Kyokushin Hungarian Open – Az utóbbi évek leglátványosabb „kyo” versenye

Régen látott sikert hozott a verseny. Pedig több minden „ellene szólt”. Kezdve azzal, hogy nagyon korán, év elején került megrendezésre, szokatlan időpontban. (Az Európa-bajnokság és a Világkupa miatt.) Nem a fővárosban került rá sor, hanem egy vidéki városban – Nyíregyházán. Rendkívül rossz idő volt, még az autópályák is nehezen járhatóak voltak, több út egyenesen járhatatlan. Számos környező ország közel ugyanebben az időpontban rendezte nemzeti versenyét.

A nyíregyházi csarnok óriási, 3000 néző befogadására képes. Az utóbbi években zajló magyar bajnokságok egyikén sem volt ennyi néző. Ráadásul a nevezett külföldi versenyzők közül többen, az időjárásra hivatkozva lemondták az utolsó napokban az indulást. Így tett a teljes litván, azerbajdzsán és lett csapat.

És jött a verseny.

Gyönyörűen berendezett csarnok várta a közönséget, valamint nagyszerű, gördülékeny szervezés, gyönyörű körülmények egy teleplakátolt városban. A belépők, a plakátok, a VIP részleg, az étkeztetés, a versenyzői kártyák, a műsorfüzet, a tájékoztatás, a tv-közvetítés, a kiemelt küzdőtér, a tatami, a fénytechnika – és még sorolhatnám azokat a részleteket, amik bármely korábbi hazai versenyt felülmúlták.

Tartottak a szervezők is a nézők alacsony létszámától, de közel telt ház(!) előtt léptek a küzdők tatamira.

A jegyeket nagyon olcsón árulták, és tombolaként is szolgáltak. Nagyon értékes nyeremények voltak – házi mozi, robogó…

A küzdelmi versenyben indulók első helyezettjei 1000 eurót, a másodikok 500 eurót kaptak, és mindannyian nagyon szép és nagy kupákat, díjakat.

Rendkívüli bemutató

Shihan Borza József ellátogatott a versenyre, versenyzőket is hozott. Vele tartott sensei Kádas János, sensei Tóth Zsolt és sensei Orehovszki Zoltán is.

A négy kiváló mester egy nagyon látványos és igazán showszerű bemutatóval népszerűsítette a kyokushint. Kiváló zenékre nagyszerűen koreografált műsort láthatott a kilátogató majd 3000 ember.

Nehéz leírni azt az összhatást, ami a nézőket érte. Talán a leglátványosabb jelenet a Shihan lelassított, több ellenfeles önvédelmi helyzete volt, amikor három alkalommal is, gyönyörű fejrúgásokat lassított le. Teljesen filmszerű volt, főként a nagyszerű fénytechnikával együtt. Persze a törések is nagyon impozánsak voltak.

Szűnni alig akaró vastaps volt a jutalmuk, és persze a vendéglátó, sensei Bencze Antal ajándéka.

Related posts