Obentó ebéd – a dobozba zárt gyorsétterem

Tudod, akkor válsz igazi japánná, ha meg bírod enni a bentód összes tartozékát. Különösen, ha a szóban forgó doboz temetési ajándék, amit három napra készítettek, mint amilyet én kaptam nemrég egy hodzsi szertartás alkalmából, ami egyféle temetés-folytatás. Most pedig egy utazásra invitállak – gyárlátogatásra indulunk a bentómba.
Először is kinyitjuk az obentó dobozát, ami inkább egy négyzet alakú aktatáskára hasonlít. Őszintén szólva én olyan bentót szeretnék, amit tényleg aktatáskában árulnak, hogy a felhajtott tető mögé bújva körözünk a pálcikával és egyenként megfogdozva őket azon elmélkedünk, hgoy mi a fene is ez. Az obentó részekre van bontva, mint egy műanyag tálca az iskola menzáján. Egy idegennek első látásra úgy tűnhet, hogy valaki néhány műanyag lapocskát ragasztott egy aktatáskába és megtöltötte az így kapott részeket mindenféle étellel. Találsz benne például öt szem babot, amik egy darab fólián üldögélnek. Hol vannak a többiek? – kérdezhetnéd. A válasz \”sehol\” lenne. Mind az öten ott vannak. Az obentó készítőinek feladata, hogy egy egész étteremláncot belegyömöszöljenek a dobozba.
Elsőként a cukemonót illik megenned, ami esetünkben pár szem taxisárga savanyú hogyishívják. Ez az anyag igazi utazásra viszi ízlelőbimbóid.
Ezután vágjuk át magunk azon a részen, amit általában halastónak hívok. Találunk például egy darab nyers halat, ami egy kupac reszelt retken trónol. A hal mellett áll a tavacska, ami szerényen egy szójaszósz tárolására alkalmas tálka alakját öltötte magára (darabka vaszabival, természetesen). E szójaszósz-tavacska lesz az utolsó, amiben halunk még megmártózhat, mielőtt bebocsátást nyer a szánkba.
Most pedig menjünk a doboz másik felébe, ahol a zöldségeskert húzódik. Egy gombát, egy félig megfőtt brokkoli-rózsát és egy apró, lyukas lótuszgyökér-darabkát találunk. Nem az a lényeg, ami anyagi valójában is megjelenik az ebéden. Emlékezz: az a lényeg, amit gondolunk róla.
Most érünk a háztartási szekcióhoz. Ez az a hely, ahol mosogatórongyot és konyharuhát áztatnak édes mirinben. Ugye nem is gondoltad volna, hogy ilyesmikkel találkozol egy étteremláncban! A konnjakut is gyakran e részleghez sorolják, annak ellenére, hogy igazából senki sem tudja, mi az. Ha nem bírod megenni ezeket a hozzávalókat, még mindig hasznát veheted takarításkor.
Elérkeztünk a második halterembe. Ezúttal sült rákkal és hallal kell megküzdenünk. Egy egész tálban találkozunk egy főtt ízeltlábúval is, készen az áldozatra (a rák vagy az, aki megeszi? – a ford.). Ez az a hely, ahol beletúrsz a bentó maradékába és eggyé válsz vele. Tépd le a fejét, nyúzd meg és szaggasd szét. Ne fáradj a lepotyogó végtagok elrejtésével – a szétmarcangolt testrészeket hagyd a tányéron és lépj tovább a vegyes részleghez. Ahol egészen megmagyarázhatatlan kajákat találsz – mogyorószószba fojtott dolgok, összecsomózott dolgok, vagy egyszerűen csak egy darabka ufonauta gyűlnek itt össze abban a reményben, hogy valaki befalja őket. Ha igazi japánnak érzed magad, nem foglalkozol azzal, mik ezek.
Biztosan örülni fogsz, ha megtudod, hogy a gyümölcsrészleg következik – végre valami ismerős! Ebben a sarokban olyan csodákra lelsz, mint egy gerezd narancs vagy egy szelet alma – virágszirom formára művészkedve.
Utoljára következnek a félig-meddig nyugati ételek, ami egy nagyszerűen álcázott húsgombóc formáját ölti magára – pár szál elárvult spagetti tetején trónolva, egy minivirsli, egy falat rántott csirke és egy vékony szelet sonka között. Ezzel lefedték a háziállatok szinte teljes vertikumát.
Fontos hozzávaló a minden bentóban megtalálható műfű, amitől olyan természetesnek tűnik az egész.
Gratulálok, a gyárlátogatást sikeresen befejeztük!