Kavaszaki a külföldiek véleményére is kiváncsi

A kavaszaki közgy?lés megszavazta, hogy a 18 évesnél id?sebb lakosok, köztük a három évnél régebb óta ott él? külföldiek is szavazhatnak a népszavazásokon. A város Hirosimától lopta el az ötletet, amely az els? település volt, ahol ilyen rendelkezést hoztak. A népszavazásokat a polgármester, a közgy?lés vagy állampolgárok csoportja kezdeményezhet „az önkormányzattal kapcsolatos fontos ügyekben”, áll a rendeletben. A 18 évnél id?sebb külföldiek, akik legálisan tartózkodnak Kavaszakiban legalább három éve megkapják a jogot, hogy szavazzanak, függetlenül nemzetiségükt?l vagy vízumuk típusától. Idén tavasszal az 1,122 millió lakosú Kavaszakiban 19,000 regisztrált külföldi tartózkodott.…

Bővebben

Bocsánatot kért a pedagógus a gyarmatosítás miatt

Sajnálkozását fejezte ki Simonoszeki oktatási bizottságának elnöke, amiért „gondot okozott” egy megjegyzésével az 1910-1945 közti japán gyarmatosításról, amely szerinte nem is létezett. – ?szintén sajnálom, amiért ennyi problémát okoztam a megjegyzésemmel – mondta a 44 éves Simakura Cujosi a bizottság rendes ülésén. – Elköteleztem magam, hogy továbbra is végzem a kötelességem anélkül, hogy aláásnám a hivatal munkatársaiba vetett bizalmat – nyilatkozta a férfi. Simakura elmondta, hogy nem volt tisztában a Japán-Észak-Koreai Fenjani Deklaráció tartalmával, amelyben Japán kifejezte „mély megbánását és szívb?l jöv? bocsánatkérését” a gyarmatosítással kapcsolatban, még 2002-ben. A pedagógus…

Bővebben

Fukuda Jaszuo hírlevele – A Tanabata, a csillagok ünnepe előestéjén

A nyersolaj hordónkénti ára elérte a rekord 140 dolláros csúcsot. E hónapban a kapcsolódó termékek – gázolaj, benzin, elektromos áram, gáz – ismét drágultak, egyik a másik után. Tisztában vagyok vele, hogy az emberek egyre nehezebben tudják kifizetni a számláikat. Ráadásul az áremelkedések komoly hatással vannak egyes iparágakra, például a halászatra, a mez?gazdaságra, az erdészetre és a szállítócégekre, els?sorban a kis- és közepes méret? vállalkozásoknál. Megértettem, hogy a helyzet leginkább a távoli vidékeken és a kis szigeteken él?k helyzetét teszi nehezebbé. Jöv? héten felhívom más országok vezet?inek figyelmét a hokkaidói…

Bővebben

A koronaherceg türelmet kért a felesége iránt

A japán koronaherceg, Naruhito „gyengéd türelmet” kért felesége, Maszako koronahercegné miatt, aki évek óta komoly stresszt?l szenved és alig jelenik meg a nyilvánosság el?tt. – Arra kérek mindenkit, hogy értsék meg: Maszako minden t?le telhet?t megtesz, hogy együttm?ködjön a neki segíteni szándékozó emberekkel – mondta egy spanyolországi látogatás el?tt, amelyre egyedül fog elutazni. Maszako, a 44 éves korábbi diplomata a Harvardra és az oxfordi egyetemre járt és egy ígéretes karriert hagyott ott 1993-ban, amikor beházasodott a világ legrégebbi királyi családjába. 2003 óta alig jelenik meg a nyilvánosság el?tt, mivel betegségben…

Bővebben

Három ok az afganisztáni katonai részvételre

A japán miniszterelnök bejelentette, hogy a szigetország ismét megfontoja, hogy csapatokat küld Afganisztánba egy újjáépítési küldetésre. A döntésnek három kiváltó oka volt: 1. A japán miniszterelnök tisztában van azzal, hogy a pacifista alkotmány er?sen korlátozza az ország katonai aktivitását, ezért a szigetországnak nincsenek csapatai az Afganisztánban állomásozó nemzetközi er?k között. A miniszterelnök többször kijelentette, hogy „véleményem szerint meg kell tennünk mindent, amit csak tehetünk”. A rekonstrukciós segítség kivitelezhet?. 2. Japáné a világ egyik legkomolyabb pénzügyi ereje. Az országnak nagyobb szerepet kellene vállalnia a nemzetközi biztonság megszilárdtásában is – vélik sokan.…

