Sim city DS 2 (TESZT)

Nem is olyan rég jelent meg az első Sim City DS-re. (Na jó, egy ilyen fiatal konzolon minden játék „nem is olyan régi”.) Ez valahol az utolsó két változat keveréke volt, izometrikus térképpel, nagyon sok magyarázattal. Annak ellenére, hogy régen nagy Sim City-rajongó voltam, az első átirat nem nagyon fogott meg. Igaz, nem is mélyedtem bele – az egyelőre még csak japánul elérhető folytatás viszont azonnal megragadott.

Bővebben

Gó programok DS-re I. (TESZT)

Az idei SakuraCon programjában szereplő gó bemutató kétszeres meglepetéssel is szolgált. Először is: nem gondoltam volna, hogy ilyen sok érdeklődő lesz, aki kipróbálja a táblás játékok császárát. A másik váratlan dolog az volt számomra, hogy az kiváncsiskodók között – legalábbis amikor én arra jártam – túlsúlyban voltak a lányok. A következtetés egyértelmű: gózni jó, és még csajozni is lehet vele!

Bővebben

Nyelvtanulás gyerekeknek baboskenyér-emberrel (TESZT)

Anpanman to aszobó – aiueo no kjósicu Magyarországon több százezer ember él, aki élete végéig nem tudja elsajátítani anyanyelvünk brutálisan nehéz ábécéjét, vagyis azt a pár tucat betűt. Ehhez képest egy rendesebb japán óvodás már hat éves korára megtanulja a két alapvető jelkészletet, a hiraganákat és a katakanákat. Az ok nyilvánvaló: szegény magyaroknak ősidők óta nem volt lehetőségük DS programokkal játszani.

Bővebben

A szúdoku fogságában

A hétvégén meglátogatott anyukám: egy ceruzával és egy megviselt magazinnal a kezében lépett a lakásomba. Csillogó szemét és a „7, 3, 9, 2, 2, 4, 3” számsort az újság sarkában látva rögtön tudtam, mi a teendő. Készítettem egy csésze teát, hagytam, hogy leüljön és lábujjhegyen kiosontam a szobából.

Bővebben

A szúdoku szabályai

Egyszerűbb már nem is lehetne: adott egy 9×9-es négyzet, benne néhány számmal. Ez a 9×9-es négyzet kisebb, 3×3-as négyzetekből áll össze. Feladatunk kitölteni az üres négyzetrácsokat úgy, hogy betartjuk a következő szabályokat: minden sorban, oszlopban és 3×3-as kis négyzetben csak egyszer szerepel minden szám 1-9-ig. A hiányzó számokra nem kell tippelni, mindig puszta logikával kikövetkeztethető legalább egy helyről, hogy milyen számjegy való oda.

Bővebben