Világkupa 2005, Japán – Kétségnek helye nincs!

A mieinket nem lehetett megállítani. Mindketten egyértelmű győzelmeket arattak. Vera immár a 4-ben van, Dani pedig a 8-ban! Holnap jönnek a nagy meccsek!

Vera két győzelemmel mutatkozott be

Első ellenfele, az orosz Irina Yushina mintha küzdőtéren sem lett volna. Pedig észrevehető, hisz 80 kg, de csak az történt, amit Vera akart.

Bemelegítése jól sikerült, Bencze Sensei úgy nyilatkozott, hogy laza, könnyed a mozgása, és nagyon éles.

A legfontosabb utasítás az volt, hogy maradjon is ilyen laza.

Nagyszerűen betartotta mindezt. A közel 20 fős magyar csapat buzdítása közepette nagyon pontos és erős combrúgásokkal kezdett, amiket erős kéztechnikák követtek. Egy gyönyörű oroshi kakato (kalapácsrúgás) is betalált, de az ellenfél nagy nehezen talpon maradt. Több nagyon szép technika után Vera megkezdte az utolsó fél perc hajráját. Yushina bele sem tudott szólni. A végén igen eltorzult arccal abban reménykedett, hogy talpon húzza ki az óriási rohamot. Ez végül sikerült is, Vera egyértelmű bírói döntéssel jutott a 8-ba.
Chieko Yamada egy ausztrál ellenfelen keresztül, 3 perc után jutott a 8-ba.
A két lány küzdelmére a verseny vége felé került sor, nagyon bíztak a hazai versenyző sikerében.
De hiába. Előbb Vera combrúgásai okoztak nagy gondot neki, majd a comra mért térdrúgások.
De még csak ez után következtek a magyar amazon kőkemény horogütései és köríves testrúgásai. A lány nagyon nehezen tudott talpon maradni. Az utolsó 20 másodpercben indította meg Vera a végső rohamot, ami szinte elsöpörte riválisát, főként akkor, amikor az utolsó 2 másodpercben egy köríves fejrúgas becsapódott.

Vera a legjobb 4-be jutott! Beleköthetetlenül, igazán jó formát mutatva, talán az eddigi legjobbat.

Az ág alján a japán, 3. danos Ayumi Noguchi jutott a 4-be. 26 éves, 170 cm és 70 kg. Egy brazil és egy ukrán lányon keresztül jutott ide.
A másik ágon az orosz Alina Kazhanova (169 cm, 57 kg, 23 éves, 1. kyu) és a svéd Maria Stensson (29 éves, 2. kyu, 177 cm, 70 kg) küzd a döntőbe jutásért.

Hajrá, Vera!!!

Related posts