Ujjlenyomatot vesznek a turistákról

Máris beindult a propagandagépezet: találtak egy „barát barátjának a barátját”, akinek kapcsolata volt az al-Kaidával – az igazságügy-miniszter legalábbis erre a homályos esetre hivatkozva jelentette be a hírt, hogy mostantól minden turistáról ujjlenyomatot vesznek és lefotózzák ?ket.

Az új szabályokat november 20-án vezetik be minden, 16 évnél id?sebb külföldi ellen, aki belép az országba.

Hatojama Kunio elmondta az újságíróknak, hogy „személyesen tud egy esetr?l, amikor egy megnevezni nem kívánt barátjának barátja elmondta, hogy többször járt Japánban egy férfi, aki érintett lehet a Balin történt robbantásokhoz.

– Én soha nem találkoztam ezzel a személlyel, de úgy t?nik, hogy az illet? gyakran járt Japánban és minden alkalommal más útlevelet használt – mondta Hatojama.

Hatojama nem mondta el, hogy melyik – a 2002-es vagy a 2005-ös – robbantásra céloz.

– Tény, hogy ilyen különös idegenek könnyedén léphetnek be Japánba. Ez nem kívánatos. Tudom, hogy ez kényelmetlenséget okozhat, de szükséges a terror elleni harcban – mondta Hatojama az ujjlenyomat-vételr?l.

Az Amnesty International szerint az új szabályok megsértik az alapvet? emberi jogokat. Helyi képvisel?jük úgy fogalmazott: nem tisztességes minden külföldit megcélozni, miközben a japánok is lehetnek b?nöz?k vagy terroristák.

Az új rendszerben minden feln?ttet lefotóznak és ujjlenyomatot vesznek t?lük. Az érkez? repül?k és hajók kötelesek lesznek el?re közölni az utaslistát.

A tartósan Japánban tartózkodó külföldieknek minden egyes alkalommal alá kell vetni magukat a procedúrának, ahányszor csak az országba érkeznek. A bevándorlási hivatal munkatársai összehasonlítják a képeket és az adatokat az adatbázisukban szerepl? terroristákéval. A gyanús személyeket azonnal kiutasítják.

Az új szabályok hasonlóak az USA-ban bevezetett harci módszerekkel.

Japánban az ujjlenyomat-vétel kifejezetten a b?nöz?kkel kapcsolatba hozott stigma.

A szigetországban 1999-ben egyszer már eltörölték a megalázó procedúrát, a helyi koreai és kínai kisebbség tiltakozó megmozdulásait követ?en.

Kyodo

Related posts

Kommentelj