Megjelent a Szaku 21!

TETSUGAKU – a karate-do filozófiája 

A pusztakezes küzdelem egyidõs az embe­riséggel. Az ember a társai között méltó el­len­fe­lekre talált, ezért kénytelen volt olyan tech­nikákat kifejleszteni, mellyel meg­védhette ma­gát, vagy jobb esetben legyõz­hette tá­ma­dóit. Felismerte, hogy ehhez erõs és egész­séges testre van szüksége és jártas­ságra a har­ci technikákban.

Nagy ember, nagy feladattal  – interjú Török Dániellel

Nem akármilyen évet produkált Török Dániel 2005-ben. Klubot váltott, pontosabban létrehozta saját karate klubjukat, a Champions Fight Clubot. Új cégével behozta a világ legjobb táplálék-kiegészítõi közé sorolt Champion termékeket. Edzõt váltott. Szervezett egy önálló profi gálát, ahol debütált is, K-1 szabályok szerint. Az itthoni szervezések egyik legjobbját láthattuk – komoly médiavisszhang, újságok, tv-k, rádiók. Óriási sikerû sajtótájékoztató, videoklip, satöbbi. Ráadásul gyõzött is, K.O.-val.

– Az EB-re nagyon komoly felkészülést végeztél, amit megelõzött a Magyar Bajnokság és a K-1-es felkészülés. Ez igen sok, biztos fáradt voltál. Utána mennyi pihenõ következett?
– Körülbelül két hét. Mondjuk 2 nap múl­va már lejöttem a terembe, sõt edzeni is akar­tam, de Stefi mindig azt mondta, hogy in­kább pihenjek, mert besokallok. Ezt én is gon­doltam, de jöttem, néztem az edzéseket, segítettem a többieknek, edzéseket tar­tot­tam. Szükségem volt erre a légkörre.
– Mivel töltötted a két hetet?
– Pihentem, buliztam, kajálni jártunk, csa­joztam, moziztam. Jól éreztem magam. Szükségem volt már erre.
– Hogy épült utána fel a terved?
– Stefi állította össze, õ irányította. Heti 8-10 edzésem volt. Nagyon figyeltünk mindenre. Szom­baton és vasárnap is kettõt edzettünk, mert ekkor lesz a verseny. Ilyenkor voltak a ha­tárterhelések. Hétfõn pihentem.

Related posts