Az akita-kutyák és Mikulás hazája

Megcsináltam! Ezt a telet nem fogom halálra fagyoskodni szigeteléstől mentes házamban.


Soha többé azokból a hideg téli esőkből, ami a bőröd alá hatol, soha több kucorgást a fűtött kotacu körül, hogy legalább életben maradjunk és ég veled, szobában látszó lehellet! Elhagyom nyúlüregemet és egy melegebb helyre idulok. Északra.

Egyesek szerint ez ellentmond a logikának. Ha már fázni indulok, rendesen szeretnék fázni: azon a helyen, ahol jukikamikázét tapasztalhatok meg és szakét kortyolok, miközben a kinn hulló havat bámulom. Az esőnézés teljesen más műfaj.

Mellesleg hallottam, hogy Hokkaidón ismerik a központi fűtést. A japán logika azt sugallja, hogy a leghidegebb hely a legmelegebb.

Számos lehetőséged van arra, hogy eljuss Nyugat-Japánból Hokkaidóra. Én az Akitáig repülést választottam, ami a fősziget, Honsú északi részén található, onnét tovább vonattal Aomori megyébe, aztán komppal Hokkaidóra.

Hajnali hatkor egy vasútállomás előtt várakoztam a reptéri buszra és meglepődve tapasztaltam, hogy egy kutya fog szállítani. A buszmegálló tábláján egyenruhás kutya látható, ezzel biztosítva engem, hogy jó helyen várakozom és hogy ez a kutya fogja személyesen – illetve állatosan – vezetni a reptéri buszt. Tyű.

A buszon felfedeztem, hogy a sofőr hangja mély és ünnepélyes, és még a nyelvi képességei is elég jók.

Az Akita reptéren várt rám Tim Ernst rajzművész, aki talán az egyetlen gajdzsin Akitában bármely tetszőleges időpontban. Tim a szokásos decemberi szertartást végezte: kapcsolatba lépett a benne élő Mikulással. “Fogalmam sincs, miért, de minden japán szerint úgy nézek ki, mint a Mikulás”, mondta húfehér szakállában, pirospozsgás arcával és csillogó szemekkel.

Egy kis gyerekjáték fityegett a hátán, és úgy nézett ki, mint egy házaló, aki épp kinyitotta a zsákját. Amiből egy apró, kitömött akita kutyát produkált.

Az “akita ken” Akita megye bennszülött kutyája. Úgy hallom, ezek az ebek Akita ainui, hiszen eredetileg ők lakták a környéket. Nem értem, minek költ Japán ennyit a robotokra, amikor a kutyákat sokkal könnyebb megtanítani valamire.

Tim szeme villogott, arcán a gödröcskék kerekednek. Hasa rázkódik nevetés közben, mint egy tál zselé.

Tim, az akita kutya és én autóba szálltunk. Szája sarkában bújkál a mosoly, vicces fejbillentése láttán tudtam, hogy semmitől sem kell félnem. Tim volt a sofőr, és úgy éreztem, a megszólalásig hasonlít… “A japánok szerint pont úgy nézek ki, mint Sanders kapitány” – tette hozzá Tim. Hoppá.

Nehéz, ha te vagy az egyetlen gajdzsin az egész megyében.

Tim megmutatta nekem Akitát, azaz leginkább az éttermeket. Az ember úgy vélné, hogy az akitai emberek egy csomó időt töltenek odabenn.

Ami igazolja elméletemet, mi szerint ha csak tehetik, az emberek a központi fűtés felé konvergálnak.

Ez magyarázná azt is, miért látok errefelé olyan kevés hagyományos építésű házat, ahol az ember az életben maradásért kuporog a kotacu körül és ahol mindennapos látvány az ember szájából kicsapó pára a nagyszobában. Nem, az itteni házak újak és jól szigeteltek.

Ahogy másnap Aomoriba indultam, tudtam, már nincs messze a központi fűtés.

Amy Chavez

Related posts

Kommentelj