Galaxisok a Hamanaszun túl

Utaztál már komppal Japánban? Az angol “ferry” szó katakanizált változatát – フェリー、ferí – használják azokra a vízijárművekre, amelyek autókat is szállítanak. Azokat a kompokat, melyek csak utasokat szállítanak egyszerűen fune (ふね – hajó) névvel illetik. Ugyanakkor vannak olyan kompok, melyek hosszú távolságot futnak be és mégis szállítanak egyszerű utasokat is. Ezek a kompok azoknak valók, akik szeretnék körbeutazni Japánt ahelyett, hogy csak átrohannak rajta.

Egyszer egy eseménydús négyórás hajóútra indultam Aomori megyéből a hokkaidói Hakodatéba. A komp egyike volt azoknak a hajóknak, amelyek egyetlen, milliárd tatami méretű szobának tűnnek belülről, ahol az utasok szép sorban ülnek a padlón, azaz a matracon. Ez egyfajta emberi elnyújtózás, amely mindig megfigyelhető, ha a szigetországban sokan utaznak egyszerre. Ilyenkor százával terpeszkednek a japánok, mintha csak egy nagy játszószobában ülne egy rakás gyerek. Akik vannak olyan kedvesek, hogy megosztják a helyiséget a felnőttekkel.

Ezeken a kompokon tégla alakú és méretű párnákat osztogatnak. A téglát zöld műszálas huzat védi, belül pedig szilárd műanyag habbóláll. Ilyesmiket osztogatnak a 24 órán át nyitvatartó éttermekben, például a Denny's-ben, amikor a hajnali négykor rendelt ételre vársz.

Ezek a téglapárnák a kompok szabványos “kényelmi berendezését” jelentik. Még az a kocsikat is szállító komp, amely a házamtól indul a szigetemen és alig negyven perc alatt a főszigetre ér is kínál téglapárnákat. Mintha csak nem tudnák az emberek kivárni, amíg a fejüket igazi japán párnára hajthatják – például egy szoba makurára (pohánkapárna), vagy a másik, amelynek az egyik oldalában kavics található. Ehhez képest nem is olyan rémes a téglából készült párna.

Szükségtelen említeni, hogy némileg hezitáltam, amikor a hokkaidói Otaruból induló kompra szálltam, hogy húsz óra múlva kikössünk Kiotóban. A szórólap azonban “stílusos hajókázást” ígért a szokásos angolsággal. Pont erre volt szükségem.

A “Hamanaszu” (parti padlizsán?) nevet hiraganákkal írták a hajó oldalára, amely ötemeletes, 224,5 méteres óriás volt. Egyszerre 820 utast szállított. 2004-ben az év hajójának választotta a Japán Tengeri (most figyelj!) Építészek és Óceáni Mérnökök (istenek?) Társasága. A Hamanaszu úgy ragyogott, mint egy anyacirkáló, krómcsövekkel és plüssel borított lépcsővel, amely a recepcióhoz vezetett. Kesztyűs alkalmazottak üdvözöltek, amint a hajó folyosójára léptünk.

A legolcsóbb elhelyezést választottam, amelyről később kiderült, hogy két téglát és két takarót jelentett a terpeszkedéshez, tizenkét másik emberrel együtt, mintha csak pizsamapartira készülődnénk. Amikor megláttam a téglákat, azonnal upgrade-eltem a 11 500 jenes ágyam, amely két kavicsos párnát, két további takarót és egy intimitást biztosító függönyt tartogatott. Vége a közösen terpeszkedő napoknak.

Egy szobában nyolc kisebb részleg, egy-egy részlegben pedig négy ágy volt található. A sok együtt utazó ember ellenére Japán az egyik utolsó ország, ahol még mindig létezik a becsület fogalma. A micsoda? – kérdezhetnéd. Igen, ez egyfajta közmegegyezés arról, hogy “te nem nyúlsz az én szusimhoz, én pedig nem nyúlok a tiédhez”.

Tudom, hogy ez őrültségnek hangzik, de ez egy ősi szokás, amely máig él Japán egyes vidékein. Alapvetően ez azt jelenti, hogy az esetek 99,9 százalékában biztos lehetsz benne, hogy senki sem lopja el a méregdrága Hello Kitty gyémánt nyakláncod, amit a fedélzetre hoztál. Elnézést, ha kiábrándítottalak.

Volt a hajón egy ofuro – fürdő -, hatalmas, tengerre néző ablakokkal. Tökéletes volt. Miután azonban elhelyezkedtünk és körbejártuk a hajót, támadt egy olyan érzésem, hogy esetleg rossz hajóra szálltunk.

Elsőként akkor tűnt fel, amikor átszeltem az “Astronaut Smoking Room” (Űrhajósok dohányzószobája) névre keresztelt helyiséget. Aztán a “Café Galaxy”-ban ebédeltem, amely a szomszédos “Cosmos girl” vendéglő mellett található. A folyosók falán felrobbanó csillagokat, meteorokat és galaxisokat ábrázoló képek lógtak, melyek túlságosan is közelinek tűntek ahohz, hogy jól érezzem magam. A folyosólámpák mindegyike egy űrhajót mintázott.

Nyilvánvalóan lemaradtam valamiről: azokról a kilométer-millió-millió-milliókról, ami elválasztotta a tengerszintet a messzi galaxisoktól. Egy űrhajó-szerű komp nem is olyan földhözragadt ötlet, legalábbis akkoriban így láthatták az óceánmérnökök.

Vajon mi járhatott a fejükben? Talán az, hogy az űrhajó-téma modernséget sugall. Ami természetesen téves elképzelés, hiszen az univerzum és a legtöbb galaxis többmilliárd éves.

Mielőtt még tudatosítottam volna, egészen az univerzum legtávolibb csücskébe utaztam, aztán visszatértem a hajóra. Egy pillanat alatt Maizuruba érkeztünk. Tyű. Messzi jártam. Kozmikus távolságban.

Amy Chavez

Related posts

Kommentelj