Martfűi Kyo verseny

Nagyon jól sikerült a Magyar Kyokushin Karate Szervezet 2006 évi első versenye Martfűn.

A versenyen 130-an léptek tatamira. A bevonulást 3 helyi felnőtt versenyző vezette egy városi címerrel és egy Sosai képpel, valamint egy magyar lobogóval. A himnusz után sensei Stefanovics, a szervező klub vezetője mondott beszédet, és átadta ajándékait. Majd a hivatalos megnyitót sensei Karmazin György, a szervezet ügyvezető elnöke tartotta. Sensei Karmazinnak Balogh Zsolt junior nehézsúlyú magyar bajnok mondta el a Kyokushin esküt minden versenyző nevében.

Először a kata versenyre került sor. Több érdekesség is adódott. Az egyik az, hogy visszatért a tatamira sempai Németh Katalin többszörös Európa-bajnokunk, és ismét gyönyörű formagyakorlatokat láthattunk tőle. Az a nem gyakori eredmény született, hogy az első helyen pontazonosság adódott Németh Katalin és Tóth Renáta között. A szabályok értelmében önállóan választott katával „párbajozott” a két hölgy, melynek hihetetlen, de ismét döntetlen lett az eredménye. Így talán először a kata versenyek történetében megosztott első helyet hirdettek. A férfiaknál nem volt meglepő, hogy Tóth Attila, az Európa-bajnoki cím védője állhatott a dobogó tetejére, akit tanítványa, Tóth Gábor követett.

És az is érdekesség, hogy ez volt az első olyan verseny, ahol a Tóth házaspár egyszerre állhatott a dobogó tetejére. Gratulálunk.

A küzdelmek három tatamin folytak. Sok nagy csata volt. Több junior súlycsoportban válogatott versenyzők csaptak össze egymással, melynek eredményeképpen – „csak egy maradhat” – nem minden válogatott jutott dobogóra, és így nem mindegyikük jutott tovább. A válogatott versenyzők mindegyikén komoly fejlődés látszott, ami az elvégezett munkát igazolja, bár ez nem mindig párosult győzelemmel.

Image

A verseny közben megérkezett Martfű város polgármestere, Kozma Imre úr, akinek sensei Stefanovics József tiszteletbeli zöld övet adományozott sokévi támogató munkájának elismeréseként, ami mellé a Magyar Kyokushin Karate Szervezet nevében sensei Karmazin György egy karate ruhát ajándékozott a nézők vastapsa közepette.

Az eredményhirdetés után minden helyezett a küzdőtéren maradt, majd tiszteletükre még egyszer eljátszották a himnuszt. Ez után a közönség óriási tapssal búcsúztatta a nap hőseit.

Related posts