Fukuda Jaszuo hírlvele – Miért van szükség a Fogyasztóvédelmi Ügynökségre

„Hasonló eset történt tíz évvel ezel?tt. Akkor hogyan történhetett meg…?” Hétf?n találkoztam Dzsósima Hirojuki édesanyjával, akinek a fiát egy meghibásodott bojler okozta; valamint Murata Rjunoszuke édesanyjával, aki egy konnyaku zselé miatt vesztette az életét és meghallgattam a történeteiket. „Ha a hivatalok és az érintett vállalatok azonnal lépéseket tettek volna az els? balesetek után, akkor a mi gyerekeink életben maradhattak volna” – ez volt a gyászoló szül?k természetes reakciója. „A sebek, amit egy értékes családtagunk elvesztése okozott egész életünkben nem fognak begyógyulni.” Dzsósima és Murata asszony könnyekben tört ki, amikor ezeket…

Bővebben

Fukuda szerint a tibeti kérdés nemzetközi ügy

Fukuda Jaszuo miniszterelnök azt nyilatkozta a China Friday nev? kínai lapnak, hogy a tibeti zavargások a hivatalos kínai állásponttal szemben nemzetközi üggyé dagadtak és érinthetik az olimpiát is. Fukuda egy tárgyaláson úgy fogalmazott, hogy Kínának „egyenesen szembe kell néznie a valósággal, hogy Tibet kérdése immár nemzetközi üggyé vált”, míg kínai partnere annyit nyilatkozott a sajtónak, hogy reményei szerint a kérdést gyorsan le tudják zárni és a pekingi olimpia sikeres lesz. A kínai nyilatkozatokban még mindig visszatér? elem, hogy a zavargások mögött a dalai láma áll. Japan Today

Bővebben

62 törvényhozó látogatta meg a Jaszukuni szentélyt

Sokan Tokió háborús múltjának szimbólumát látják benne, mégis hatvankét képvisel? tett látogatást a hírhedt Jaszukuni szentélynél – egy nappal azután, hogy Japán és Dél-Korea vezet?i hangoztatták, hogy véget kellene vetni a történelemr?l folyó parttalan vitáknak. A képvisel?k között nyolc magas rangú kormánytisztvisel? is volt. A szentélyben a 2,5 millió háborúban elesett katonára és kivégzett háborús b?nösökre emlékeztek a szokásos tavaszi fesztivál nyitónapján. Fukuda Jaszuo miniszterelnök nem tett látogatást a helyszínen. A hasonló látogatások folyamatosan nagy terhet jelentenek az ázsiai országok kapcsolatára, akik ezt a gesztust Japán világháborús politikája védelmeként értelmezik.…

Bővebben

Fukuda Jaszuo hírlevele – Egy társadalom, ahol biztonságban lehet gyereket vállalni

Az elmúlt héten meglátogattam a tokiói Szetagaja kerületben a Nemzeti Gyermekegészségügyi és Nevelési Központot. Az intézet fejlett orvosi és szülészeti központ. Megfigyelhettem a berendezéseket és az újszülött osztályt, a gyerekek számára felállított sürg?sségi osztályt, ahol a diagnózist és a kezelést olyan gyerekek kapják, akiknek azonnal segítségre van szükségük. A kockázatos szülések nagy részével ez a központ foglalkozik, ezért rengeteg várandós kismama jár ide id?pontot kérni, valamint kezelésért, miután egy helyi kórházban megtörtént a szülés. Megtudtam, hogy a sürg?sségi gyerekellátás szolgáltatásait egyre többen veszik igénybe annak ellenére, hogy folyamatosan kevesebb baba…

Bővebben

Fukuda Jaszuo hírlevele – A fogyasztók érdekében cselekedni

A japánok gyakran hallják a „túl tagolt kormány” kifejezést. Valóban, kormányzati rendszerünket a termékek és szolgáltatások kínálóival összhangban szerveztük. Jó példák erre a gazdasági, a kereskedelmi és ipari minisztérium az ipari szektor, a mez?gazdasági az agrikulturális szektor, a pénzügyminisztérium pedig a pénzügyi szektor számára. Ahogy Japán felépült a második világháború után és bekövetkezett a nagy gazdasági növekedés korszaka, a gyártókra történ? összpontosítás szükségesnek t?nt. Ma a világ második leger?sebb gazdaságaként óriási diverzifikálódásnak lehetünk tanúi a társadalmi szükségletek terén, például a magas életmin?ség iránti vágy megjelenésével. Olyan korban élünk, amikor a…

