Meghívás ikrarakó-partira

Bármely ismertebb japán kertben kötelező elem a ponttyal töltött tavacska, nagy, dekoratív pontyokkal, melyek úgy néznek ki, mint amikre ráborult egy kanna narancssárga festék. A koi, ahogy errefelé ezeket a pontyokat nevezik létezik fekete és fehér változatban is, olyannyira, hogy simán hívhatnánk őket Holstein-halnak is.


Amellett, hogy dekoratív, a koi az erőt jelképezi, ezért fordulhat elő, hogy a Gyerekek napján ponty alakú sárkányokat eregetnek a fiúk számára. Ez valamiféle vizuális edzés a gyerekeknek: felnéznek a lengedező pontyokra és erőt merítenek. Ami mindig lenyűgözött a koi-jal teli tavakban, az az áruk volt. Egyetlen hal tízezer jennél kezdődik. Ez rengeteg pénz egy olyan halért, amit meg se lehet enni.

Úgyhogy eléggé meglepett, amikor azt láttam, hogy Sikokun, Kotohirában egy csomó koi-ponty úszkál a köztereken. Egy szépítészeti projekt részeként a város sekély csatornát ásott a járda mellett és megtöltötte színes halakkal. Ha akarnál, csak le kéne hajolnod és kihalászni a megkívánt halat. Mindenesetre ez hal(álos) bűnnek számít, így nem javaslom.

Az egyik dolog, amiért olyan drága a koi ponty, hogy hiába rak le a lányhal többszáz ikrák egy alkalommal, a legtöbb ivadékon nem lesz elég szép folt ahhoz, hogy eladhassák. A többiek más munkát kapnak: mi gondolsz, kik építik azokat a zátonyokat? És a kontinentális talapzatot? A folyóból odamigráló pontyok csinálják az egészet. Bárki, aki járatos a halológiában, tisztában van a dologgal.

A lányponty viszont otthonmarad és csudaklassz ikrázópartikat tart. Egy lány-koi már egyéves korában ivarérett. El tudod képzelni, milyen lehet az első születésnapi parti?

Aranyhal: Köszönöm mindenkinek, hogy eljött a szülinapi partira. Előszös sütit eszünk, aztán jön a meglepetés. Ikrázni fogok!

Tyűűű!, mondja a többi hal, elkerekedett szemmel. Némelyikük gyorsan hazaúszik az otthonhagyott víz alatti kameráért.

A jelenlévő hímek nyálcsorgatva figyelik az eseményeket, tulajdonképp ezért van az a sok folyadék a halastavakban. Ehhez persze sok nyál kell, de ne feledjük, hogy Aranyhal kismillió ikrát rak egyszerre, úgyhogy ez olyan lehet egy halhím számára, mint egy tűzijáték.

Az egyetlen probléma, hogy nem cipelhetsz magadban százezer ikrát anélkül, hogy észrevennék – senki sem árul kismama ruhát pontyoknak. A harcra kész hímek egyfolytában a mindennapos lányok körül sürgölődnek, mindegyik abban bízik, hogy ő lesz ott először az ikrák kipottyanásánál.

Szexuális zaklatás, ha engem kérdezel.

Ikrázáskor – hívhatnánk babazuhanynak is – a hím a vízbe juttatja a spermáját a megtermékenyítésért. A spermának alig fél perce van, hogy találjon egy gusztusos ikrát, aztán elfogy az ereje és használhatatlanná válik. Amikor ez történik, a többi hal egyszerre énekli, hogy „boldog születésnapot”.

Az éneklő halak azonban esetleg elcsodálkozhatnak azon, hogyan lehet „boldog születésnapot” kívánni egy frissen született pontynak, akinek épp egyéves az anyukája. Persze az ikrák még meg sem termékenyültek, úgyhogy születésnap helyett tarthatnak „coming-out” partit is.

Három nappal később, amikor az összes ikra megtermékenyedett, irtózatos nagy család támad a tóban. Ráadásul minden gyerek pontosan ugyanannyi idős! Egy ponty általában 15 évig él, Aranyhal asszonynak valószínűleg többszázezer unokája lesz még életében.

Aranyhal szülinapi bulija végén előrántja (természetesen vízálló) telefonját és felhívja mind a százezer testvérét, hogy közölje velük: „Boldog szülinapot! Hogy ment az ikrarakás?”

Ha legközelebb meglátsz egy japán koi ponttyal teli tavat, tudni fogod, mit csinálnak.

Amy Chavez

Related posts

Kommentelj