Hakodate – a melegen tartott japánok otthona

Amikor elköltöztem Niszekóba, az egész várost ellepte az év els? havazása. Brutális egy hóesés volt.

Valahogy helyesnek t?nt, hogy Hokkaidó egy hóviharral köszöntött: a szél és a hópelyhek is vízszintesen közlekedtek. Mindent elkövettem, hogy megakadályozzam a kiváncsi pelyheket a kabátom alá jutásban, de ezeknek a zsebbe és táskába törekv? hópihéknek mintha külön-külön küldetéstudata lenne.

Akár az indonéziai hangyák, akik képesek átrágni magukat a sütemény légmentes csomagolásán , ezek a hópelyhek is meglelték a legapróbb réseket a pajzsomon, be a dzsekim alá.

A hakodatei bennszülöttek fel-alá járkáltak az utcán, hermetikusan lezárt táskával és ruházattal, mintha ez az egész teljesen normális dolog lenne. Néhányan még hóerny?t is cipeltek, pajzsként maguk elé tartva.

De ez mind rendben van, szeretem a havat – emlékeztetem magam egyfolytában. Mellesleg még mindig azon a beszélgetésen járt az eszem, amit egy okajamai bennszülöttel folytattam az indulás el?tt. (Okajama Honsú – a f?sziget – déli partján fekszik, ahol általában meleg van – a ford.)

Amikor elmondtam neki, hogy télre Hokkaidóra utazom, egészen összezavarodott és azt mondta: “Úgy hallom, Hokkaidón sosem kapcsolják ki a kályhát az otthonokban.” Felragyogott az arcom: “Aha, úgy hívják, hogy központi f?tés!” és t?rt?ztetni kellett magam, nehogy a nyakába zúdítsak egy félórás el?adást a folyamatosan m?köd? radiátorok erényeir?l.

Hamar levonta a következtetést: “arrafelé igen hideg lehet”. Én azonban ekkor már egy olyan Japánról álmodtam, amely mentes a fagyott samponos dobozoktól a fürd?szobában és ahol a teljes síruházatot csak odakint kell viselni.

Els? találkozásom a központi f?téssel a hakodatei vasútállomáson zajlott.

Megbámultam az üvegbe csomagolt teljes állomást és az embereket, akik ellazulva üldögéltek a padokon és a vonatra várva bámulták az odakint kavargó hópelyheket.

Ez óriási kontrasztba áll Honsóval, ahol még a nagy állomások, mint a Sin-Ószaka teljesen nyitva állnak és az emberek dideregve, a szélben hajladozva várnak a megfelel? szerelvényre.

Akik leszállnak a vonatról, sietve indulnak valami meleg helyet keresni. Hakodatéban, amely épp mostanában szeretne “nemzetközi várossá” válni, a vécéajtón a következ? felirat függ: “request in use. The use back please drain water. Please do not drain it other than toilet paper of equipment.” (Ez természetesen lefordíthatatlan, nagyjából “kérelem a használatban. A használat vissza kérem eresszen vizet. Kérem ne eressze másként mint a felszerelés toalettpapírja.”) Oké!

Ahogy felszálltam a Hakodatéból Osamambéba induló vonatra, arról informáltak, hogy az ételt “a székemnek szolgálják”. Nem voltam benne biztos, hogy a székem bármit is kérne, én azonban nagyon is szerettem volna egy meleg csésze kávét. A szolgáló azonban sehol sem látszott.

A központi f?tés jótékony sugaraiban sütkérezve arra gondoltam, hogy ezt a találmányt feltétlenül el kellene juttatni Honsúra is.

A száloptika a tenger alatt szállítja a telefonhívásokat. A pán-amerikai országút, amely Alaszkát köti össze Dél-Amerika legalsó csücskével, összesen 48 000 km hosszú. Az alaszkai olajvezetéket 21 000 ember építette.

Természetesen Japánnak, amely hatalmas tapasztalattal bír a hidak és a mesterséges szigetek építése terén nem okozhat gondot megtalálni a a központi f?tés Hokkaidóról Nyugat-Honsúra szállításának módját. A gyors és hatékony sinkanszent látva nem szállíthatnák vele a meleget is délre? Mit szólnál a takkjúbinhoz? (Gyorsposta – a ford.) Természetesen mindenki tudja, hogy nem elég, ha csak felmelegíted a házat és lekapcsolod a f?tést – a meleg ugyanis elillan.

Ha tehát minden hokkaidói lakos összefogna egy-egy honsúi emberrel és építenének egy vezetéket a két lakás közé, elkaphatnánk az északi otthonból elszök? h?t és gyorsan délre fuvarozhatnánk újrafelhasználási célból. Az egyre népszer?bb széler?m?vek közül párat fejtet?re állítanék és a föld alatti h?vezetékekben segítenék az áramlást.

Hacsak valaki nem áll el? egy még jobb ötlettel, mint például a jég meleg megfelel?jével vagy a havat kioltó forró es?vel, azt hiszem, Honsú kénytelen lesz Hokkaidóról rabolni – ha mást nem, hát azt a forradalmi ötletet, hogy állítsunk be egy nagyobb olajkályhát a lakásba és sose kapcsoljuk ki.

Azt hiszem, szeretni fogom Hokkaidót.

Amy Chavez

Related posts

Kommentelj