Bővebben

Fukuda Jaszuo hírlevele – A bevétel az embereké

Pontosan egy hónap telt el az új pénzügyi év kezdete óta. Habár az új pénzügyi esztend?re szóló költségvetést már elkezdték végrehajtani, rendkívül sajnálatosnak tartom, hogy két hónappal a viták megkezdése után még mindig nem tudott a Képvisel?ház arról dönteni, hogy engedélyezi vagy sem a paragrafusok felülvizsgálatát, amelyek lehet?vé tennék a teljes végrehajtást. Olyan körülmények közt, amikor a japán állam és az önkormányzatok adóssága meghaladja a 800 billió jent, egyedül a múlt hónapban elvesztettünk 180 milliárd bevételt. Ha továbbra is fennmarad ez a helyzet, a kormányzat folyamatosan hatmilliárd jent veszteget el…

Bővebben

Kína Japán segítségét kéri a kritikák miatt

A Japánba látogató Hu Csin-tao kínai elnök hangsúlyozta a két ország stratégiai együttm?ködésének fontosságát – el?djével szemben, aki egy évtizeddel ezel?tti látogatásán még a történelmi kérdéseket helyezte el?térbe. Hu tisztában van azzal, hogy egy kiegyensúlyozott társadalmat könnyebb lesz felépíteni, ha er?síti a kötelékeket a szigetországgal. Úgy t?nik, elkötelezte magát, hogy japán látogatása során felemeli a hangját a nemzetközi kínaellenes hangulat miatt. Ahogy megérkezett Tokióba, Hu találkozott háromezer japánnal, akiket még ? vendégelt meg fiatalabb korukban, 1984-ben. Ez Hu els? hivatalos japán útja a beiktatása óta. A díszvacsorán megígérte Fukuda Jaszuo…

Bővebben

Fukuda Jaszuo hírlevele – Hu Csin-tao elnök meleg fogadtatása

Japán és a Kínai Népköztársaság kapcsolatai 1972-ben normalizálódtak, és még ugyanabban az évben két óriáspanda, Kang Kang és Lan Lan érkezett országunkba. Azóta több generáció csodálhatta a tokiói Ueno állatkertben a pandákat. Sajnálatos módon azonban a Ling Ling nev? óriáspanda nemrég elpusztult. Az állatkertbe látogató gyerekek a Golden Week héten bizonyára nagyon szomorúak voltak. Néhány napja hivatalos látogatásra érkezett Japánba a kínai elnök, Hu Csin-tao. Mivel a látogatás csupán rövid id?vel Ling Ling halála után történt, Kína úgy döntött, hogy a két ország barátsága jelképéül két újabb pandát kölcsönöz Japánnak.…

Bővebben

Japán az űrfegyverkezés mellett?

A japán törvényhozók megszavazták, hogy a világ?rt katonai célokra is lehessen használni, megtörve ezzel egy több évtizedes tabut. A hivatalosan pacifista állam újabb jelét adta annak, hogy a békéhez való viszonya meglehet?sen ambivalens – gondoljunk csak a hadügyminisztérium átkeresztelésére az elmúlt esztend?ben. A lépést épp a kínai elnök látogatására id?zítették, mivel tavaly a szárazföldi óriás egy katonai kísérletben lel?tt egy m?holdat. Egy alsóházi bizottság megszavazta, hogy vonják vissza az 1969-es parlamenti határozatot, amely kizárólag nem katonai használatra korlátozta Japán tevékenységét a világ?rben. A javaslatot biztosan elfogadja a parlament, mivel mind…

Bővebben

Átment az útadót módosító törvény

A japán Diéta eldogadta azt a régóta vitatott törvényjavaslatot, amely lehet?vé teszi, hogy az úthálózat fejlesztésére el?irányzott adóbevételeket más célokra fordíthassa a kormány. A javaslat a következ? tíz évre szólt és az alsó ház egyszer már elfogadta. Ugyanakkor az ellenzéki többség? fels? házban elutasították a javaslatot, így az ismét az alsó ház elé került. A szavazás el?tt a kormány lépéseket tett, hogy bizonyítsa: az átirányított összegek nem okoznak problémát az úthálózat fejlesztésénél. Ezután kérték az ismételt szavazást. Az els? javaslat március 13-án ment át az alsó házon. JT

Bővebben