Mire felnő a gyerek, 13 millió jenbe kerül

A gyereknevelés olyan öröm, amit nem lehet pénzben kifejezni – a költségeit annál inkább: 13 millió jen (kb. 23 millió forint) – derül ki egy friss kormányjelentésből.

Egy magánbiztosító társaság szerint a valós költségek még ennél is magasabbak, az igazi összeg valahol 25 és 60 millió jen között mozog.

– Lehet, hogy valakinek kétségei támadnak a felmérés tárgyát illetően, vagy hogy becslésünk pontos-e, egy azonban bizonyos: pontosan látnunk kell, milyen anyagi áldozattal jár egy gyermek felnevelése, ha pontos választ akarunk kapni a csökkenő születésszám okaira – vélte a kabinet egy tagja.

A kormány minden évben kiad egy „fehér könyvet”, amely a nemzet életkörülményeiről ad pontos adatokat. Takenaka Heizo pénzügyminiszter pénteken tette közzé a 2005-ös adatokat, e szerint egy gyermek 21 éves koráig 13,02 millió jenbe kerül a szülőknek.

Ez a jelentés az első, amelyben azt vizsgálják, milyenek a valódi költségek egy gyerekes családnál. A számításokat egy 2003-ban végzett, háztartási szokásokkal és életvitellel kapcsolatos széleskörű felmérés eredményeire alapozták.

A költségekbe beleszámították a tanítással, étkezéssel, egészségüggyel kapcsolatos kiadásokat, majd ezeket összevetették a gyermeket nevelő és a gyermektelen családoknál.

A jelentés feltételezi, hogy a gyerek 21 éves koráig otthon lakik, egyetemre jár, és nem szakította meg tanulmányait.

A 13 millió jenes különbség a gyermekes és gyermektelen családok között így oszlik meg: 3,1 millió jen megy étkezésre, tanításra pedig 5,28 millió.

A biztosító jelentésében az oktatásnál 8,5 millió jen szerepel a legolcsóbb forgatókönyvben is, vagyis akkor, ha a gyerek állami iskolákba jár óvodától egyetemig.

Ha mindezt magánintézményekben teszi, az óvodától a diplomáig 44 millió jent kell érte fizetni a szüleinek. Ez esetben a gyerek felnevelésének összköltsége több, mint 60 millió jen (százmillió forint).

Asahi Shimbun

Related posts