Meghoszabbítják az Észak-Koreát sújtó szankciókat

Hat hónappal meghosszabbították azokat a gazdasági büntet?intézkedéseket, melyeket a 2006-os nukleáris kísérletek miatt vezettek be a kommunista állammal szemben.

A japán kormány azért engedélyezte a hosszabbítást, mert a szomszédos állam nem lépett el?re a nukleáris fegyverek létrehozását célzó program leállításában, jelentette be Macsimura Nobutaka államtitkár.

– Észak-Korea még mindig nem jelentett be egy teljes és korrekt nukleáris programot – érvelt Macsimura. – A körülményeket figyelembe véve ezért úgy döntöttünk, hogy szükség van a szankciók fenntartására – tette hozzá egy újságírói kérdésre válaszolva.

Az intézkedéseket, melyek között a teljes importtilalom és a japán kiköt?k lezárása is szerepel az észak-koreai hajók el?tt a 2006. október 9-i katonai nukleáris teszt után léptették életbe. Azóta háromszor hosszabbították meg.

Októberben a koreaiak beleegyeztek, hogy hatoldalú tárgyalásokat tartanak és részletes programot ígértek a nukleáris program leépítésére. Vállalták továbbá, hogy a kísérletekben dönt? szerepet játszó f?reaktort tavaly év végéig leállítják.

Eddig páratlan el?relépésnek számított a reaktor leállítása, ám a tárgyalások mégis megszakadtak, amikor Észak-Korea nem tartotta be a decemer 31-i határid?t a program bemutatására.

Kyodo

Related posts

Kommentelj