Megjelent a Szaku 22!

Sziget 2005 – HidaJimbo

Talán a leghíresebb dobformáció, a Suichi Hidano és Akira Jimbo által alkotott duó idén először látogatott el hazánkba. A Japán Alapítvány jóvoltából két koncertet adtak, az elsőt Sziget Fesztivál utolsó napján, a másodikat másnap este a Millenárison. A Wan2 sátorba látogató szigetlakó láthatta, hogy az egész színpadot elfoglalták a hangszerek. Egy-két perccel kilenc után hatalmas taps kíséretében léptek színpadra a dobok mesterei. Erős kezdés – két saját zeneszám – után anyanyelvünkön üdvözöltek minket, szintén magyarul mutatkoztak be, mondták el, kik is ők. Ezt követő
en tradicionális japán zenét, majd Led Zeppelin számokat játszottak. A koncert alatt hol Hidano és a taiko, hol pedig Jimbo és a modern dob állt a középpontban. Külön érdekessége a hangszer összeállításoknak, hogy a taiko-felszerelést cintányér egészítette ki, a modern készletet pedig gitár-szintetizátor, melyet dobként üzemeltet Jimbo.
Játék közben Suichi Hidano mintha révületben lett volna, míg Akira Jimbo mosollyal az arcán játszott. Az apró technikai, erősítési problémák ellenére is felejthetetlen koncertet adott a duó – a közönség gyakorlatilag visszadobolta a zenészeket. A koncert után lehetőségem nyílt pár kérdést feltenni a dobosoknak.

USS IWO JIMA

 Iwodzsima Tokiótól 1120 kmre, délkeletre található a Rjúkjúszigetcsoport közelében. Az 1945. február 19. és március 26. között tartó ütközet közvetlenül előzte meg a második világháborút lezáró okinavai csatát. Az Ivodzsimán lezajlott összecsapásban 28 ezer amerikai és japán katona oltotta ki egymás életét. Napjainkban a háború kegyetlenségére az emlékművek, a katonai tiszteletadások, történelemkönyvek és hollywoodi filmesek emlékeztetnek (Windtalkers) – egy tengeri óriás mellett.
Az LHD-7-es jelzésű hajó a második „Iwo Jima” nevet viselő tengerjáró a haditengerészet történetében. Az elsőt, az LPH-2-est 1960-ban avatták fel, 24 helikopter és 1,500 fő tengerészgyalogos célba juttatására volt képes. Történelmi jelentőségű, hogy 1970 áprilisában a szerencsétlenül járt Apollo 13 űrhajó első számú mentőhajójaként állt helyet.

Related posts