Fukuda Jaszuo hírlevele – a politikusok felelősségéről

Legutóbbi hírlevelemben megjegyzéseket f?ztem az úthálózat számára elkülönített összegek (melyek például az útdíjakból és a benzin adójából folynak be) felhasználásának lehet?ségeir?l. Említést tettem arról is, hogy nem kívánom akadályozni a kormányzat javaslatát, de bizonyos pontokat szeretnék felülvizsgálni. Azzal a szándékkal tettem mindezt, hogy megteremtsem a lehet?ségét a párbeszédnek az ellenzékkel, ezzel március végéig létrehozva azt a megegyezést, amely megakadályozza, hogy a törvényhozás ne érintse kedvez?tlenül az emberek mindennapjait és a helyi intézmények m?ködését. Aznap este, miután elküldtem a hírlevelet, különleges sajtótájékoztatót tartottam, melyen néhány javaslatot tettem az úthálózat számára elkülönített…

Bővebben

Fukuda Jaszuo hírlevele – Az útdíjak átcsoportosításáról

A kormányon lév? koalíció és az ellenzék között nézeteltérés alakult ki az útdíjakból és a benzin adójából származó el?irányzott bevételek elosztása ügyében. Ahhoz, hogy biztosítsuk: az emberek mindennapi életét nem érinti ez a konfliktus, a két oldalnak gyorsan meg kell állapodni a jelenlegi patthelyzet feloldásában. Nem áll szándékomban elvetni a kormány eredeti terveit. Ugyanakkor teljesen nyitott vagyok el?remutató felülvizsgálatára azokon a pontokon, ahol szükségesnek látszik, ezért nagyon remélem, hogy az ellenzéki pártok, különösen a Japán Demokrata Párt egyetért velünk és leülünk tárgyalni. A felülvizsgálat els? pontja azok a források lehetnek,…

Bővebben

Húszezer rendőr vigyáz majd a G8-as találkozón

Hokkaidón nem találtak elég rend?rt, ezért a többi szigetr?l érkeznek kollégák a G8-as csúcstalálkozó idejére. „A tervezett biztonsági intézkedésekre korábban még nem volt példa, ezért szokatlanul aprólékos el?készületekre lesz szükség”, nyilatkozta Takahasi Kijotaka, a hokkaidói rend?rség feje egy találkozón. Három helyen állítanak fel biztonsági központot Hokkaidón a rendezvény idejére. Az els? az új Csitosze reptéren lesz, a második a találkozó színhelyén, a harmadik pedig a sziget f?városában, Szapporóban. További két központot is felállítanak, egyik a terrorista támadásokkal kapcsolatos titkosszolgálati információkat dolgozza fel, a másik a küldöttségek közlekedéséért felel. Kyodo

Bővebben

Tüntetés az amerikai erőszak ellen

Többezer okinavai tiltakozott az amerikai katonák által elkövetett b?ncselekmények miatt és azt követelték, hogy csökkentsék az amerikai jelenlétet a szigeten. A tüntetések akkor robbantak ki, amikor egy újabb tengerész er?szakolt meg egy iskoláslányt. „Újra meg újra b?ncselekmények történnek, ezért az okinavaiak rendkívüli dühvel tiltakoztak az amerikai és a japán kormánynál is”, idézi a Kyodo az okinavai polgármestert, Tómon Micukót. A beszéd februárban, az említett b?ncselekmény után hangzott el, amikor a s?r? zápor ellenére tömegek vonultak az utcára. – Minden alkalommal elfojtották a hangunkat, a brutális b?ncselekmények pedig folytatódtak – tette…

Bővebben

Fukuda Jaszuo hírlevele – Bemutatkozott a Kibó őrmodul

Teljes er?vel folynak a tárgyalások a szakszervezetekkel az idei béremelésekr?l. Tegnap számos nagyvállalat adta meg a választ a munkások felvetéseire úgy, hogy beleegyeztek a béremelésbe. Az elmúlt évre visszatekintve láthatjuk, hogy növekedett a gazdasági bizonytalanság, a lassuló USA-gazdaság és a száz dolláros határt elér? nyersolaj miatt. Ennek ellenére a japán vállalatok tisztán kifejezték szándékukat arra, hoy a tavaly ígért mértékben emeljék a béreket, némelyik egyenesen változtatás nélkül elfogadta a szakszervezetek követeléseit. Ezeket a lépéseket úgy hiszem, az tette lehet?vé, hogy a vállalati vezet?k felismerték: itt az id? megosztani a reformok…

