Vége a vércsoportok mítoszának?

Kritikusai szerint a vércsoportmánia odáig fajult, hogy a munkavállalásnál és a párok összeboronálásánál is ez alapján szelektálnak, sőt, képesek az óvodásokat is beskatulyázni.

Tudósok egy csoportja most könyvekkel és honlapokkal próbálják cáfolni az elméletet. A magazinokban olyan cikkeket közölnek, mint „ne zaklassátok a B csoportosokat”. Azzal érvelnek, hogy a vércsoportot a vérben lévő proteinek határozzák meg, amik aligha befolyásolhatják a személyiséget.

– Ez az egész csupán babona – mondja Szató Tacuja, a Ricumeikan egyetem professzora. – A vércsoportot összefüggésbe hozni az egyéniséggel nemhogy tudománytalan, hanem egyenesen hiba.

A professzor kutatócsoportjához rövid időn belül számos bejelentés érkezett.

– Az emberek arról panaszkodnak, hogy gyerekeikkel erőszakoskodnak, párok válnak szét és a főnökök igazságtalanul bánnak beosztottjaikkal – mindezt csupán azért, mert hisznek a vércsoportos babonában – tette hozzá.

Magazinok felmérései szerint a japánok 20%-a meg van győződve róla, hogy a vércsoporttól függ az emberek személyisége. Az elmélet, melyet a harmincas években a militarista kormány vett át a náciktól ennél sokkal népszerűbb a szigetországban és Dél-Koreában.

A vércsoport szerinti analízis igen gyakran szerepel a női magazinokban. Egyedül tavaly 50 televíziós showműsor foglalkozott a témával. A társkereső ügynökségek is foglalkoznak vércsoport-kompatibilitási tesztekkel.

Teljesen elfogadottnak számít megkérdezni valakitől, hogy mi a vércsoportja, majd a választ nyilvánosságra hozni. Még a Ki kicsodában is leírják, kinek milyen: Koizumi Dzsunicsiroé például A, pedig a közszájon forgó sztereotípia szerint egy ilyen embernek nem szabadna szeretnie a popzenét, nem lenne tartós hullám a hajában és nem lenne ilyen közvetlen politikai stílusa.

A japán tv nemrég bemutatott egy szaitamai óvodát Tokió külvárosában, ahol a gyerekeket vércsoportjuk alapján négy részre osztották, hogy összehasonlítsák, melyik csoport hogyan eszik, hogyan takarít vagy hogy melyik veszi le a cipőjét a bejáratnál. Az iskola nem volt hajlandó kommentálni az esetet.

A babona évtizedek óta népszerű, sötét múltját azonban kevesen ismerik. A vércsoportokat 1901-ben fedezték fel. Ez volt az orvostudomány történetének egyik legnagyobb áttörése, ám a nácik hamar saját hasznukra fordították, és hirdetni kezdték az A és 0 típus felsőbbrendűségét (a legtöbb németnek ilyen vére van) a B csoportosokkal szemben (amely a zsidóknál és ázsiaiaknál gyakori).

Az elmélet 1927-ben érkezett Japánba egy pszichológus beszámolójában. A katonai vezetés tanulmányt rendelt azzal kapcsolatban, hogyan lehetne jobb katonákat nevelni. Az őrület a 30-as években alábbhagyott, ahogy a tudománytalan alapok nyilvánvalóvá váltak. A 70-es években azonban Nomi Maszahiko (akinek semmi köze nem volt az orvostudományhoz) könyvének köszönhetően újjáéledt.

A japánok 40%-a A, 30%-a 0 („határozott, kiváncsi”), 20%-a B és 10%-a AB („komplex személyiség, tudós vagy művész lesz belőle”) vércsoportú.

Az időközben elhunyt Nomi fia, Tosikata egy privát csoportot vezet, amely kiáll az elmélet mellett. Azt állítja, hogy nem kíván sorrendet felállítani az emberek között, és a vércsoport ismerete csakis arra szolgálhat, hogy ki-ki jobban megtalálja a tehetségének megfelelő életet és hogy a párkapcsolatok zökkenőmentesebbek lehessenek.

– Az, hogy valaki A, B vagy 0 egy hatékony ismertető az illetőről, amely vallástól és fajtól függetlenül segít megismerni – állítja.

Itabasi Szakumi nem dől be neki. A professzor „A jövendőmondás mítosza” című könyvében a nemzet szenvedélyes hatékonyság- és rendmániáját hibáztatja a jelenségért.

– Az emberek mindenáron szabályokat keresnek a személyiségben, mert ettől megjósolhatóvá, kiszámíthatóvá válik világuk, és nagyobb biztonságban érzik magukat – mondja.

ABC7