Mi lesz a nemi bűnözőkkel?

A szexuális bűncselekedetet elkövetők visszaesésének nagy aránya megkérdőjelezi a társadalomba való visszailleszkedés lehetségességét, főleg, miután egy mostani Yomiuri Shimbun felmérés szerint a volt bűnözőket segítő szociális otthonok többsége is fél befogadni őket.

Eszerint a felmérés szerint azon szociális otthonok közül, melyek a volt bűnözőknek segítenek új életet kezdeni, 94-ből 53 nem fogadja be a szexuális bűntényt elkövetetteket. Gyanakszanak rájuk, azt hangsúlyozzák, hogy milyen nehéz megjavítani az ilyen bűnözőket, és a lakosság kifogásait, tiltakozását hozzák fel. Csupán 3 válaszolta azt, hogy befogadja őket, úgy, ahogy vannak. Ez a felmérés nagyon pontosan rávilágított a rehabilitációs rendszer hiányosságaira.
Országszerte 101 ilyen otthon létezik, ezek közül hét nők számára. Ezek az otthonok évente mintegy 10000 embert szállásolnak el, 60 százalékuknak nem kellett a teljes időt letölteni, kicsit több, mint 10 %-a letöltötte és 10%-nál kevesebb a felfüggesztettek száma. Az ilyen otthonok létrehozásához és fenntartásához jelentős összegeket biztosít a kormány (ez évben 3,09 billió jent adott rá), de egyiket sem irányítja; a rehabilitációt elősegítő társaságok alatt működnek. A legtöbb otthon kicsi, 4-5 fős személyzettel. Szállást, étkezést és a napi teendőkben való elirányítást biztosítanak, egy személy max. 6 hónapig maradhat náluk. A próbaidőseket, ha nincs közeli rokonuk, kötelezik arra, hogy ilyen otthonba vonuljanak be, hogy a próbaidőt felügyelők rajtuk tarthassák a szemüket. Általában a felügyelők és az ott dolgozók döntik el, kit vesznek fel, mégpedig az életrajza alapján.

A 94, férfiak részére létrehozott segítőhelyből 53, azaz 60% kijelentette: nem fogadott és nem is fogad be nemi bűnözőket. Az a 3, amely befogad, azért kijelentette, hogy max. egy főt. A többiek azt állították, a döntés mindig személytől és esettől függ.

Yomiuri Shimbun

Kapcsolódó bejegyzések