Egy kisfiú testrészeir?l és a nagyra n?tt hogyishívjákról

“te külföldi vagy, és a külföldieknek köztudottan nagyobb a “hogyishívjákja”, mint a japánoknak”



A japánokat leny?gözik a nagy testrészek. Nagy a lábad? Az ilyesmi azonnal megnevetteti a japánokat, és olyanokat mondat velük, hogy “ókí deszu ne?” (jó nagy, ugye?). A japánok saját arcukról is el?szeretettel beszélnek, mivel általában nagyobb és kerekebb, mint a kisebb és csontosabb nyugati arcok.

.

Más helyzetekben a minél nagyobb, annál jobb elve érvényesül – például az orr esetében. Rengeteg japán rajong a nagy orrokért (olvasd csak el Murakami Haruki akármelyik regényét), és mindig jelen van az az általános közérzés, hogy a felkel? nap országának lakói jobban néznének ki hosszabb orral.

De nem ez az egyetlen dolog, amir?l leny?gözve társalognak, ha a nagy testrészekr?l van szó.

Nemrég átmentem a szomszédomhoz, hogy megnézzem új unokáját. A lánya nemrég babázott le, és az els? hónapot a nagymamánál töltötték, a jó öreg japán szokás szerint. A kisfiú a hever?n aludt, egy nagy törölköz?be csomagolva.

– Nézd csak, Amy – mondta a szomszédom, miközben kicsomagolta a csecsem?t.

A pici ott feküdt meztelenül, aranyos g?gicsélést hallatva.

– Nem gondolod, hogy valami szokatlan rajta? – kérdezte.

– Nem, teljesen normálisnak t?nik – feleltem.

– Ókí dzsa nai? (Nem nagy?) – reagált.

– Mi nem nagy? – érdekl?dtem.

Szomszédom rámutatott a kicsi… hogyishívjákjára és kijelentette: “Ókí deszu ne!” (Ugye milyen nagy!).

– Nos, ööö – válaszolta, mivel nem nagyon vagyok jártas a babák testrészeiben.

– Arra gondoltunk – lépett közbe a lány -, hogy mivel te külföldi vagy, és a külföldieknek köztudottan nagyobb a “hogyishívjákja”, mint a japánoknak, talán meg tudnád mondani nekünk, hogy ez normális lenne-e egy külföldi babán. A n?vérem babáinak sosem volt ekkora “hogyishívjákja”.

– Nos, öööö – ismételtem.

Atyaisten, azért hoztak ide, hogy megszakértsem a pici férfiasságát! Egyszer és mindenkorra meg akartak gy?z?dni róla, hogy minden rendben és úgy vélték, hogy egy külföldi bizonyosan megmondja nekik az igazságot a fiukról – hogy egy nap roppant népszer? lesz, s?t, talán a feln?ttek királya.

Megérezvén, hogy egy picit elégedetlenek a “nos, öööö” következtetésemmel, hozzátettem: “ókí ka na” (“talán nagy”).

Egy dolog mindenesetre bizonyos: a japánok egyáltalán nem szégyenkeznek, ha nyilvánosan kell a testrészekr?l beszélgetni. Ezt már sokkal korábban megfigyeltem, mivel gyakran kérdezik meg t?lem japán férfiak, hogy a férjemnek mekkora “hogyishívjákja” van. Ilyenkor csak nevetek egyet válasz helyett, de olyan gyakran kérdezik meg, ami mutatja, hogy rendkívül elterjedt az a nézet, hogy a gajdzsinok ezen a téren jobban el vannak látva.

Az anya és lánya folytatták: “ókí desz ne?”, minden alkalommal nagyobb nyomatékkal kiejtve az els? “ó”-t, ami egyre inkább azt kezdte jelenteni, hogy “nnnnagyon nagy”.

Kénytelen voltam megváltoztatni a diagnózist: “talán tényleg nagyon nagy”.

A n?i testrészek sem számítanak tabunak, egy bizonyos pontig. Találkoztam olyan n?kkel a strandon, akiket korábban még sohasem láttam, és a legels? alkalommal közölték: “Amy, neked nagy melled van” (pedig nem is). Ez valamiféle asszonyok között használatos dicséret.

Rájöttem, hogy szomszédaim korábban már számos szigetlakónak mutatták meg a kicsi felszerelését. Szegény gyerek, úgy fog feln?ni, hogy mindenki tud róla mindent. Amerre csak jár, az emberek összesúgnak mögötte: “ez az a gyerek azzal a hatalmas hogyishívjákkal”.

Szomszédom rábólintott, hogy igen, megmutatták már néhány tucat környékbelinek és mindenki ugyanazt a konklúziót vonta le: “ókí”. Nagyon büszke volt az unokájára.

Talán ezért nyomták meg az “ókí” elejét egyre jobban; az “ó” egyre hosszabbá vált, és egyre nyomatékosabb. Amit?l eszembe jutott, hogy ez talán már nem is az els? “ó” nyomatékosítása, hanem a szó elejére ragasztott “o” el?tag, ami a tiszteletet fejezi ki (pl. o-furo – tisztelere méltó fürd?; o-csa – tisztelere méltó tea), vagyis azt jelenti, hogy “tiszteletre méltóan nagy hogyishíjvák”.

Ha láttunk már sintó szertartást, ahol a falloszt imádják és utaztatják körbe-körbe, azt hiszem, ezen sem lep?dünk meg túlságosan. Ez a fiú valamikor igen komoly státuszra tesz szert a sintó közösségben – akár ceremóniamester is lehet bel?le. Szóval a fiúcska el?tt ragyogó jöv? áll.

Úgyhogy a szomszédomhoz fordultam és közöltem: “valójában úgy gondolom, hogy nagyon-nagyon nagy”.

Amy Chavez

Related posts

Kommentelj