Az akita-kutyák és Mikulás hazája

Megcsináltam! Ezt a telet nem fogom halálra fagyoskodni szigetelést?l mentes házamban.

Soha többé azokból a hideg téli es?kb?l, ami a b?röd alá hatol, soha több kucorgást a f?tött kotacu körül, hogy legalább életben maradjunk és ég veled, szobában látszó lehellet! Elhagyom nyúlüregemet és egy melegebb helyre idulok. Északra.

Egyesek szerint ez ellentmond a logikának. Ha már fázni indulok, rendesen szeretnék fázni: azon a helyen, ahol jukikamikázét tapasztalhatok meg és szakét kortyolok, miközben a kinn hulló havat bámulom. Az es?nézés teljesen más m?faj.

Mellesleg hallottam, hogy Hokkaidón ismerik a központi f?tést. A japán logika azt sugallja, hogy a leghidegebb hely a legmelegebb.

Számos lehet?séged van arra, hogy eljuss Nyugat-Japánból Hokkaidóra. Én az Akitáig repülést választottam, ami a f?sziget, Honsú északi részén található, onnét tovább vonattal Aomori megyébe, aztán komppal Hokkaidóra.

Hajnali hatkor egy vasútállomás el?tt várakoztam a reptéri buszra és meglep?dve tapasztaltam, hogy egy kutya fog szállítani. A buszmegálló tábláján egyenruhás kutya látható, ezzel biztosítva engem, hogy jó helyen várakozom és hogy ez a kutya fogja személyesen – illetve állatosan – vezetni a reptéri buszt. Ty?.

A buszon felfedeztem, hogy a sof?r hangja mély és ünnepélyes, és még a nyelvi képességei is elég jók.

Az Akita reptéren várt rám Tim Ernst rajzm?vész, aki talán az egyetlen gajdzsin Akitában bármely tetsz?leges id?pontban. Tim a szokásos decemberi szertartást végezte: kapcsolatba lépett a benne él? Mikulással. “Fogalmam sincs, miért, de minden japán szerint úgy nézek ki, mint a Mikulás”, mondta húfehér szakállában, pirospozsgás arcával és csillogó szemekkel.

Egy kis gyerekjáték fityegett a hátán, és úgy nézett ki, mint egy házaló, aki épp kinyitotta a zsákját. Amib?l egy apró, kitömött akita kutyát produkált.

Az “akita ken” Akita megye bennszülött kutyája. Úgy hallom, ezek az ebek Akita ainui, hiszen eredetileg ?k lakták a környéket. Nem értem, minek költ Japán ennyit a robotokra, amikor a kutyákat sokkal könnyebb megtanítani valamire.

Tim szeme villogott, arcán a gödröcskék kerekednek. Hasa rázkódik nevetés közben, mint egy tál zselé.

Tim, az akita kutya és én autóba szálltunk. Szája sarkában bújkál a mosoly, vicces fejbillentése láttán tudtam, hogy semmit?l sem kell félnem. Tim volt a sof?r, és úgy éreztem, a megszólalásig hasonlít… “A japánok szerint pont úgy nézek ki, mint Sanders kapitány” – tette hozzá Tim. Hoppá.

Nehéz, ha te vagy az egyetlen gajdzsin az egész megyében.

Tim megmutatta nekem Akitát, azaz leginkább az éttermeket. Az ember úgy vélné, hogy az akitai emberek egy csomó id?t töltenek odabenn.

Ami igazolja elméletemet, mi szerint ha csak tehetik, az emberek a központi f?tés felé konvergálnak.

Ez magyarázná azt is, miért látok errefelé olyan kevés hagyományos építés? házat, ahol az ember az életben maradásért kuporog a kotacu körül és ahol mindennapos látvány az ember szájából kicsapó pára a nagyszobában. Nem, az itteni házak újak és jól szigeteltek.

Ahogy másnak Aomoriba indultam, tudtam, már nincs messze a központi f?tés.

Amy Chavez

Related posts

Kommentelj