Újra itt a K-1 Hungary!

Pár nap és ringbe lépnek a K-1 Hungary főszereplői. Nézzük, mi is történt tavaly:

K-1 Magyar Nagydíj 2004

Debrecen, Főnix Csarnok

2004. augusztus 19-én több betétprogrammal tarkított színvonalas vetélkedésnek lehettek szemtanúi azok, akik ellátogattak a Főnix Csarokba (mintegy 4000-en). A K-1 Magyar Nagydíjat a K-1 hivatalos szabályai szerint rendezték.

 

Image

Image

Image

Image

Image

Image

Image

Image

Image

Image

Image

Image

a www.k-1.hu engedélyével

 

Florin fölényben

Az első, K-1 tartalék mérkőzést a román Leordean Florin és Zilai Zsolt vívta volna, de utóbbi betegsége miatt a győri Csáki Ernő ugrott be helyettesíteni. Sajnos nem bírta túl sokáig a román versenyző ellen, a második menetben vége lett az egyenlőtlen küzdelemnek.

A következő meccs egy WBKA profi európa-bajnoki címmérkőzés volt. Két csinos lány, Takács Rita és Simon Nikolett küzdelmét láthattuk, melyen a piros sarokban lévő Simon győzött, és ez a győzelem EB-címet ért neki.

Szalainak kevés lehetősége volt támadni

Ezután következett az első páros a K-1-es vetélkedésében, Denis Grigoriev és Szalai Rajmund. Grigoriev súlyfölényben volt a maga 108 kilójával, míg a magyar versenző csak 95 kg volt. Szalai bátran kezdett az első menetben, de idővel az ukrán fiú átvette az irányítást, egy-egy jó irányzott ütéssel vagy rúgással megzavarta ellenfelét. Az első számolás Szalaira pont az első menet végét jelző gongszóval egyidőben történt. A második menetben néhány jól irányzott ütéssel, rúgással megroggyantotta Szalait az ukrán. Egy köríves fejrúgás után jöt a második számolás Szalaira. A menet közepén, a harmadik rászámolás után a bíró beszüntette a küzdelmet. Szalai Rajmund ismét csak a második menetig bírta, mint tavaly, mikor is Nagy Tiborral mérkőzött. Sok vita nem lehetett, hogy ki nyeri az első selejtező mérkőzést, ugyanis a kicsit „klicskós” kinézetű és alkatú, kék-sárga nadrágos ukrán thai-box világbajnok technikai KO-val diadalmaskodott. Fölénye egyértelmű volt.

Kiss támad

A második pár két magyarból állt, s érdekes végeredményt hozott. A két résztvevő Szecsei Szilárd és Kiss Dénes volt. Kiss Dénes volt egyébként a legkisebb súlyú a mezőnyben, 89 kg-mal mérlegelt. Szecsei a 10. másodpercben ágyékon rúgta Kisst, akin a fémbol készült herevédo sem segített.. A bíró nem intette meg Szecseit, ugyanis a rúgását nem találták szándékosnak. Fél perc múlva az előző jelenet megismétlődött, a cseh biró most megintette. Szecseinek voltak persze szabályos megmozdulásai is, a küzdelemben végig fölényben volt. Egy lábsöprést követoen Kiss a földre került. Ezt a megmozdulást Kiss is viszonozta, es padlóra küldte Szecseit, de továbbra is az ellenfele uralta a mérkozést. Azonban Kiss Dénes nagyon szívósan kitartott,, s bár volt köztük nyolc év korkülönbség (Kiss az idősebb, 35 éves), a végét is bírta erővel és főleg szívvel. A 2. menetben felrepedt Szecsei Szilárd szemöldöke, így a bíró a nézők és mindkét harcos megdöbbenésére leléptette őt, így a teljesen kifáradó Kiss jutott tovább. Jó volt azonban látni, hogy a srácok – és ez mindegyik párosnál így volt – mindvégig igyekeztek tiszta küzdelmet folytatni, és a végén a legyőzött mindig gratulált a nyertesnek. Így tett most Szecsei is.

