Hungarian Open- Nyíregyháza – Férfi küzdelmek- 70 kg

Nagyon jó mezőny jött öszze, több jó küzdővel. Többségük igen fiatal, ami jó jel a jövőre nézve. A címvédő Nemes József (Kemecse) bemérkőzőként kezdett, és könnyű győzelmet aratott. Majd jött az IKO 3 reménysége, Gyarmati Imre (Karcag), aki a Matsushima hazai csoportjának legjobb könnyűsúlyú versenyzője. Ellenfele a martfűi Pető Krisztián volt. Már másodjára mérkőztek, tavaly Pető győzött. Nagyon szoros csata alakult ki, végig teljesen döntetlen volt mind a 9 percben, minek végén Krisztián győzött bírói döntéssel.

A szintén esélyes Váczi Péter (Hajdúszoboszló) volt Pető újabb ellenfele, ők is második alkalommal küzdöttek egymással. Akkor Péter győzött, 9 perc után, de ehhez most 5 perc is elegendő volt. Azonban őt Nemes Józsi állította meg. A másik ágon Rózsa Gábor is magabiztosan kezdett, akár csak Búzás Gábor, aki bemérkőző volt, és Úri Kovács ellen bírói döntéssel, majd budapesti ellenfele felett ushiro mawashi (fordulós fejrúgás) wazarival nyert. A 8-ban a törésnél Búzás teljesített a legjobban. Úgy gondolta, hogy ez elég is lesz Rózsa ellen, de nem számított rá, hogy meglesz az 5 kg-os testsúlykülönbség. Küzdelmük kiegyenlített volt, a két fiatal versenyző talán túl kis figyelmet fordított a védekezésre, és igen „bevállalós” küzdelmet produkáltak – a közönség nagy örömére.

A fináléban a két kemecsei versenyző mérte össze tudását. Nehezen kezdtek egymás ellen, hisz ez mindig nehéz mindenki számára – egy baráttal küzdeni. Egy külső combrúgást követően Rózsa lába „megbicsaklott”, amire a bírák wazarit ítéltek Józsi javára. Ezzel 3 perc alatt győzött is, amit örömkörei követtek a csarnokban, hisz megvédte címét. Második Rózsa Gábor, harmadik Búzás Gábor és Váczi Péter lett.

 

 

Related posts