Martfűi klubedzőtábor

Befejeződött a klubedzőtábor Martfűn. Az évi első tábora volt a csapatnak, és most is 4 napig tartott. Két csoportban dolgoztak: kezdők és fehérövesek, valamint haladók és versenyzők.

Napi két edzés zajlott. Foglalkoztak a hely- és helyzetváltoztató mozgásokkal, technika iskolázással, védekezésekkel, tempó és kontra támadásokkal, szermunkával.

A testvérklub – a Budapesti Champions Fight Club – 3 versenyzője is itt végezte formába hozását a diákolimpia pesti régiójának elődöntőjére, ami nagyon jól sikerült. A három versenyző – Mátyási Patrik (junior könnyű 2.), Mátyási Renátó (ifi könnyű 1.), és Wiszler Csaba (gyermek II. közép 1.) egyaránt jó formát mutatott.

A martfűi klub junior válogatottjai több váltott ellenfeles küzdelmet is kiviteleztek, és fontos része volt ez az E.B. felkészülésüknek a tábor. Körmöndi Lídia, Bittmann Mariann, Szűcs Gergő és Balogh Zsolt egyaránt jó reményekkel indulnak harcba majd a tiszántúli régió elődöntőjén Debrecenben, hogy kiharcolják az E.B. indulás jogát.

Feltehetően legközelebb a tavaszi szünetben táboroznak a martfűiek.

Related posts