Varga lábbal próbálkozik

Ezután következett Brunner Tihamér, a tavalyi döntős és Varga Tamás csatája. A tavalyi K-1 Magyar Nagydíjhoz hasonlóan ismét egy párba sorsolták őket. Varga Tamás elmondása szerint az idei K-1-re sokkal jobban felkészült, mint tavaly, Brunner pedig Vargát tartotta idén a legnagyobb ellenfelének. A harmadik párharcban valódi presztízscsatát láthatott a publikum, és bár a fővárosi Varga Tamás ezúttal sokkal felkészültebb volt, mégis megismétlődött a tavalyi eredmény, Varga Tamás kifáradt a harmadik menetre (tavaly csak a másodikig bírta). Nem nagyon tudta védeni Brunner rúgásait, így a pécsi versenyző pontozással nyerve magabiztosan lépett egyet a döntő felé. Ez volt egyébként az első meccs, ahol végigment mind a 3 menet.

Martynek combra támad

Ekkor következett az este talán leglátványosabb összecsapása! Egy cseh versenyző, Robert Martynek lépett ringbe a Fontana SE harcosával, Nagy Tiborral. A felnyírt hajú, hátul kis varkocsot meghagyó, Obelix feliratú köntösben bevonuló cseh fiú minden megnyilvánulása kiváltott valamilyen érzelmet a nézőkből. Imára kulcsolta kezét, hergelte a nagyérdeműt, riszálta altestét vagy éppen ütött, méghozzá nagyokat. Nagy Tibi pedig viszonozta, igen húzós kis meccsel szórakoztatva a közönséget. Hatalmas küzdelem alakult ki közöttük. Obelix állandóan támadta Tibi bal combját, ahol a 3. menetre véraláfutás keletkezett.

A küzdelem kiegyenlített volt

A magyar fiú nem nagyon használta a lábát, talán ennek köszönhetően a 3. menet végén Martynek örömtáncot járt, győztesnek érezte magát, még egy kis táncbemutatót is tartott. A bírók azonban ráadást ítéltek meg. A 4. menetben Nagy Tibi végre elkezdte használni a lábát is. Ez volt a nap talán legjobb és leglátványosabb mérkőzése. Hiába örült Obelix, Nagy Tibi jutott tovább pontozással. Martynek is gyoztesnek érezte magát, végül azonban a magasba emelte Tib
it.

 

Kis szusszantásképpen egy profi kick box full contact EB-címmeccs következett, melyet a magyar Nagy Zsolt, ha nehezen is, de megnyert a román nemzetiségű Vitalij Marza ellen. Mindketten technikásak, erősek és fiatalok voltak. Talán a lábtechnikája volt jobb a mi fiúnknak, s ezzel kerekedett a másik fölé.

A végzetes térdes

Ezután következett az est első super fight-ja, melyen a nagy kedvenc, Zilai Sándor küzdött meg Jusan Liviuval. Nos, a küzdelem erős kifejezés, ugyanis az ellenfelétől láthatóan tartó, egyébként súlyfölényben lévő román srác 1 perc 8 másodperc után földre került és ott is maradt. Történt ugyanis, hogy Zilai nekirontott és lefogta a fejét, majd kétszer beletérdelt az arcába, ami elég is volt a győzelemhez. A mérkőzés alatt a Liviu egyszer sem tudta megütni Zilait, aki a szorító sarkában mosolyogva figyelte az őt ünneplő embereket, míg a legyőzött elkullogott a vereség színhelyéről.

Zilai Sándornak ez a meccs volt a nagy visszatérés, ugyanis egy évvel ezelőtt edzés közben lesérült. Komoly egyensúlyzavara volt, az orvosok csak most döntenek arról., hogy folytathatja-e a sportot. A mérkőzés utáni riportban ezt nyilatkozta: „szerettem volna kicsit több idot tölteni a ringben.” Mi is szerettük volna. A legtöbb néző szerint nagy eséllyel megnyerte volna a nagydíjat, ha indulhatott volna.

