Múzeumot nyitottak a pacsinkónak

Az életre szóló rögeszme szakértőt faragott a kollégiumból kicsapott diákból

A 40 éves Makino Tecuja 7 éves kora óta egyetlen dolognak szenteli életét: a pacsinkónak. Makino, a tokiói pacsinkó múzeum vezetője először egy áruházban játszott a némileg flipperre hasonlító géppel. Ma egy olyan intézményt igazgat, amely 148 masinát állít ki – köztük igazi ipari műemlékeket is.

– Nagyon hálás vagyok a pacsinkó iránti szenvedélyemért – mondja. – Köszönetet akartam mondani a pacsinkónak, és valamit vissza is szeretnék adni “neki”.

A függőleges flipperek gyártásánál – amelyben a vasgolyók fentről potyognak és ha nyertes lyukakba esnek, újabbakat adnak, amiket aztán apró ajándékokra lehet cserélni – egyre fejlettebb technikát alkalmaznak. A Pacsinkó hakubucukan (múzeum) a tokiói Kelet-Uenóban, egy nagyobb épülettömb harmadik emeletén található. Az Ueno állomás környékét gyakran pacsinkó faluként említik, mivel többszáz ilyen szórakozóhely található a közelben.

Image

 

A játékba mintegy 17 millió japán szerelmes, évente nagyjából 20 billió(!) jent költenek szenvedélyükre.

Ugyanakkor csupán egy-két cég törődik a forgalomból kivont modellek sorsával. Ez adta az ötletet a múzeum létrehozásához. A játéktermekben ugyanis egyre-másra cserélik a gépeket újabb, fejlettebb modellekre.

A múzeum szinte összes kiállított gépe Makino személyes gyűjteményének része. Makino azért gyűjti a pacsinkó automatákat, hogy nyoma maradjon intim kapcsolatának. Valószínűleg ő a legelvetemültebb rajongó a 17 millió rendszers játékos közül.

Az állandó kiállítás részét képezi egy ősi, 1946-os modell. Ma csupán tíz darab található belőle a világon.

Egy másik a Maszamura Gauge, amelyben forradalmi újításként rugalmas tüskéket helyeztek el, amelyeken a golyók minden létező irányba pattogni kezdenek.

Amikor Makino először találkozott későbbi szenvedélye tárgyával, megfigyelt egy fiút, aki alig volt idősebb nála, mégis sokkal jobban ment neki a játék. Ekkor határozta el, hogy mindent tudni akar a pacsinkóról.

– A fesztiválokon is tökéletesen meg akartam tanulni az összes játékot – mondja -, talán ebből indult ki a pacsinkó-mániám is.

Makino több időt töltött a játéktermekben, mint az iskolában. Miután kimaradt a főiskoláról, egyik munkahelyről a másikra vándorolt, csak hogy minél többet megtudhasson a játékról.

Karrierje során volt már profi játékos, játéktermi alkalmazott, gépügynök, sőt, még tanácsadóként is dolgozott más pacsinkó klubtulajdonosoknak.

– A metróállomás és az iskola között hét játékterem volt. Egyet sem hagytam ki, soha – magyarázza, miért hagyta félbe tanulmányait. Makino annyi pénzt nyert, hogy a hétből két klubban megtiltották neki, hogy játsszon.

1985 és 87 között kizárólag a nyereményeiből élt.

Ebben a két évben átlagosan havi 200.000 jent keresett. A legjobb hónapban 6 milliót…

Amikor megkérdezték tőle, miért imádják ezt a játékot annyira a japánok, elmondta: az országban minden szerencsejáték tilos, hacsak nem állami játékról van szó. A pacsinkóról mindenki tudja, hogy szerencsejáték, hivatalosan mégsem az.

Ennek egyszerű a magyarázata: a nyereménytárgyakat – DVD, nyakkendő, apróságok – az összegyűjtött golyók száma alapján kapják a játékosok.

Ezeket a tárgyakat aztán eladják a mindig a közelben lévő trafikokban, ahonnét aztán ismét a játékterembe kerülnek.

Mivel a játékterem és a trafik (“ügynökség”) két különálló jogi személy, ezért nem sértik meg a szerencsejáték-törvényt.

– Ha a kaszinókat vagy más szerencsejátékot engedélyeznék Japánban, a pacsinkó valószínűleg vesztene népszerűségéből – vonja le a következtetést Makino.

The Japan Times

Kapcsolódó bejegyzések