Kortárs japán filmnapok az Uránia moziban

Hét filmrendező alkotásai láthatók a kortárs japán filmnapok keretében szombattól Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A mozi és a Japán Alapítvány által közösen szervezett vetítések ingyenesen látogathatók. Az egyhetes program megnyitóján és a közönségtalálkozón részt vesz a hazájában kultuszfilmesként számon tartott rendező, Sabu is.

A művész munkái közül láthatja a közönség a Drive/Non-stop (Doraibu) című akciófilmet, a Dangan Runner (Dangan Ranna) című, három jakuzatörténetből álló produkciót, a Postman Blues (Poszutman buruszu) című gengszterfilmet és a Monday című alkotást.

A programban szerepel még Kuroszava Kijosi: Charisma (Kariszuma), Hoszono Tacuoki: Sabu (Sabu Gokudou), Takahasi Jouicsiro: Fishes in August (Mizu no naka no Hacsigacu), Szuva Nobuhiro: 2/Duo (Duo), továbbá Szakamoto Dzsundzsi: Face (Kao) című rendezése. A japán nyelvű, néhány esetben angol feliratozással vetített alkotásokat tolmácskészülék segítségével, magyar fordítással kísérhetik figyelemmel a nézők.

MTI

Related posts