Kiss sokszor volt padlón

Következett a nagydíj első elődöntője, az egyik sarokban Kiss Dénes, a másikban az ukrán Denis Grigoriev. Igen nagy fegyelemmel és küzdeni tudással állt a dolgokhoz a magyar fiú, de Grigoriev legyőzéséhez ez kevés volt. Az első menetben végig Grigoriev támadt (aki egyébként sokkal nagyobb termetu és majdnem 20 kilóval nehezebb, mint Kiss). A menet elején egy szép lábsöprés miatt került földre először Kiss Grigoriev később fejbe térdelte, ennek eredményeképpen Kiss ismét padlón volt. Rászámolás. Néhány másodperc után Kiss ismét padlón. A 2. menetben Kiss kirúgta Grigoriev lábát, cserébe hatalmas ütéseket kap, és ismét földre került. Az ukrán orra vérzett, de nem foglalkozott vele, Szalai elleni küzdelmében sem zavarta. Kiss láthatóan elfáradt, és újra padlón találta magát. Edzője ezután bedobta a törölközot, így Grigoriev jutott a döntőbe, mindkét mérkőzését KO-val befejezve.

Brunner térddel támad

A második elődöntő igazi taktikai harcot hozott, ugyanis Nagy Tibor és Brunner Tihamér jól ismeri egymást, így egyikük sem akart felesleges kockázatot vállalni. Nagy Tibornak fájdalmai voltak a lábán keletkezett véraláfutás miatt, de nem hagyta magát. Méregették, kóstolgatták egymást, időnként egy félmosollyal nyugtázták, ha nem sikerült túljárni a másik eszén. Brunner Nagy bal lábát támadta, de ellenfele hősiesen tartotta magát. A 2. menetben Brunner fejrúgása eltalálta Nagyot, majd megrohamozta ellenfelét, a térdét használva. Válaszképpen Nagy Tibi rúgta fejbe Brunnert. Mindketten láthatóan fáradtak voltak, de így is látványos volt a küzdelem, aminek a végén egyhangú pontozással Brunner Tihamér gyozött.

Földharc

A döntő előtti két betétmérkőzésből az elsőn Sárközi Róbert az ún. MMA szabályai szerint küzdött meg a román Daniel Burlacuval. Ennek az a lényege, hogy nyitott kesztyűt használnak és a földharc is megengedett. Más csemegét kaptunk, mint előtte. Sok birkózást láthattunk, s ilyenkor a laikus nehezen tudta eldönteni, hogy most éppen ki van nyerőbb pozícióban. Egy ilyen szituáció vetett véget a meccsnek is, mely során Sárközi egy sikeres kézfeszítését követően az ellenfele „lekopogta” a meccset, vagyis megadta magát. A győztes is feküdt még kicsit, majd együtt örült a közönséggel.

Greg Tony támad

Ezután egy – szó szerint is – nagy ember, a francia Greg Tony jött be a csatatérre, ellenfele pedig a magyar Varga Péter volt, aki egyébként az elődönjtőben Brunner ellen küzdő Varga Tamás bátyja. Greg Tony régebben Tony Gregory néven volt ismert, időközben nevet változtatott. Ők szintén super fight mérkőzést vívtak. Greg sokat támadt lábbal, amit Varga ritkán tudott viszonozni. A 3. menetben Greg Tony háromszor egymás után sikeresen támad lábbal, Varga néhányszor kézzel visszaadja. Ennek ellenére a francia K-1 bajnok fölényesen nyert pontozással.

A végzetes ütés

Végül elérkezett a döntő. Denis Grigorievvel a Nagy Tibort legyűrő Brunner Tihamér próbálta tartani a lépést. Eddigi legkeményebb csatáját vívta az ukrán, Brunner többször is nagyszerűen eltalálta, aki viszont kétszer még a ringből is kipenderült ellenfele attakja után. Az ukrán fiú sorozatos támadása után a 2. menetben rászámoltak Brunnerre, aki ekkor már fáradtnak tűnt. Végül egy gyomorütés után Brunner Tihamér a földre került, rászámoltak., és KO-val Denis Grigoriev nyert, így ő lett a K-1 idei bajnoka. Brunner ismét csak a második helyet szerezte meg (tavaly Meiszter Gábortól kapott ki a döntőben).

Related posts