyesebb volt. Rögtön a küzdelem elején azonban klincsből rúgott meg egy köríves térdrúgást, amit szabálytalannak minősítettek és leléptették. Élőben is látva, többször videón kilassítva próbáltam véleményt alkotni.
A bíró már valóban kétszer állást kért, mielőtt a rúgás becsapódott, bár mindez rendkívül rövid idő alatt történt. Dénes azt nyilatkozta, hogy közben ütött az ellenfele. Természetes, hogy a küzdelem hevében ő így látta, és ő nem tudta visszanézni. Én igen: Lanculescu akkor nem ütött. A bíró nagyon határozatlan volt, és nem túl nagy nyomatékkal szólította fel a versenyzőket a megállásra, nem mozgott feléjük, nem nyúlt oda, nem volt hangos.
Talán nem kellett volna leléptetni, hisz nem volt ekkora szabálytalanság, szerintem nem befolyásolta annyira a várható kimenetelt. Pontlevonás, intés, sárga lap, regenerálódási idő a román küzdőnek – így az egyik versenyző le lett léptetve, a másikat hivatalosan K.O. értékkel ütötték meg, tehát a szabályok szerint egyik sem folytathatja a küzdelmet. Talán kissé elhamarkodott döntés volt.
Az első mérkőzés a nyolcasból Bertalan Zsolt és a román Smarandescu Catalin között zajlott. Smarandescu 3. danos kempo mester, míg Bertalan még nem olyan rutinos thai boksz küzdő. Bár megmutatni nem tudta, mennyire is jó küzdő, hisz a román ellenfél folyamatosan tördelte a bunyót fogással és nagyon sok dobással, amikért járt volna a sárga lap, az intés. Így egy kissé unalmas, vontatott csatában Smarandescu Catalin ment tovább.
Ennél jobb volt Varga Balázs és Karacs Attila küzdelme…

Related posts