Bővebben

Fukuda Jaszuo hírlevele – Osztozunk a gazdasági növekedés gyümölcsein

Eljött a március, a tavasz már a kertek alatt van. Nemrég számos újságcikk foglalkozott az élelmiszerek és más háztartási termékek árának emelkedésével. Ez érintette az alapvet? élelmiszereket, mint a miszó, szójaszósz vagy tejtermékek. Tavaly óta valóban emelkedtek az árak, széles termékskálát érintve a kenyért?l a f?z?olajon át a papírzsebkend?ig. Egyes rágcsálnivalókból kevesebb található egy-egy zacskóban. . Az olvasóktól kapott e-mailekben lassan, de folyamatosan emelkedik a növekv? árak iránt érzett aggodalom. Egészen biztos vagyok, hogy számosan osztják aggodalmukat, miközben igyekeznek megtakarítani a pénzüket, és olyan termékeket keresnek, ami legalább egy jennel…

Bővebben

Obama köszönetet mondott Obamának

A világ legnagyobb hatalmára tör? amerikai elnökjelölt visszacsepegtetett némi kedvességet a japán Obama városka lakóinak. Obama városa lelkesen támogatja elnöki álmokat dédelget? druszáját: lelkesesedésüket nemrég egy levéllel hálálta meg a politikus. – Szenvedélyünk nem volt hiábavaló – nyilatkozta a városházán dolgozó egyik munkatárs, aki a helybéliekkel „I love Obama” fejpántot visel. Azonos neve miatt a városka már kétszer is biztató levelet küldött a heves harcokat vívó jelöltnek, apró ajándékkal. Obama megköszönte a leveleket és az „értékes ajándékokat” és felemelte szavát a barátság és a jobb világért tett közös er?feszítés érdekében.…

Bővebben

Fukuda Jaszuo hírlevele – Túllépünk a vagy-vagy választásokon

Tegnap bejelentettem az új, „nulla várólista az óvodákban” stratégiát. Sokak számára talán ismeretlen lehet a várólista fogalma, amelyen a szabad óvodai helyre váró kisgyerekek szerepelnek. „Azon gondolkodtam, hogy választanom kell a munka és a gyereknevelés között.” Egy vállalati óvodában tett látogatásomon hallottam ezt a megjegyzést egy anyukától, akinek a gyereke ebbe az intézménybe jár. Biztos vagyok benne, hogy nem csak ez az anyuka, hanem számos más szül? is olyan helyzetbe került, amelyben választaniuk kell a gyerekvállalás vagy más között. Minden szül? vágya, hogy napról napra követhesse gyereke növekedését. Biztosítanunk kell…

Bővebben

Fukuda könnyek közt kért bocsánatot az elt?nt halászok miatt

Fukuda Jaszuo könnyes szemmel kért személyesen elnézést attól a családtól, amelynek két tagja elt?nt az óceánon, miután halászhajójuk összeütközött egy rombolóval. A miniszterelnök ugyanakkor nem fogadta el a védelmi miniszter lemondását. – Rendkívül sajnálom mindazt, amit az ütközés okozott. Sajnálom… hiszen még el?ttük állt az élet – mondta könnyek közt Fukuda, amikor a rokonok megmutatták neki a két elt?nt halász fényképét. Ez volt az els? alkalom, hogy a miniszterelnök találkozott a családtagokkal. A félórás találkozó a nyilvánosság kizárásával zajlott. Az 58 éves Kicsiszei Haruo és 23 éves fia, Tecuhiro családját…

Bővebben

Fukuda Jaszuo hírlevele – Minden er?vel kutatjuk a túlél?ket

Tegnapel?tt baleset történt a Bószó-félsziget közelében: egy Aegis radarrendszerrel felszerelt romboló összeütközött egy halászhajóval. Mindenekfelett azt remélem, hogy Kicsiszei Haruo úr és fia, Tecuhiro, akik a bárka fedélzetén tartózkodtak biztonságban hazatérhetnek. Folyamatosan keresik ?ket éjjel-nappal, nem csupán az önvédelmi er?k járm?vei, hanem a parti ?rség, a halászati ügynökség és helyi halászok is. A Kicsiszei családra és barátaikra gondolok, akik mélyen aggódnak a hideg tengeren rekedt szeretteikért. Nincsenek szavak arra, milyen aggodalmat élnek át szeretteik. Biztosítani szeretném ?ket, hogy minden lehetséges dolgot megteszünk, hogy a lehet? leggyorsabban megmentsük az apát és…

Bővebben