A bambusz és a bambino

Egy nap – nem is olyan rég – férjem az erdőbe ment bambuszért. Nagyjából egy óra múlva megjelent és hűvös, nyugodt hangon megszólalt: “Drágám, tudnál adni némi kötszert?”.

Hűvös, nyugodt hangjából tudtam, hogy semmi komoly nem történt. Amikor azonban kimentem a sebtapasszal, láttam, hogy vér csöpög a kezéből. Egy bambuszkötél elvágta a kisujját. Apró, de mély seb volt, amely mindenképp varrás után kiáltott.

Néhány nappal korábban felfigyeltem egy új orvosi klinikára, amelyen katakanával és angolul is ott díszelgett: “Takenoko Medical Care”. A táblán egy vicces rajz is volt, apró orvossal, csúcsos kalapban, szemüvegben és sztetoszkóppal. Emlékezvén erre az új klinikára odacipeltem férjem.

Előzetes egyeztetés nélkül érkeztünk, de mivel nem volt más beteg, azonnal a hátsó szobába vezettek. Úgy tűnt, mi voltunk a legelső páciens.

Az apró hátsó helyiségben öten rajzották körbe férjem ujját, egy picit talán túlságosan lelkesen. Mintha csak egész nap arra vártak volna, hogy valaki végre vágja már el az ujját.

Csupán ketten viseltek kitűzőt, rajta a nevükkel és az “egészségügyi tanácsadó” felirattal.

Ahogy férjem elkezdte levenni a kötést, további két ember érkezett a recepcióról azzal a kettővel, akik épp befejezték az ebédet. A tömeg gyakorlatilag sorban állt, hogy pillantást vessen a kibontakozó kisujjra.

Az a mód, ahogy ezek az asszonyok nyüzsögtek, megpróbálva pillantást vetni az említett testrészre picit olyan volt, mint a bogárrajzás. Az ujjra kiváncsi bogarak, melyek mind az ismert James Bond-film, a Gold Finger premierjére várnak meghívót. Ki tudja, jövőre talán már egész éjjel a klinika előtt sátoroznak, hogy kellő közelről lássák az ujjat. Azon kezdtem gondolkodni, hogy egyáltalán jó helyre jöttünk-e.

A sérült ujj számos “ó”-t és “á”-t váltott ki. “Mély”, jegyezte meg az egyik rajzó. “Dzsaaaa”, közölte egy másik, aztán elkezdte tisztítani a sebet. Ezután jött egy újabb tisztogató, majd egy harmadik, akik mind pucoltak egy keveset a nyíláson. Végül öt ember takarította ki a pár centis sebet.

Mindezt az idősebb egészségügyi tanácsadó szigorú felügyelete alatt végezték, akiről először azt hittem, hogy orovos. Ő gondoskodott arról, hogy mindenki gumikesztyűt húzzon, mielőtt megérintik az ujjat, amely lassan kultikus tárgy státuszba került. És mindent csipesszel fogtak meg. Nagyon hosszú csipesszel.

Minden gézdarabkát csipesszel bontottak ki. Csipesszel márottták a fertőtlenítő folyadékba, aztán ezt a gézt használták arra, hogy kitisztítsák a sebet. Csipesszel.

Minden tevékenységet legalább harminc centis távolságból végeztek, hogy teljességgel kizárják a fertőzés lehetőségét.

Annyian voltak a szobában, hogy végül kicsúszott a számon a kérdés: “melyikük az orvos?”. A fiatalabb tanácsadó felemelte a kezét. A többiek elmondásuk szerint nővérek voltak, illetve a nővérek asszisztensei. Az idősebb tanácsadóról kiderült, hogy bába (hátha nehéz szülése lesz férjem ujjának?). Hmmm.

Most a varrásról: olyasmit vártam, hogy valaki elővesz egy Dzsuki márkájú varrógépet, amely gyárilag ismeri a cikkcakkos öltést, ám csalódnom kellett: az orvos személyesen varrta össze a sebet. A bába diktálta neki a teendőket: “egy kicsit jobban nyisd ki a tenyerét, amíg egyenes nem lesz, mivel így nem a nyugalmi állapotában varrod a kisujjat”.

A varrás szokatlanul hosszú ideig tartott, középen egy kesztyűcserével. A végén már négy tű lógott ki az ujjból, mindegyikből orvosi cérna csomózódott a szélrózsa minden irányában, meglepő hasonlatosságot mutatva a pókokkal.

Távozáskor magamhoz vettem a névjegykártyájukat és nem bírtam megállni, hogy ne kérdezzem meg: “Mi ez az apró ember a csúcsos kalapban, szemüvegben és sztetoszkóppal?”.

A recepción ülő hölgy elmagyarázta: “A klinika neve Takenoko. A takenoko japánul azt jelenti: bambuszrügy. Ez az apró ember egy bambuszrügy.”

Legalább tisztázódott, hogy a megfelelő helyre jöttünk a bambuszbaleset után.

Ráadásul arra is választ leltem, mit keresett ott a bába. Elvégre a kisujjról volt szó.

Amy Chavez

Related posts

Kommentelj