Az én életem, az én vécém

Az egész tavaly nyáron kezdődött, egy jakitori-boltban (jakitori – grillezett szárnyas, általában bambusznyárson) Kjúsún. Kimentem a mosdóba, ahol a vécépapucson kedves angol felirat köszöntött: „My life, my toilet!”. Akkor jót nevettem a bolondos mondaton. Aztán megtanultam a leckét. Legközelebb nem fogok ekkorát kacagni.

Olvass tovább

Fesztivál: mikosi, szaké, rajt!

Eljött az ősz, számtalan városban tartanak ünnepségeket. A Siraisi Sziget Őszi Fesztiválja egy kétnapos rendezvény, melyen úgy köszöntjük a sintó isteneket, mintha maga a császári pár látogatna meg minket. A fesztivál előtti hét során kitakarítjuk a szigetet, különösen azokat az utakat, melyek a Sisa szentélyhez vezetnek. Ez a hegy lábánál fekvő szentély a legfőbb a földdarabon. Az utakat bambuszkerítés övezi. A kerítésről fonott kötél lóg, a kötelekről pedig piros-fehér lámpások. A lámpások között gohei (fehér, villámot formázó, tisztulást hozó papírcsíkok). A szentélyhez vezető utat nemcsak mi járjuk be, de az…

Olvass tovább

Bugyirablás: tényleg akkora bűn?

Épp két évszak között vagyunk, ami Japánban a meteorológusok kedvenc időszaka. Ilyenkor lehet ugyanis a legtöbb kommentárt az időhöz fűzni, sőt, tanácsokat adni a nézőnek. Egyikük nemrég például a következő információkkal gazdagította a nézőt: “teljesen normális dolog, ha nappal melegünk van, ugyanakkor éjszaka fázunk”. “Holnap vigyenek magukkal összehajtogatott ernyőt” – javasolja egy másik. “Vegyenek dzsekit, ha holnap kimennek az utcára.” Tyűű! Kösz szépen. Ahogy a tv állomások egyre hevesebb versenyben állnak egymással, elképzelhető, hogy kipróbálják az amerikai módszert. Az Egyesült Államokban ugyanis a főcímeket gyakran az időjárás uralja, hurrikánok képében.…

Olvass tovább

Isteni beavatkozás

Mindig kérdik tőlem: “Amy, mit csinálsz egész nap azon a szigeten?”. Biztosítom őket: egyetlen unalmas percem sincs. A látogatók folyamatos özöne egész évben jelen van Siraisi szigeten. Néhányukat a kiváncsiság hajtja, mások a nagyvárosokból menekülnek vagy hogy legalább egy pillanatra megpillanthassák, milyen volt régen Japán. Van, aki fel akar sétálni a hegyekre, mások zarándokként a szellemi megvilágosodást keresik, hogy megérezzenek valamit a “kami” (istenek) erejéből. Mivel szigetünkben mélyen gyökerezik a sintó és a sámánizmus, az emberek általában találnak is valamit.

Olvass tovább

Szeretnél egy napra királyi fenséggé válni?

Lakj japán családnál! Ha vendégszeretetről van szó, a japánok egyértelműen bajnokok. Errefelé ez a legnépszerűbb olimpiai sportág, mely szigorú tréninget jelent udvariasság, szerénység, feltétel nélküli odaadás és általános önfeláldozás tárgykörökben. Nincs jobb illusztráció a vendégszeretetre, mint egy látogatás egy japán otthonban – biztos vagyok benne, hogy minden itteni polgár főiskolai vizsgát tett belőle. Ha gajdzsinként Japánban jársz, feltétlenül szervezz magadnak egy ilyen látogatást, mert ennél közelebb sosem kerülsz ahhoz, hogy király legyél. Ki leszel szolgálva, aggódni fognak érted, te kapod a legjobb helyet az asztalnál, tiéd lesz a legfinomabb és…

Olvass tovább

A férfi, aki a japán kardnak szentelte életét

A szerző további írásai angolul: Sake-Drenched Postcards Ez alkalommal a Kapitány a japán kardélezők világába merül alá. Mielőtt vicces ötleteid támadnak, tedd el azt a köszörűt: kifinomult művészet ez a javából. Amikor Jon Bowhay felkap egy japán kardot, az embernek nem a szokásos szamuráj fantáziálások ugranak be kettévágott páncélokkal, zúzott csontokkal. Inkább a kard általános állapota, kialakítása és szerkezete áll a fókuszban. Először tenyerére fekteti a markolatot, ügyelve arra, hogy ne érjen hozzá a pengéhez. – Megvizsgálom, egyenes-e – mondja, miközben jobb markát az álla alá tartja, balját pedig előrenyújtja,…

Olvass tovább

Műjégpálya vagy kórház?

Amikor beléptem a kórházba, azt hittem, tévedésből egy korcsolyapálya előterébe tévedtem. Az első dolog ugyanis, ami a szemembe ötlött, a ruhatár, pontosabban lábbeli-tár volt. Egy hosszú pult mögött asszonyok álltak és a látogatók cipőjét rendre műanyag papucsokra cserélték, amikre óriási számok voltak festve. A kórházat elhagyni készülő látogatók visszaadták a kölcsönpapucsot, cserébe saját cipőjükért. A kórház sem volt kicsi, de biztosan ez volt a világ leghatalmasabb cipőcseréje. Vagy a világ legizgalmasabb helye lábfetisiszták számára. Valaki szólhatna a Guinness társaságnak!

Olvass tovább

Dönteni vagy nem dönteni – ezt nem lehet megválaszolni

A nyugatiak gyakran a japánok szemére hányják, hogy lassan hozzák meg a döntéseket. Erre már kora gyerekkoruk óta tréningezik őket, hiszen minden kis japánt szégyellősségre kondicionálnak. Megkérdezed például a kis Tarót: – Melyiket szeretnéd? A piros cukrot vagy a kéket? Taro nem fog felelni, ugyanis a japán gyerekeknek soha nem kell döntést hozni. – Hazukasii deszu! („Olyan félénk!”) – magyarázza Taro anyukája alig leplezett büszkeséggel, láthatóan teljesen elégedetten fia viselkedésével. Még néhányszor elismétli, hogy hazukasii. Amikor itteni felnőttek beszélgetnek gyerekekkel, mindig elismerően mondják a szülőknek, hogy „hazukasii deszu ne” („félénk,…

Olvass tovább

Mielőtt visszatérsz Japánból…

Távozni készülsz a felkelő nap országából? Ne tedd. Legalábbis addig ne, amíg ki nem próbáltad a következők valamelyikét: 1. Látogasd meg a Fudzsi hegyet. Találd ki, mi ez a felhajtás körülötte, végy részt a szent vulkánt övező össznépi csodálatban. Próbáld megfejteni, miért épp a Fudzsi fotója lóg minden bankban és közfürdőben. Azt nem merem leírni, hogy kapaszkodj is fel rá, mivel a mászószezon igen rövid, ráadásul sokan csalódottan veszik tudomásul a rájuk váró, távolról sem érintetlen tájképet, ami fent tárul eléjük. Elég, ha néhány bizonyító erejű fényképet készítesz, hogy te…

Olvass tovább