Koike Juriko az új védelmi miniszter

https://szaku.hu/wp-content/uploads/2022/03/*.jpg width=”150″ height=”191″ style=”float: right;” hspace=”6″ alt=”Image” title=”Image” border=”0″ />El?dje az atombombával kapcsolatos nézetei miatt volt kénytelen távozni. Kjuma Fumio védelmi miniszter kedden jelentette be, hogy lemond tisztségér?l a hétvégén tett kétértelm? nyilatkozata miatt, amikor az amerikai atombombák ledobását érthet?, s?t elkerülhetetlen lépésként jellemezte. A miniszter azért távozott, mert nem kívánta a közelg? választások el?tt pártját nehéz helyzetbe hozni. A 66 éves Kjuma nem sokkal a miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után elmondta a sajtónak, hogy Abe Sinzó elfogadta a lemondását. – Mivel úgy t?nik, a közvélemény nehezen érti meg, mir?l is…

Bővebben

Kjuma szerint elkerülhetetlen volt a két atombomba

Immár szokásos formáját hozta a japán kormány: ezúttal a védelmi miniszter, Kjuma Fumio verte ki a biztosítékot. Szerinte a világháború végén Hirosimára és Nagaszakira ledobott két amerikai atombomba „elkerülhetetlen volt” és arra szolgált, hogy megakadályozza a Szovjetúnió hadba lépését a szigetország ellen. A megjegyzés újabb fejfájásra adhat okot Abe Sinzó miniszterelnöknek, akinek a népszer?ségét számos botrány tépázta meg. Kjuma a Kasiva egyetemen tartott beszédet Csiba prefektúrában: – Az én felfogásom szerint a bombák véget vetettek a háborúnak. Azt hiszem, ez elkerülhetetlen volt. Az Egyesül Államok „a bombákat annak ellenére dobta…

Bővebben

Korallal Kína ellen

Egy japán expedíció két korallszigetet próbál létrehozni a Csendes-óceán viharok tépázta csücskében, amely a Kína és Japán között feléled? rivalizálás egyik f? terepévé vált. Japán tudományos fölényével próbálja eldönteni a néhány csupasz sziklán kirobbant vitát. A sziklák ugyanis a japán haditengerészet hatáskörét definiálják, amely ellen a kínai terjeszkedés jelenti a legnagyobb kihívást. Japán tengerbiológusok nemrég fejezték be az els? korall-beültetést néhány apró szigeten, Tokiótól 1500 kilométerre délre, hogy megmentsék ?ket a hullámzástól és a tájfunoktól. Reményeik szerint hamarosan milliónyi apró korall jelenik meg a zátonyokon és a tenger fölé fognak…

Bővebben

Abe Sinzó miniszterelnök hírlevele – Újrakezd? fiatalok

2007 március 15. Hello, Abe Sinzo vagyok. „Biztonságos munkát mindenkinek. Abe Sinzó vagyok a feldolgozó részlegb?l, az acéllemezek felel?se.” Elég sok id? telt el azóta, hogy utoljára köszöntöttem a munkásokat a kóbei Kakogawa acélgyárban, egy vállalatnál, ahol 26 évvel ezel?tt dolgoztam. „Biztonságos munkát!”, szólt a köszöntés. a gyárban minden áldott nap, tele aggódással a többiek biztonságáért. Itt kezd?dött a karrierem. Máig emlékszem a szokatlanul komoly munkára, és arra a gondosságra és büszkeségre, amellyel acélt – „az ipar rizsét” – gyártottunk. Van egy mondásunk, amely szerint „az acél a nemzet gerince”.…

Bővebben

Abe Sinzó miniszterelnök hírlevele – A költségvetési javaslat elfogadásáról

2007 március 8. Hello, Abe Sinzo vagyok. „Az elnök úr bejelentése alapján közzéteszem, hogy a 2007-es pénzügyi év költségvetését elfogadták.” Szombat este volt, a képvisel?ház plenáris ülésén hangos tapssal fogadták a hírt. E pillanatban fogadták el az Abe kabinet els? költségvetését. Megkönnyebbültem, ahogy az óriási kihívás lassan valóra vált és megacéloztam magam a következ? kihívásra. . Ha a költségvetést aznap nem fogadják el, nehéz lett volna végrehajtani az új pénzügyi év céljait, ez pedig óriási kihatással lett volna a japánok mindennapjaira. Ez a körülmény még jelent?sebbé teszi a javaslat elfogadásának…

