Átment az útadót módosító törvény

A japán Diéta eldogadta azt a régóta vitatott törvényjavaslatot, amely lehet?vé teszi, hogy az úthálózat fejlesztésére el?irányzott adóbevételeket más célokra fordíthassa a kormány. A javaslat a következ? tíz évre szólt és az alsó ház egyszer már elfogadta. Ugyanakkor az ellenzéki többség? fels? házban elutasították a javaslatot, így az ismét az alsó ház elé került. A szavazás el?tt a kormány lépéseket tett, hogy bizonyítsa: az átirányított összegek nem okoznak problémát az úthálózat fejlesztésénél. Ezután kérték az ismételt szavazást. Az els? javaslat március 13-án ment át az alsó házon. JT

Bővebben

Lemossák a Kína ellen tiltakozó falfirkát a Zenkódzsi templomról

Megkezdték a naganói Zenkódzsi buddhista templom falára festett felirat eltávolítását. A firkákat egy hónappal azután próbálják lemosni, hogy a szerzetesek végül elutasították, hogy az olimpiai láng japán útja a templomtól induljon. A naganói rend?rség még mindig keresi az ismeretlen személyt, aki festékszóróval követte el a fehér feliratot. A firkákat április huszadikán fedezték fel több ?si falon és oszlopon. A restaurációt – fafelületr?l lévén szó – el?ször a legegyszer?bb módon kezdik el: megpróbálják nedves ruhákkal eltávolítani a festék nagy részét. Amit nem sikerül, azt ecsetekkel tisztítják meg. Japan Today

Bővebben

Fukuda Jaszuo hírlevele – Minden er?vel kutatjuk a túlél?ket

Tegnapel?tt baleset történt a Bószó-félsziget közelében: egy Aegis radarrendszerrel felszerelt romboló összeütközött egy halászhajóval. Mindenekfelett azt remélem, hogy Kicsiszei Haruo úr és fia, Tecuhiro, akik a bárka fedélzetén tartózkodtak biztonságban hazatérhetnek. Folyamatosan keresik ?ket éjjel-nappal, nem csupán az önvédelmi er?k járm?vei, hanem a parti ?rség, a halászati ügynökség és helyi halászok is. A Kicsiszei családra és barátaikra gondolok, akik mélyen aggódnak a hideg tengeren rekedt szeretteikért. Nincsenek szavak arra, milyen aggodalmat élnek át szeretteik. Biztosítani szeretném ?ket, hogy minden lehetséges dolgot megteszünk, hogy a lehet? leggyorsabban megmentsük az apát és…

Bővebben

Fukuda könnyek közt kért bocsánatot az elt?nt halászok miatt

Fukuda Jaszuo könnyes szemmel kért személyesen elnézést attól a családtól, amelynek két tagja elt?nt az óceánon, miután halászhajójuk összeütközött egy rombolóval. A miniszterelnök ugyanakkor nem fogadta el a védelmi miniszter lemondását. – Rendkívül sajnálom mindazt, amit az ütközés okozott. Sajnálom… hiszen még el?ttük állt az élet – mondta könnyek közt Fukuda, amikor a rokonok megmutatták neki a két elt?nt halász fényképét. Ez volt az els? alkalom, hogy a miniszterelnök találkozott a családtagokkal. A félórás találkozó a nyilvánosság kizárásával zajlott. Az 58 éves Kicsiszei Haruo és 23 éves fia, Tecuhiro családját…

Bővebben

Obama köszönetet mondott Obamának

A világ legnagyobb hatalmára tör? amerikai elnökjelölt visszacsepegtetett némi kedvességet a japán Obama városka lakóinak. Obama városa lelkesen támogatja elnöki álmokat dédelget? druszáját: lelkesesedésüket nemrég egy levéllel hálálta meg a politikus. – Szenvedélyünk nem volt hiábavaló – nyilatkozta a városházán dolgozó egyik munkatárs, aki a helybéliekkel „I love Obama” fejpántot visel. Azonos neve miatt a városka már kétszer is biztató levelet küldött a heves harcokat vívó jelöltnek, apró ajándékkal. Obama megköszönte a leveleket és az „értékes ajándékokat” és felemelte szavát a barátság és a jobb világért tett közös er?feszítés érdekében.…

