Érdekességek az IFK Kyokushin Karate Világbajnoksággal kapcsolatban

IFK World Open Karate Tournament,

2005.október 08.,

Chrystal Palace,London,Anglia

Harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Steve Arniel nevével fémjelzett Kyokushin szervezet, az IFK súlycsoportos világbajnoksága.

Tudva lévő, hogy a híres Oyama-tanítvány, Steve Arniel még Sosai halála előtt kivált az IKO világszervezetből és megalakította saját szövetségét, Nemzetközi Karate Szövetség (IFK) néven, angliai központtal.

Az első vb 1997-ben Valenciában, Spanyolországban került megrendezésre, míg a második 2002-ben, Moszkvában. A mostani vb a híres Chrystal Palace-ban, Londonban zajlik majd.

Image

Ez a csarnok a kilencvenes évek elejéig Európa második legerősebb versenyének, a Nyílt Angol KO Bajnokságnak adott otthont.

Mi magyarok rendkívül szívesen emlékszünk vissza az ottani versenyekre, hiszen nagyon szép eredmények születtek ebben a csarnokban 1991-ben.

Image

ANZOR SHIKHABKHOV

Az ekkor még feltörekvő ifjú könnyűsúlyú titán, Bencze Antal meglepetésre ez évben bajnoki címet szerzett a Chrystal-ban úgy, hogy nagyon nagy fölénnyel „gyalogolt” keresztül az igen erős mezőnyön. Nem is csoda, hogy rá két évre Bulgáriában már Európa-bajnokként üdvözölhettük.

Ugyanezen a versenyen, középsúlyban Varga István harmadik helyezett lett, míg a nehézsúlyt teljesen a magyarok uralták, hiszen a harmadik helyen Kiss Attila, a másodikon Kapás Zoltán, a bajnoki emelvényen pedig Györkös László állhatott. A verseny rangját mutatta, hogy akkoriban az Eurosport csúsztatott élő adásban számolt be az eseményről.

Image

MARK GOODWIN

Hogy milyen erősek is voltak ezek a versenyek, azt az is jelzi, hogy 1991 előtt csak 1986-ban sikerült nekünk  magyaroknak eredményt elérni. Akkor Borza József 70 kg-ban ezüstérmes, 80-kg-ban Bódi István bronzérmes, míg +80-ban Pékó Gábor szintén bronzérmes lett.

Na de térjünk vissza aZ IFK-vb-hez. A legutolsó moszkvai vb-t természetesen az oroszok uralták. A középsúlyt az a Maxim Dedik nyerte, aki azóta az IKO1 szervezet nagyon híres versenyzője lett. Az idén Maxim második lett a tokiói súlycsoportos vb-n, és már volt jónéhány  kesztyűs mérkőzése is, ahol sorozatos KO győzelmeket aratott. Ugyanebben a súlycsoportban egy számunkra rendkívül ismerős holland fiú, Michael Gerritsen lett a harmadik helyezett. (Gerittsent 2003-ban, a litvániai IKO2-es EB-n Jarábik Zsolti búcsúztatta gyomor KO-val).

Nehézsúlyban ebben az évben Igor Peplov  győzedelmeskedett, aki azóta szintén az IKO1 bajnoka és az Ichigeki Akadémia tagja, szintén K-1-es küzdő. Ugyanitt a harmadik helyezett a svájci születésű, IKO2-es EB második (Nagyvárad, 1998) és azóta Seidokan Karate Világkupa győztes K-1 fighter, Harald Reis Harris lett.

Image

JAKOB GROENHOF

Az ez évi versennyel kapcsolatban érdekesség, hogy 80 kg-ban az indulók között van a holland Jakoeb Groenhof, aki a múlt esztendőben Bulgáriában nyert Eb-t, még az IKO2 „színeiben”. Tagja volt az Európa-válogatottnak az idei oszakai világkupára, de állítólagos kézsérülése miatt visszalépett…

Könnyűsúlyban még mindíg az indulók közt találhatjuk az angol Mark Goodwint, aki egy rendkívül régi motoros: IKO2-ben és IKO3-ban is volt Eb helyezett, nyert angol bajnokságot és azon kevesek közé tartozik, akiknek egyszer sikerült megverniük a háromszoros európa-bajnok Bencze Antalt egy angol versenyen. (Igaz, csak töréseredménnyel.)

A nehézsúly egyértelmű győzelmi várományosa a Rengokai (Kyokushin Unió) VB második helyezettje, az orosz bajnok Anzor Shikhabkhov.

Schmidt Péter

Related posts