Bővebben

Fukuda szerint a tibeti kérdés nemzetközi ügy

Fukuda Jaszuo miniszterelnök azt nyilatkozta a China Friday nev? kínai lapnak, hogy a tibeti zavargások a hivatalos kínai állásponttal szemben nemzetközi üggyé dagadtak és érinthetik az olimpiát is. Fukuda egy tárgyaláson úgy fogalmazott, hogy Kínának „egyenesen szembe kell néznie a valósággal, hogy Tibet kérdése immár nemzetközi üggyé vált”, míg kínai partnere annyit nyilatkozott a sajtónak, hogy reményei szerint a kérdést gyorsan le tudják zárni és a pekingi olimpia sikeres lesz. A kínai nyilatkozatokban még mindig visszatér? elem, hogy a zavargások mögött a dalai láma áll. Japan Today

Bővebben

Uganda nem köti segélyhez a támogatást

Az ugandai elnök, Yoweri Museveni bejelentette, hogy támogatja Japán törekvését, hogy állandó helyet kapjon az ENSZ Biztonsági Tanácsában, függetlenül attól, hogy a szigetország milyen pénzügyi segítséget nyújt a kelet-afrikai államnak. – Elvi alapon támogatjuk Japán tagságát, nem pedig segélyért cserébe – fogalmazott Jokohamában Museveni egy interjú során. – Még ha nem is segítenének minket, akkor is támogatnánk ?ket, mivel az egyik legnagyobb hatalomról van szó Ázsiában és az egész világon. A japán gazdaság a második legnagyobb a világon, ezért nem látunk okot arra, hogy ne lehetnének a tanács tagja –…

Bővebben

62 törvényhozó látogatta meg a Jaszukuni szentélyt

Sokan Tokió háborús múltjának szimbólumát látják benne, mégis hatvankét képvisel? tett látogatást a hírhedt Jaszukuni szentélynél – egy nappal azután, hogy Japán és Dél-Korea vezet?i hangoztatták, hogy véget kellene vetni a történelemr?l folyó parttalan vitáknak. A képvisel?k között nyolc magas rangú kormánytisztvisel? is volt. A szentélyben a 2,5 millió háborúban elesett katonára és kivégzett háborús b?nösökre emlékeztek a szokásos tavaszi fesztivál nyitónapján. Fukuda Jaszuo miniszterelnök nem tett látogatást a helyszínen. A hasonló látogatások folyamatosan nagy terhet jelentenek az ázsiai országok kapcsolatára, akik ezt a gesztust Japán világháborús politikája védelmeként értelmezik.…

Bővebben

Kormány és ellenzék együtt szavazott a cenzúráról

A Liberáldemokrata Párt és a Japán Demokrata Párt megegyezett abban, hogy a kiskorúak védelmének jelszava alatt bevezetik az internetes cenzúrát. A törvényjavaslat a források szerint arról szól majd, hogy a mobilszolgáltatókat kötelezik a tartalomsz?résre. Így próbálják megakadályozni, hogy kiskorúak „ártalmas tartalommal, mint például partnerközvetít? honlapokkal találkozzanak” a mobiltelefonjukon. Egy gyerekekkel foglalkozó bizottság állítja össze a törvényjavaslat végleges szövegét, amelye el?ször az alsó házban bocsátanak szavazásra. A lépésre azután szánták el magukat a honatyák, hogy több esetben is kiskorúak váltak áldozattá bizonyos honlapok látogatása következtében. (Az nem jutott eszébe a törvényhozóknak,…

Bővebben

Fukuda Jaszuo hírlevele – Egy társadalom, ahol biztonságban lehet gyereket vállalni

Az elmúlt héten meglátogattam a tokiói Szetagaja kerületben a Nemzeti Gyermekegészségügyi és Nevelési Központot. Az intézet fejlett orvosi és szülészeti központ. Megfigyelhettem a berendezéseket és az újszülött osztályt, a gyerekek számára felállított sürg?sségi osztályt, ahol a diagnózist és a kezelést olyan gyerekek kapják, akiknek azonnal segítségre van szükségük. A kockázatos szülések nagy részével ez a központ foglalkozik, ezért rengeteg várandós kismama jár ide id?pontot kérni, valamint kezelésért, miután egy helyi kórházban megtörtént a szülés. Megtudtam, hogy a sürg?sségi gyerekellátás szolgáltatásait egyre többen veszik igénybe annak ellenére, hogy folyamatosan kevesebb baba…

Bővebben