Quinton „Rampage” Jackson nyilatkozta

Jackson hamarosan visszatér  a Pride 30 gálán. Ellenfele a japán Hirotaka Yokoi lesz. Jackson utolsó 3 meccséből kettőt elvesztett, míg Yokoi egy 3 vereséges szériát tudhat maga mögött.

Utolsó meccsén Jackson kikapott az idei Pride bajnok Mauricio „Shogun” Ruától és a Pride a meccs után jelezte: nem biztos, hogy a továbbiakban foglalkoztatni kívánja az amerikai kíválóságot. „Két meccsre van még szerződésem, vagy várok februárig, amíg lejár. A managerem azt mondta: vívjuk meg a két meccset mint afféle felhozó meccset és majd utána kiderül, hogy kellek-e a Pride-nak. Ha nekik nem kellenék, majd ajánlatot ad a UFC vagy valamelyik másik szervezet.”

Image


Jackson véleménye az ellenfeléről:

Nagyon gyors és mint a japán bunyósok drágán adja az életét! A japánok nem ugyanabból az okból bunyóznak, mint mi. Én azért bunyózok, hogy pénzem legyen, ők pedig azért, hogy elismerjék és tiszteljék őket, értik mit mondok? Azt hiszem, az én okom erősebb mint az övé, mert ha nyerek, akkor több pénzt kapok.

És mi lesz, ha Jackson veszít? Lejátssza az utolsó meccset, vagy pedig kivárja a szerződés végét? „Ember, ha kikapok, akkor seggbe rúgom magamat! Ha vesztesz, akkor seggbe rúgnak, de ha nyersz, akkor te rugdoshatod a seggeket. Amikor vesztek, az azért van, mert nem vagyok 100%-os állapotban, mert nem sikerült jól az edzésem vagy mert én lazsáltam el! Most nagyon közel vagyok a 100%-hoz és szerintem ha én 100%-os vagyok, akkor bárkit legyőzhetek!”

Jackson edzése merőben megváltozott. Otthagyta korábbi edzőjét, Colin Oyamát és olyan nevek segítik a felkészülését, mint Randy Couture, Frank Trigg, Karo Parisyan, James Irvin, Tito Ortiz, Jason „Mayhem” Miller és még sokan mások.
„Isten most jó volt velem, mert remek edzőpartnereim vannak! Ha jó emberekkel készülhetek, akkor olyan leszek, mint régen. Az utolsó meccseimen a problémám az volt, hogy mikor feloszlott a Team Punishment, nem voltak megfelelő partnereim. Félre ne értsenek, nekem nem az kell, hogy egy csapatban legyek, csak kellenek a jó edzőpartnerek.”
 
Sok szerencsét kívánunk Jacksonnak a következő mérkőzéséhez.

Ha Jacksonnal kapcsolatos hírekre kíváncsi valaki, látogassa meg legújabb oldalát:
www.rampagemma.com

Related posts