Fukuda Jaszuo hírlevele – Egy társadalom, ahol biztonságban lehet gyereket vállalni

Az elmúlt héten meglátogattam a tokiói Szetagaja kerületben a Nemzeti Gyermekegészségügyi és Nevelési Központot. Az intézet fejlett orvosi és szülészeti központ. Megfigyelhettem a berendezéseket és az újszülött osztályt, a gyerekek számára felállított sürg?sségi osztályt, ahol a diagnózist és a kezelést olyan gyerekek kapják, akiknek azonnal segítségre van szükségük.

A kockázatos szülések nagy részével ez a központ foglalkozik, ezért rengeteg várandós kismama jár ide id?pontot kérni, valamint kezelésért, miután egy helyi kórházban megtörtént a szülés.

Megtudtam, hogy a sürg?sségi gyerekellátás szolgáltatásait egyre többen veszik igénybe annak ellenére, hogy folyamatosan kevesebb baba születik. Különösen éjszaka és hétvégén keresi fel egyre több szül? az olyan intézeteket, mint ez a központ.

Azt is megtudtam, hogy egyre több szülész és gyerekorvos hagyja ott a kórházakat, mivel munkájuk rendkívüli fizikai és szellemi megterheléssel jár. Ördögi kör: a megmaradt orvosokra még több teher rakódik.

Kato Tacuo, a központ igazgatója évekig gyerekorvosként dolgozott. Elmagyarázta, hogy bár az általánosan tapasztalható gyerekorvos-hiány a nagyszer? csapattal és felszereltséggel m?köd? központra nem ró elviselhetetlen terheket, a vidéki kórházak kevésbé tudnak megbirkózni a helyzettel.

– Manapság a szül?k még magasabb színvonalú szülészetet és gyerekellátást várnak, mint valaha – mondta.

Amikor én születtem, ritka eseménynek számított, ha valaki kórházban adott életet egy babának. Engem is egy bába segített a világra szüleim házában. Ahogy Kato doktor is mondja, természetes igénye a mai, kevesebb gyereknek életet adó szül?knek, hogy egy jól felszerelt kórházban szeretnének szülni, és hogy a szül?k a lehet? legjobb ellátást szeretnék a kicsiknek.

Látogatásom a központban emlékeztetett arra, hogy rendkívül fontos a szlészetek és a gyermekorvosi ellátás meger?sítése.

Folyamatosan n? azoknak az asszonyoknak a száma is, akik gyakorlatilag semmilyen vizsgálatra nem járnak el a terhesség ideje alatt, csupán a legutolsó pillanatban rohannak be a kórházba, megszülni a babát. Ezt a problémát is meg kell oldani.

Mindenesetre egy társadalom, amelyben az emberek biztonságban érzik magukat a gyerekek szülésekor és felnevelésekor a cél, hogy megállítsuk a csökken? születési tendenciát.

A kérdés friss átérzésével a következ? hónap végéig átfogó víziót fogalmazunk meg a szülészetekkel és a gyerekorvosokkal kapcsolatban. Ez más célkit?zések mellett tartalmazni fogja a speciális célokat, mint például a szülészek és gyerekorvosok számának növelése a kórházakban. A víziót aztán konkrét lépésekre fogom váltani.

Hogy mindezt végrehajtsuk, forrásokra lesz szükségünk. Hírlevelem korábbi számaiban említettem, hogy a benzin adójából befolyó pénzeket, melyek az úthálózat fejlesztésére jegyeztünk el? más célokra is lehetne fordítani, például a csökken? születésszám elleni harcra. Ha ezt sikerrel végrehajtjuk, már a 2009-es pénzügyi évben is megvalósíthatjuk a gyerekorvosok és a szülészek helyzetének javítását.

Néhányan kételyüket fejezték ki, hogy az átcsoportosítás valóban lehetséges-e. Múlt héten a kormányzat és a kormánypártok úgy döntöttek, hogy az idei alapvet? reformok részeként eltörlik a benzin adójából származó bevételek elköltését szabályozó rendeleteket és máshová csoportosítják a bevétel egy részét a következ? évt?l.

Rengeteg feladatot kell végrehajtania a kormánynak a gyerekek érdekében, akik a jöv?nket jelentik. Az úthálózat fejlesztésére el?irányzott bevételek átcsoportosítása általános célokra alapvet? fontosságú, hogy az ilyen kérdéseket megoldhassuk. Az ellenzéki pártokkal végre sikerült megindítani a tárgyalásokat, és én becsülettel folytatni fogom velük a megbeszéléseket.


Related posts

Kommentelj