Mr. Nintendo sajtótájékoztatója

A Nintedo cég elnöke, Satoru Iwata a pénteken tartott sajtótájékoztatón jelentős információkat osztott meg a közelgő 3D-s DS konzolról valamint a kalózkodás hatásairól.

Iwata tömören annyit mondott, hogy nemsokára komoly módszerek fognak belépni a játékpiacon, hogy az Európában és Ázsiában már-már természetesnek tartott szoftvermásolást megakadályozzák. Az elmúlt évben ugyanis nem csak a Nintendo-nak de más játékfejlesztő cégeknek is súlyos anyagi károkat okozott az internetről letölthető, másolt játékok.
A Nintendo újdonsága a 3D-s DS-hez nem kell majd speciális szemüveget használni és valószínűleg a konzol megjelenése újabb mérföldkő lesz a játékiparban, azonban sokan kritikusan gondolkodnak a közelgő megjelenésről. Hiszen még egy hivatalos képet sem adott ki a Nintendo cég az új hardwareről. Iwata azonban közölte, hogy a 3D-s DS következő hónapban, az E3 kereskedelmi kiállításon lesz bemutatva. Egyúttal megnyugtatta a hallgatóságot mivel az új DS tervezői fejben tartották, hogy a 3D-s játékélmény ugyan szórakoztató, de pár órás játékidő után szédülést és erős fejfájást okozhat. A készülék grafikája egyszerűen lesz váltogatható 3D-ről 2 dimenziósra.
A Nintendo bevételei a március 31.-éig tartó költségvetési év statisztikái szerint csökkentek, amit a részvényesek főként a Wii terjedése és így az árcsökkenés hatására fognak. Valószínűleg a Wii konzol értéke tovább fog csökkeni, Iwata bizakodóan állt hozzá a problémához. A cég abban reménykedik, hogy idén sikerül legalább 18 millió Wii-t eladniuk. Tavaly sikerült meglépniük a 20milliós eladott példányszámot, így az átmeneti anyagi veszteségeket csakis a kalózkodás okozta károknak tudják le. Az elnök szerint az eladásaik még így is elég magasak ahhoz, hogy a rivális cégeket lekörözzék.

Related posts

Kommentelj