Bővebben

Fukuda Jaszuo hírlevele – Osztozunk a gazdasági növekedés gyümölcsein

Eljött a március, a tavasz már a kertek alatt van. Nemrég számos újságcikk foglalkozott az élelmiszerek és más háztartási termékek árának emelkedésével. Ez érintette az alapvet? élelmiszereket, mint a miszó, szójaszósz vagy tejtermékek. Tavaly óta valóban emelkedtek az árak, széles termékskálát érintve a kenyért?l a f?z?olajon át a papírzsebkend?ig. Egyes rágcsálnivalókból kevesebb található egy-egy zacskóban. . Az olvasóktól kapott e-mailekben lassan, de folyamatosan emelkedik a növekv? árak iránt érzett aggodalom. Egészen biztos vagyok, hogy számosan osztják aggodalmukat, miközben igyekeznek megtakarítani a pénzüket, és olyan termékeket keresnek, ami legalább egy jennel…

Bővebben

Fukuda Jaszuo hírlevele – Az útdíjak átcsoportosításáról

A kormányon lév? koalíció és az ellenzék között nézeteltérés alakult ki az útdíjakból és a benzin adójából származó el?irányzott bevételek elosztása ügyében. Ahhoz, hogy biztosítsuk: az emberek mindennapi életét nem érinti ez a konfliktus, a két oldalnak gyorsan meg kell állapodni a jelenlegi patthelyzet feloldásában. Nem áll szándékomban elvetni a kormány eredeti terveit. Ugyanakkor teljesen nyitott vagyok el?remutató felülvizsgálatára azokon a pontokon, ahol szükségesnek látszik, ezért nagyon remélem, hogy az ellenzéki pártok, különösen a Japán Demokrata Párt egyetért velünk és leülünk tárgyalni. A felülvizsgálat els? pontja azok a források lehetnek,…

Bővebben

Fukuda Jaszuo hírlevele – Zűrzavaros Diéta

Tegnap Sirakava Maszaaki úr elfoglalta a Japán Bank elnöki székét, amely egy ideje üresen állt. Sirakava úr, akit az elmúlt hónapban neveztek ki a helyettes vezet?i posztra, eddig is gyakorlatilag bankelnökként tevékenykedett. Els?rangú személyként, aki egész karrierét a Bank of Japan-nél építette fel a pénzügyi körök és a piac er?s bizalmát élvezi. Miután elfoglalja új munkahelyét, Sirakava úr szinte azonnal részt vesz a pénzügyminiszterek és a jegybankelnökök G7-es csúcstalálkozóján Washingtonban. Remélem, hogy a japán jegybank elnökeként komolyan hozzájárul a tárgyalásokhoz, melyek az országok hozzáállásáról folynak különböz? témákban, például a jelzáloghitel-krízisben.…

Bővebben

Fukuda Jaszuo hírlevele – a gondos, folyamatos egyeztetésről

A hétvégén a világ prominens gazdasági és politikai vezet?ivel tárgyaltam a davosi találkozón. Különösen a globális gazdaság és a környezetvédelem kérdéseire koncentráltam és eszmét cseréltünk a szenegáli elnökkel és az angol miniszterelnökkel, valamint Bonóval. . Különösen az afrikai fejl?d? országokkal kapcsolatos kérdésekr?l beszéltünk, én pedig éreztem a világ várakozását Japán iránt. Ebben az esztend?ben Japán ad otthont a G8-as csúcstalálkozónak és a negyedik nemzetközi konferenciának az afrikai fejlesztésekr?l. Ezeken az eseményeken fel fogom használni a Davosban szerzett tapasztalataimat a nemzetközi közösséget érint? kérdésekben. A következ? pénzügyi évre szóló költségvetéssel kapcsolatos…

Bővebben

A japán császár szerint id? kell a háború sebeinek begyógyulásához

Akihito császár elmondta a Japánba látogató Nguyen Minh Triet elnöknek, hogy id?be telik, amíg a háború okozta sebek begyógyulnak és a szenvedések emléke elhalványul, legyen szó a felkel? nap országáról vagy Vietnámról. A császári palotában tartott megbeszélések során az uralkodó azt mondta: „hosszú ideig tartott a háborús id?szak Vietnámban és rengetegen haltak meg közben. Nehéz id? lesz, amíg az életben maradt emberekb?l elt?nik a bánat.” Akihito császár hozzátette, hogy ez a fájdalom Japánban sem t?nt el, még hatvan esztend?vel a világháború vége után sem. A találkozó el?tt, amelyen Micsiko császárné…

Bővebben