A kyokushin nemzetközi története

 

A stílust Masutatsu Oyama alapította 1956-ban, Japánban. Magánvállalkozásként került bejegyzésre, és mint működési forma ez máig így maradt. Az első edzőtermek Japánban jöttek létre, de 2 év múlva Hawaii-on és az USA-ban is megalakult a szövetség, és létrejöttek az első klubok. 1959-ben Hawaii-on már versenyt rendeztek. A 1960-as évek elején már 20 tanulónak fekete övet adott Sosai Oyama, és igyekezett a világ minden pontjára elküldeni tanítványait, hogy népszerűsítsék a kyokushint, valósítsák meg álmát, építsék a szervezetét.

Nagyon hamar népszerű lett a világban ez a racionális stílus. Egyre több külföldi ment japánba, hogy kyokushint tanuljon.

1964-ben létrejött a Nemzetközi Kyokushin Karate Szervezet, melynek E. Sato volt miniszterelnök lett az elnöke, és Masutatsu Oyama töltötte be az igazgatói tisztséget.

1965-ben a Sosai mestereket küldött Európába és az USA-ba, hogy oktassák a kyokushint. Ebben az évben shihan Stewe Arnel teljesítette a 100 ellenfeles küzdelmet, elsőként a karate stílusok gyakorlói közül. Ez még nem egy nap alatt történt.

Sosai Oyama kiemelten nagy szerepet tulajdonított a médiumoknak: igyekezett a lehető legtöbb közszereplést eszközölni, a lehető legtöbbször szerepelni a médiában.

Karate stílusa, személyisége, viselkedése és rendkívül kemény követelményrendszere megosztotta a világ, de főként a japán társadalom véleményét. A harcművész mesterek körében is vegyes vélemények voltak a kyokushinról.

Brazíliában is megalakultak az első klubok, 1968-ban. Ebben az évben jött létre az európai, a közel-keleti és a csendes-óceáni kyokushin szövetség.

1969-ben megrendezték az első japán bajnokságot, mely már ekkor is nyílt volt, és vonzotta nagyon sok full-contact stílus gyakorlóját.

Ekkor már a világ szinte minden területén gyakorolták a kyokushint, és gombamód szaporodtak az országos szervezetek. Nagyon nagy mennyiségű újság és könyv jelent meg az új stílusról.

1972-ben Howard Collins elsőként egy nap alatt hajtotta végre a 100 ellenfeles küzdelmet, és 4. tudott lenni a japán bajnokságon

1975-ben megrendezték az első Kyokushin Világbajnokságot. 128 versenyző vett részt 36 országból. Az első világbajnok Katsuaki Sato lett. Mint szinte minden kyokushin verseny, a világbajnokság is nyílt és nyitott volt.

1977-ben Londonban rendezték meg az első Angol KO bajnokságot. Az első Európa-bajnokságot 1978-ban, szintén Londonban rendezték. Ebben az évben siketek számára is rendeztek egy versenyt.

1979-ben került sor a 2. világbajnokságra – ismét Tokióban, 128 versenyzővel, de már 50 ország részvételével. A világbajnok Makato Nakamura lett, aki egy 3 napos versenyen, telt ház előtt, óriási érdeklődés mellett szerezte meg címét.

1983-ban az 1. Ibusz Oyama Kupát rendezték Budapesten, ahol sosai Oyama is megjelent.

1984-ben megrendezték a 3. Kyokushin VB-t, 50 ország és 200 versenyző részvételével.

1985-ben a Nemzetközi Karate Szövetség vezetője elhunyt, így Masutatsu Oyama lett a Karate Szövetség elnöke. 1985-86-ban újra rendeztek Ibusz Oyama Kupát Budapesten.

1986-ban, Svájcban első alkalommal rendeztek női clicker (érintéses) Európa-bajnokságot.

1987-ben a 4. világbajnokságot Akyoshi Matsui nyerte 207 versenyző közül, akik 60 országból érkeztek. Első alkalommal került európai a dobogóra, Andy Hug személyében, aki 2. lett.

1988-ban megrendezték az első férfi formagyakorlat Eb-t és a 4. Ibusz Oyama Kupát. Ez volt az első, hogy Sosai Oyama nem tudott személyesen ellátogatni a magyar versenyre. 1989-ben, Budapesten rendeztek Európa-bajnokságot.

1991 novemberében az 5. világbajnokságot Kenji Midori nyerte. 1992-ben Szolnokon rendezik a férfi kata, és a női clicker Eb-t.

1994 április 26-án elhunyt sosai Masutatsu Oyama, a kyokushin megalapítója és vezetője.

A világszervezet vezetője Akyoshi Matsui lett, akinek jogosultságát többen megkérdőjelezték, így 1995-ben létrejött egy új szervezet shihan Yukio Nishida vezetésével. Sajnos ezt újabb szakadások követték. Természetesen korábban is volt több kiváló, önálló szervezetet létrehozó személy, de ez nem kapott akkora publicitást. Több ember volt, akit a Sosai küldött el a szervezetből, de ezt sem tudták annyian. Most azonban a vezető halálával sajnos a nagy egység is megbomlott.

Sajnos a hazai szervezet is kétfelé szakadt, majd
később még tovább. A két szervezetnek megfelelően az IKO 1 – Sokei Matsui által vezetett szervezet – 1995-ben rendezett világbajnokságot, melynek nem volt magyar résztvevője. Itt Kenji Yamaki lett a világbajnok. A shihan Nishida által vezetett IKO 2 1996-ban rendezte VB-jét, ahol Noritsika Tsukamoto vihette haza az elsőségért járó pálmát.

Ezek után a nemzetközi helyzet már igen nehezen követhető, világszinten rendkívül sokfelé szakadt a kyokushin. A hazánkat érintő legnagyobb egységek továbbra is az IKO 1, amit még mindig Sokei Matsui vezet, valamint az egykori IKO 2, ami most NPO ShinKyokushin néven működik, és shihan Kenji Midori az elnöke, valamint az „IKO 3” szervezete, melynek élén shihan Matsushima áll, végül az „IKO 4”, ami IBK néven, kaicho Jon Blumin koordinálásával tevékenykedik.

 

Kapcsolódó bejegyzések