Loccsantás és megsemmisítés előtt hívd a rovar-ügyfélszolgálatot!
Némelyik bogár előkelő helyet harcolt ki a japán kultúrában. Nyugaton előbb ütünk, aztán kérdezünk, Japánban viszont egyáltalán nem engedheted meg magadnak, hogy csak úgy, diszkriminációmentesen irtod a rovarokat. A végén még balszerencsét hoznak.
A japánok rovar-elkötelezettsége talán abból fakad, hogy a legtöbb állat valódi esztétikai élményt nyújt. Ismerd be, sok rovar cuki bizonyos módon. Azok a marsjáróra emlékeztető antennák, a tündérszárnyak, a gyönyörű, hatalmas látószervek, méghozzá szemplasztikai beavatkozás nélkül…
Szeretném, ha javulna a megértés a gajdzsinok és a japán rovarok közt, ezért nyitottam egy információs központot. Ha nyomasztó kérdések merülnek fel benned az itteni ízeltlábúakkal kapcsolatban, és azonnali akcióba kezdenél, csak hívd fel a rovar-ügyfélszolgálatot.
Csörr, csörr!
Ohó, máris itt az első hívó.
– Rovar-ügyfélszolgálat. Miben segíthetek?
– Egy méh repült a házamba. Sértő lesz a japánok számára, ha agyoncsapom?
A legtöbb japán soha nem nyírna ki egy méhet, inkább megpróbálná kihessegetni az ablakon vagy ajtón. Általában nincsenek oda a méhekért vagy ahogy ők mondják, a hacsiért. A japánok csak a celeb-méhecskékre buknak, meg az angol nyelvkönyvekben és más, gyerekeknek szóló kiadványokban. szereplő cuki mézgyűjtő rovarokra.
Ezek nem valamiféle absztrakt méh-elvonatok, némelyikük komoly karriert futott be: van, amelyik tévéreklámban, van, amelyik a sajtóban szerepel folyamatosan. Lehet, hogy ezért nem jó ötlet megölni egy méhet. Méh – akarom mondani: légy – óvatos.
Csörr, csörr!
– Japán barátaim péntek este meghívtak egy ötven kilométerrel arrébb fekvő helyre, hogy röpködő bogarakat nézzünk. Ez most komoly?
Ó, hogyne. Japánban óriási tömegeket képes megmozgatni a szitakötő, azaz a hotaru. Olyan vonzerejük van, hogy csodálkoznék, ha nem építenének a kedvükért külön stadionokat.
Szitakötő-nézésre indulni olyan, mint régen a kerti mozik: teljesen valószínű, hogy nemsokára megjelenik egy válogatás DVD, így aztán nem kell majd messzire utazni, ha látni akarjuk őket.
A szitakötőkről nekem mindig az jut eszembe, hogy mennyire döntésképtelenek, de a japánoknak semmi bajuk azzal, hogy órákon át bámulnak egy fel-alá lebegő rovart.
Ugyanakkor be kell ismernem, hogy nagyszerű élmény lehet nagy tömegben látni szitakötőt. Ha sokan vannak, hajlamosak azt a benyomást kelteni, hogy nem csak összevissza lebegnek, hanem valami fontosban vesznek részt. Mit tudom én, mondjuk közlekedést irányítanak. Lehetne belőlük villogó sárga lámpa a rovarútvonalak kereszteződésében.
Ha lehetőséged nyílik arra, hogy japán barátaiddal nézd meg őket, ne habozz. A szitakötők egyébként nem szoktak megijedni a szintén tömegekben közlekedő, világító rovaroktól sem.
Csörr, csörr!
– Akkora pók mászik a genkanomban, mint egy pizza! Mit tegyek?
Ezeket a hatalmas, fekete pókokat asidakénak hívják, aminek a jelentése talán „csak lábak”. Ártalmatlan, de elképesztően szőrös rovarok.
Ez az egyetlen pók, akire ráférne egy fordász. Nagyon nehéz megszabadulni tőle, mivel óriási. Nagy a folthagyási faktora, a rovarirtó spray meg csak arra jó, hogy néhány másodpercre elbizonytalanítsa. Az egyik lehetséges megoldás, hogy lasszóval befogod őket.
Mellesleg nem hinném, hogy tényleg meg akarsz ölni egy asidakét. Japánban rossz szerencsét jelent, ha reggel nyírsz ki egy pókot. De még ha délután is teszed, vagy mondjuk teaidőben, mindig ott a bosszú lehetősége.
Tényleg azt szeretnéd, ha egy fodrászra váró teljes pókcsalád vetné rád magát? Azt javaslom a gyilkolászás helyett, hogy mutasd meg neki az ajtót és udvariasan kérd fel, hogy hagyja el a helyiséget. Ha elmegy, arra azért vigyázz, nehogy magával cipelje a berendezést.
Ne feledd: mielőtt loccsantasz vagy megsemmisítesz, hívd a rovar-ügyfélszolgálatot.
Amy Chavez