Virtuális próbababa

Hamarosan vége a szenvedéseknek a szűkös próbafülkékben, ahol sietve, kínlódva és izzadva rángatjuk magunkra a kiválasztott ruhadarabokat, a Toshiba japán elektronikai cég ugyanis már dolgozik a „virtuális én” megalkotásán, „aki” helyettünk felpróbálja a ruhákat, úgy mozog ahogy mi magunk, és ezáltal megmutatja, hogy a kiválasztott ruhát érdemes-e megvásárolnunk, vagy sem.

A japán software cég által kialakítandó rendszer részeként működő videokamera lefényképezi a boltba betérő vásárlót, majd a kiválasztott ruhákat, illetve kiegészítőket, és azonnal háromdimenziós képet vetít elénk arról, hogy miként festenénk, ha valóban magunkra öltenénk a kezünkben lévő holmikat, és azt is, hogyan áll rajtunk, ha megmozdulunk benne.

A rendszer egyelőre még csak kezdeti stádiumban van, a Toshiba azonban reméli, hogy 2006-ban rendszerbe állítható lesz.

Image

Működnek már hasonló szimulátorok Japánban, és más országokban is, amelyek megmutatják, hogy miként áll nekünk egy új hajviselet, vagy smink. A Toshiba által most kifejlesztendő, a vásárló arcvonásait és alakját, testi jellemzőit teljesen leképező rendszer azonban nagy előrelépés azokhoz a megoldásokhoz képest – mondta a Toshiba kutató csoportjának egyik tagja. A korábbi hasonló rendszerek ugyanis statikusak, kétdimenziós, álló képet közvetítettek. Az új technikai megoldás azonban rugalmas, három dimenziós, sokkal valósághűbb képet nyújt.

A virtuális próbababa nem csak a bolti vásárlást könnyítheti meg, hanem bizonyos átalakítással otthoni ruhapróbához is adaptálható. Várhatóan fellendíti az online távvásárlásokat, hiszen a Toshiba által kifejlesztett megoldás segítségével az online áruházakból kiválasztott terméket a vevő nyomban „fel is próbálhatja”.

A Toshiba és az osakai Digitális Divat (Digital Fashion) nevű cég közös vállalkozása elsősorban a férfiak, de számos nő számára megspórolja a számukra időfecsérlésként megélt ruhapróbálás és -vásárlás okozta gyötrelmeket. Akadnak persze nyilvánvalóan olyanok is – elsősorban a hölgyek között -, akik soha nem mondanának le arról az élvezetről, hogy minél több ruhát felpróbáljanak.

MTI

Related posts