K-1 WORLD MAX 2005 -Japán Bajnokság

Ariake Colosseum, Tokió, Japán

Japán K-1 Max Bajnokság

Kiről mit kell tudni?

Sorsolás: 2005. Február 23

Kicsit segítek megismerni a K-1 Max versenyzőit, bár töbségükről nekem is csak 2-3 küzdelmem van.

Takehiro Murahama

Nem túl jó nevű Max-os. Mindössze 6 mérkőzése van, 4-et nyert belőle. Az igazi nagyok közül mindössze a „Legnagyobbal” mérte össze a tudását: Masatóval, akivel kétszer is mérkőzött, de mindkét alkalommal kikapott. Egy alkalommal pontozással, egyszer K.O.-val.

Több küzdelme volt más, K-1-hez hasonló rendszerben. Itt 2003 márciusában debütált.

31 éves, kis termetűnek számít: 163 cm, 67,5 kg.

Hayato

Keveset lehet róla tudni. 179 cm, és 69 kg. Thai bokszoló. 28 éves.

Kozo Takeda

Igazi nagy név, bár nem K-1-ben vívta ki ezt a nevet. Itt mindössze 7 bunyója volt, és abból ráadásul 4-et el is vesztett, igaz, nagy nevek ellen. Rutinos, nagyon kemény. Muhay-thai alapokkal rendelkezik. 2003-ban a Max fináléjába jutott. Japán mércével mérve a legjobb, legérettebb korban van. 33 éves.

49 küzdelme van, amiből 34-et nyert meg, 5 mérkőzése döntetlennel végződött. Jó a K.O. mérlege, hisz 27 alkalommal hagyta el idő előtt a szorítót. Masatóval szemben ő is alulmaradt, de az itt küzdők közül K.O.-val kikapott Kohiruimakitól, és pontozással megverte Kojirót.

Norifumi „Kid” Yamamoto

Masato mellett e legismertebb Max-es. Rendkívül népszerű, extravagáns, vagány, igazi showman. Rendkívüli bevonulásairól híres (tánckoreográfiák), és látványos küzdelmeiről, amik néhány alkalommal elvesznek a közönség szórakoztatásban. Egy-egy alkalommal előfordult, hogy mindössze fél percet töltött aktív küzdelemmel az adott 3 percből. A fennmaradó időt elmozgásokkal, tánccal, ugrálással töltötte. Jó barátja a kyokushin világbajnoknak, Tsukamotónak. Vannak hasonló lábtechnikáik. Nem sok mérkőzése van, de nem ezért szeretik. Egyedül Masatótól kapott ki, pontozással. Shooto (egy MMA-hoz hasonló szabályrendszer) küzdelemben, MMA-ban is mérkőzött már. 28 éves. Igen kegyetlennek tartják.

Tomo

Seido karatés. Már 1999-ben debütált, de nem volt gyakran mérkőzése. Mindössze 9 küzdelme volt, de ebből 8-at megnyert, igaz, kevésbé ismert japán bunyósok ellen. A legnagyobb név, akivel mérkőzött az a török Serkan Yilmaz, akitől ki is kapott. 31 éves.

Kojiro

Nem nagyon értem indulását, hisz egy győzelme mellett 4 veresége van csak, és ezek az utóbbiak. Fiatal – 25 éves. Thai boxoló, bár ott eredményes volt – 9 küzdelem, 9 győzelem, 6 K.O.. Első K-1 meccsén (2002 Február) megverte Hayatót, de utána csak kikapott, többek között Marino Deflorintól és Kozo Takedától is.

Takayuki Kohiruimaki

Jó név, sok küzdelemmel. 2002-ben döntőbe jutott. „Sárkány” becenévvel illették. 28 éves, 34 küzdelméből 22-őt nyert meg. 2 döntetlenje van és 18 K.O.-ja. Megverte Genki Sudót, Marino Deflorint, de kikapott Masatótól. ERedetileg kick-bokszoló.

Kazuya Yazuhiro

Seido karatés. Harcos, kissé alacsony – 170 cm. Nem túl sok küzdelme volt eddig kesztyűben: 5 küzdelem, és abból 3-at el is veszített. Kozo Takedatól kikapott, Kohiruimakit megverte pontozással.

Related posts