Új törvényjavaslat a hamis útlevél ellen

Az Igazságügyi Minisztérium új cikkelyt készül belefoglalni a bevándorlás ellenőrzésének és a menekültek elismerésének törvényébe. Eszerint büntetést érdemelnek azok, akik hamis útlevelet és más utazási papírokat adnak és vesznek át. A büntetést max. három év szabadságvesztésben vagy hárommillió jenben szabták meg a javaslatban.

Bővebben

Kyokushin Hungarian Open Nyíregyháza 2005.02.12

+90 kg A nehézsúlyban 8 versenyző lép tatamira. A horvát bajnokság két döntőse, a Garasic testvérek szeretnének Magyarországon is bizonyítani. Információink szerint a Matsushima csoport vb versenyzője, Magosi Zsombor megsérült a felkészülés alatt, így nem vállalja a küzdelmeket. A szervezetet és a Borza Dojót az ifjú Nagy Tamás képviseli. Újra küzdőtéren láthatjuk a Stabilitásból Mali Györgyöt, aki korábban már többször dobogóra állt. A legnagyobb esélyes mindenképpen Donatas Imbras Litvániából. Imbras már két alkalommal is megnyerte az Európa-bajnokságot, és az európai csapat tagja a világkupára. De itt lesz legnagyobb riválisa is,…

Bővebben

Tokióban tavaly 2 milliárd 400 millió jen értékű tulajdont, köztük 154 állatot vesztettek e

A tavalyi év alatt egymillió 950 ezer esetet jelentettek be. A rendőrfőkapitányság talált tárgyak osztálya elkészítette az évi összeszámolást, eszerint egyre több esernyőt veszítenek el, ez 330 ezer darabot jelentett tavaly. Emellett kb. 250 ezer ruhát, illetve ruhakiegészítőt, 180 ezer pénztárcát, 160 ezer igazolványt, 150 ezer értékpapírt hagytak el a tokiói lakosok. A majdnem 2,5 milliárd jen értékű vagyontárgyak 70%-át, 1 milliárd 800 millió jen értékűt megtaláltak és visszaszolgáltatták a tulajdonosnak. Nagyjából 440 milliónyit megtartottak a megtalálók, és kb. 240 milliónyi, melyért nem jelentkeztek a tulajdonosok, Tokió város bevételeit gazdagítja.154 állatot…

Bővebben

Megkezdődött a Szapporói Hófesztivál

Hokkaidón a telet az 56. szapporói hófesztivállal ünneplik. Három helyszínen folyik az ünnep: a Fő utcai parkban, a Szuszukinon és a Makomanainál, a turistákkal együtt nagyjából kétmillió érdeklődő látogatja őket. A kínai újév után az ázsiai turisták számának növekedését várják. A fesztivál 13-ig tart. Körülbelül 300 valósághű, óriási hószobor és jégszobor gyönyörködteti a szemet -többek közt a nagojai vár hóból készült mása-, melyeket naplemente után este tízig kivilágítanak. Kyodo

Bővebben

Téli égen táncoló óriási papírléggömbök

Az Akita prefektúrabeli Nishiki falubeli hagyomány az, hogy tél közepén, az ún. „kis újévkor” óriási, papírból készült léggömböket eresztenek szélnek éjszaka, melyekre a letűnt korok híres szamuráj-harcosainak, csatajeleneteinek és szép udvarhölgyeinek képét festik. A wasiból, a speciálisan készített japán papírból mintegy száz léggömböt készítettek, melyek a hőlégballonhoz hasonlóan emelkedtek magasan az égbe. A legmagasabb pont, amit elértek, 12 méter volt. Az öt gabonaféle ( a japánoknak persze külön szava van erre: gokoku): a búza, rizs, bab, és a kétféle köles (ava és a kibi) jó terméséért és a családi békéért…

Bővebben

Hungarian Open helyzetjelentés

A női kata kategóriában 9 nevezés érkezett. A hazaiak legnagyobb reménysége feltehetően Tóth Renáta, de meg kell küzdenie a román Anca Walmennel, aki az Európa-bajnoki cím védője. Mellettük további román, magyar és litván versenyzők indulnak. A férfi kata (formagyakorlat) legesélyesebbje az Európa-bajnok, hazai sikerkovács – Tóth Attila (Abasár), akinek 11 riválissal kell megküzdenie. A hazai karatékák mellett román, litván és svéd mesterek igyekeznek megszerezni az elsőséget.

Bővebben

Kyokushin utánpótlás verseny

Február 5-én, Sátoraljaújhelyen sensei Orehovszki Zoltán és klubja szervezésében az IKO 3 nyílt kyokushin versenyt rendezett. A versenyre 100 fölötti nevezés érkezett, és az összes utánpótlás korosztály, valamint a felnőtt „B” kategóriás versenyzők is küzdőtérre léptek. A szervezet szabályai szerint a fehér és kék öves 19 év felettiek tartoznak ebbe a kategóriába. A szervezők fő célja az volt, hogy a rendezvény sikeresen szolgálja a versenyzők felkészülését, rutinszerzését a közelgő diákolimpia előtt.

Bővebben

A kyokushin nemzetközi története

  A stílust Masutatsu Oyama alapította 1956-ban, Japánban. Magánvállalkozásként került bejegyzésre, és mint működési forma ez máig így maradt. Az első edzőtermek Japánban jöttek létre, de 2 év múlva Hawaii-on és az USA-ban is megalakult a szövetség, és létrejöttek az első klubok. 1959-ben Hawaii-on már versenyt rendeztek. A 1960-as évek elején már 20 tanulónak fekete övet adott Sosai Oyama, és igyekezett a világ minden pontjára elküldeni tanítványait, hogy népszerűsítsék a kyokushint, valósítsák meg álmát, építsék a szervezetét. Nagyon hamar népszerű lett a világban ez a racionális stílus. Egyre több külföldi…

Bővebben

Tapizási rekord a tokiói vonatokon

Kizárólag női utasoknak fenntartott vasúti kocsik indítását kéri a tokiói rendőrség a molesztálások elleni harcához. A tokiói vonatokon tavaly rekordszámban taperoltak le nőket, a feljelentések száma a kamerás mobilok megjelenése után emelkedett. Rekordszámú szexuális támadást követtek el a tokiói elővárosi vasutakon 2004-ben. A rendőrségi kimutatások szerint tavaly 2 201 nőt molesztáltak a járműveken, szemben a tavaly előtt 2 058 esettel. 1996-hoz képest megháromszorozódott a tapizós támadások száma, bár ez a rendőrség szerint azért is van, mert a nők mostanában bátrabban jelentik az eseteket, írja a BBC. A feljelentések száma a…

Bővebben

Hungarian Open – a versenyzők

A hölgyek 55 kg-os mezőnyének legesélyesebbje a címvédő Balogh Mária Győrből, de nem lesz könnyű dolga, hisz nagyon jó formát mutatott végig Mezősi Marina vagy Bartók Júlia is. Ott lesz továbbá a nagyon rutinos Mótzer Melinda is a nevezett 10 főben. 65 kg-ban mindenképpen a címvédő Tóth Ivett a legesélyesebb, de tavaly is óriási csatára késztette őt a nagykőrösi Ábrahám Edit, aki most is sokat készült. Visszatér bokaműtéte után a jászberényi korábbi junior kiválóság, Simon Orsolya, bár ő leginkább önmaga számára akar bizonyítani, hogy már bírja a lába ezt a…

Bővebben