Martfűi klubedzőtábor
Befejeződött a klubedzőtábor Martfűn. Az évi első tábora volt a csapatnak, és most is 4 napig tartott. Két csoportban dolgoztak: kezdők és fehérövesek, valamint haladók és versenyzők.
BővebbenKüzdősport
Befejeződött a klubedzőtábor Martfűn. Az évi első tábora volt a csapatnak, és most is 4 napig tartott. Két csoportban dolgoztak: kezdők és fehérövesek, valamint haladók és versenyzők.
BővebbenHazánkban első alkalommal szerepelt együtt egy zenekar és küzdősportolók az Éjszaki Harcos elnevezésű koncerten, ahol Török Ádám és a Mini mellett Török Dániel és Stefanovics József lépett kötelek közé.
BővebbenEgyikük sem arról híres, hogy nem meri felvállalni a komoly adok-kapok helyzeteket. Bátran odaállnak, és a verekedős bunyó sincs ellenükre, hisz ez már bizonyította Bognár „Bogesz” László és Kirkor Kirkorov is.
BővebbenA sikerért és az egészségért- a Kyokushinért! A diákolimpiai program legközelebbi megmérettetése vasárnap, március 6-án lesz Pápán. Itt a dunántúli régi versenyzői lépnek tatamira, hogy biztosítsák a továbbjutásukat a diákolimpiai döntőbe.
BővebbenMárcius 20-án rendezik a Kung-fu Országos Bajnokságot a Vasas röplabda csarnokában (III. ker).
BővebbenA csendes észak-lengyelországi (300 ezer lakosú) „kisváros” adott otthont az év első nagyszabású nemzetközi shidokan versenyének.
BővebbenAriake Colosseum, Tokió, Japán Japán K-1 Max Bajnokság Kiről mit kell tudni?
BővebbenAz egész csapat nagyszerűen helytállt a hétvégén, a 24 órás kyokushin küzdelemben. Mindenki számára óriási kihívás volt 24 órát ébren, talpon, sőt küzdelemben tölteni.
BővebbenMagyar Kyokushin Karate Diákolimpia Budapest, Pest Megye, Közép-Magyarország Területi Elődöntő 2005
BővebbenNyugodtan illethetjük a „Kőkemény” jelzővel Vas Miska esetleges következő ellenfelét, hisz az úriember ezt többször bizonyította. Danny Williams – merthogy róla van szó – az idősebbik Klicsko ellen volt utoljára a ringben, ahol 6 meneten át támadott, hajtott, és nem adta fel egy pillanatra sem. Igaz, utána K.O. vereséget szenvedett, de nagyszerűen helytállt.
Bővebben