Local Combat 16. romániai küzdősport-gála

A kolozsvári sportcsarnok immár másodszor adott otthont a romániában futó Local Combat sportrendezvénynek.
Az LK 16 elnevezésű gála megdöntött minden romániai nézettségi rekordot. Ennek oka a minden eddiginél rangosabb mezőny. A vendégsportolók közül hárman is a K-1-es tornák élmezőnyéből érkeztek. A rendezvény szabályrendszere Oriental Rules volt, ami a K-1 szabályzattól csak elnevezésében különbözik.

 

Image

Wallis – 2004, Las Vegas

A gála nyitómerkőzésén a horvát-ausztrál Bozdrovics első menetbeli rászámolás ellenére a merkőzés utolsó percében combra megfogta a WKN kick-boksz szupernehéz súlyú európa-bajnokát, Bococi Aurelt.

A második összecsapás szintén délszláv győzelmet eredményezett. 81 kg-ban a szerb Malkovics TKO-val győzte le a hazai színeket képviselő Golopentát.

A harmadik románként ringbe lépő Ghita Florin beváltotta a szurkolók hozzá fűzött reményeit, parázs merkőzésen nem kisebb ellenfelet győzött le (pontozással 2:1 arányban), mint a 2004-es skandináv K-1 győztes és 2004 las vegasi döntős belga Brecht Wallist.

A gála főmérkőzésén a kereskedelmi média által nemzeti hőssé formált Ionut Iftimoaie a félelmetes külsővel (206 cm és 136 kg) és még félelmetesebb versenymérleggel (olasz és spanyol K-1 GP győztes) rendelkező belorusz Alexander Ustinovval csapott össze.

Image

Ustinov – 2004, Las Vegas

A fergeteges iramban kezdő román az első menetben egy jobb csapottal megcsípte a belorusz óriást, ám az padlózás helyett egyre inkább óriási fizikai nyomást gyakorolt Iftimoaiéra. Ennek ellenére a mérkőzés lejátszása után extra menet, majd döntetlen eredményhirdetés következett.

A kolozsvári gálát a magyarországi K-1 több prominens személyisége is megtekintette.

Gergely Attila

Related posts