Bővebben

Japán figyelmeztette Oroszországot a vitatott szigetek miatt

A japán külügyminiszter arra figyelmeztette kollégáját, hogy ne tegyenek semmilyen provokatív lépést a jelenleg orosz megszállás alatt tartott, vitatott hovatartozású szigeteken. Aszo Taró külögyminiszter a parlamentben tartott beszédében elmondta, hogy Tokió hivatalos levelet küldött Moszkvának, amelyben felszólítja az oroszokat, hogy tartózkodjanak „bármilyen provokatív lépést?l”, miután egy hete az orosz külügyi tárca vezet?je a kérdéses szigeteken tett látogatást. Oroszország a második világháború vége el?tt nem sokkal foglalta el a Kurill-szigeteket, amit Japánban csak északi területekként emlegetnek. Tokió mind a négy, halakban gazdag vizeken fekv? szigetet visszaköveteli. Ez a vita akadályozta meg…

Bővebben

Akagi lett az öngyilkos miniszter utóda

Abe Sinzó miniszterelnök Akagi Norihikót nevezte ki a Mez?gazdasági, erdészeti és halászati minisztérium élére Macuoka Tosikacu helyére, aki a múlt hónapban véget vetett az életének. Akagi – korábban a képvisel?ház tagja, LDP színekben – pénteken hivatalosan is átvette a tárca irányítását a császári palotában tartott beiktatási szertartáson.Abe reményei szerint Macuoka utóda segít elsimítani azokat a hullámokat, amit az el?dje öngyilkossága okozott és támogathatja a miniszterelnököt az adminisztráció teljes átszervezésében. Abe pénteken nyomatékosan felhívta új minisztere figyelmét a mez?gazdasági reformok, a stabil hazai ellátórendszer kialakításának fontosságára. További kiemelt feladat, hogy a…

Bővebben

Abe Sinzó miniszterelnök hírlevele – Az egység szelleme Ecsigóban

2007 március 1. Hello, Abe Sinzo vagyok. Az elmúlt héten Niigata prefektúrába utaztam.Meglátogattam Odzsiját, az egyik várost, amelyet a leginkább sújtott a 2004-es Niigata-Csúecu földrengés. Odzsija a történelmi Bósin háborúról is híres, itt folytak azok a véres harcok 1868-69-ben, melyek a kormányer?k és a sógunátust támogató szövetség között zajlottak a Meidzsi-restauráció idején. Az új kormányzati er?ket, melyek többnyire Csósúból kerültek ki Szeigun-nak (Nyugati er?) hívták, míg a sógunátus hívei többnyire Nagaokából és Aizuból származtak. ?ket Tógun-nak (Keleti er?) nevezték. Annak a hitnek a szellemében, amely szerint „mindenki Buddhává válik, amikor…

Bővebben

Abe Sinzó miniszterelnök hírlevele – Song for Megumi

2007 február 22. Hello, Abe Sinzo vagyok. https://szaku.hu/wp-content/uploads/2022/03/*.jpg width=”300″ height=”201″ align=”middle” hspace=”6″ alt=”Image” title=”Image” border=”0″ /> Abe miniszterelnök találkozik az elrabolt kislány családjával és Noel Paul Stookey zenésszel. A találkozó után Abe és a család együtt hallgatták Stookey dalát, melyet az elrabolt Jokota Megumi számára írt. Ismerik a Peter, Paul és Mary nev? amerikai countryzenészeket? ?k énekelték el?ször a Paff, a b?vös sárkányt, és a Where Have All the Flowers Gone cím? dalt a hatvanas években. Közép- és f?iskolás koromban túlságosan is gyakran hallgattam a dalaikat, bár lehet, hogy ma…

Bővebben

Aszo szerint a francia jelölteknek több mangát kellene olvasni

A francia elnökválasztási kampány els? fordulójának utolsó napjaiban Aszo Taró külügyminiszter tanácsot adott az egyik esélyes jelöltnek: olvasson több japán képregényt. Segolene Royal a mangát és az animét kritizálta, amiért „er?szakos és pornográf”. Amikor egy pénteki sajtótájékoztatón megkérdezték Aszót, hogy mi a véleménye a kijelentésr?l, így felelt: „azt hiszem, a hölgynek egy kicsit több japán képregényt kellene olvasnia”. Aszo nagy híve a japán popkultúrának, és elmondása szerint a manga sokkal szerteágazóbb m?faj, mint Royal gondolná. A miniszter híres arról, hogy mennyire szereti a képregényt, hetente tíznél is több magazint olvas…

Bővebben