K-1 torna Parizsban – Le Banner és Abidi összecsapása

2005.05.27

Többségében inkább a 2. vonal küzdői indulnak a 8-as fogatban, bár azok közül olyanok, akik bekerülhetnek a legnagyobbak közé. Persze csak közülük 1-2. De vajon ki lesz az?! Nézzük a párosításokat! Van köztük „ismerősünk” is, hisz a cseh Vondracek már Meiszterrel és Varga Petivel is mérkőzött.

ImageImage

Az első körben egy 1. vonalbeli küzdő, bár az utóbbi időben a csillaga nem mindig ragyog – Alexey Ignashov, aki a szintén jól ismert és kevésbé esélyes japán Noboru Uchidával mérkőzik.

Majd a belgák reménysége, Aziz Khattou mérkőzik egy kevésbé ismert német bunyóssal, Chalid „Die Faust”-tal. A holland Semmy Schild egy cseh ellenféllel, Petr Vondracekkel küzd. A cseh fiúról nincsenek jó emlékeink, hisz Meiszter Gabit és Varga Petit is K.O.-val verte, 2 menet alatt. Majd Nobu Hayashi, aki egy ismert japán küzdő, a hazaiak reménységével, a francia Freddy Kemayóval lép kötelek közé. Ha esetleg nem győzne a francia, akkor a japán nem hiszem, hogy esélyes lehetne, nem elég jó hozzá – közepes mérlege van, 2004-ben kikapott K.O.-val Vondracektől, korábban pedig ő is Ignashov áldozata volt.

Ha a „Vörös Skorpió” nem lesz „rossz formában”, akkor a döntőbe juthat, és feltehetően Kemayót várják még oda, ahol szerintem a fehérorosz esélyesebb.

A Super Fightban lép kötelek közé az egymást nem szívlelő két francia, Jerome Le Banner és Siril Abidi. Minden szempontból Le Banner az esélyesebb.

Sokkal több mérkőzése van, jobb a mérlege, több komoly ellenfele volt. Abidi jobbára 2. vonalbeliekkel küzdött, és a legnagyobb húzása Peter Aertz „sorozatos” legyőzése volt – ezzel is került be a köztudatba. Nagyobb a tömege is Bannernak, aki agresszívabb is, és ráadásul Abidi nem is bírja túl jól, ha nyomás alatt tartják. Persze ez küzdősport, így bármi lehet, de nagy az esélye egy Le Banner K.O.-nak.

Related posts