Márciusban Kamakura Európa-bajnokság

A Gordeau fivérek immáron tizenötödik alkalommal rendezik meg Hágában nyílt kyokushin Eb-jüket.

A verseny sajátossága, hogy a küzdelmek ringben folynak és a klasszikus kyokushin knock down szabályok kiegészülnek klincseléssel (rögzített fejre történő térdrúgás). A bajnokságra nevező versenyzők a küzdősportok széles skálájából kerülnek ki. (Legtöbbször csak kapkodja az ember a fejét, hogy milyen stílusok is burjánzanak elő a föld alól.) Sajnos ez a „sokszínűség” és a szabályok meglehetősen laza kezelése gyakran rányomja a bélyegét a küzdelmek színvonalára. Igazán korekkt és tiszta küzdelmeket általában csak akkor láthatunk ezeken a viadalokon, ha két (képzett) kyokushin fighter kerül szembe egymással.

Image

Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy az elmúlt tizenöt év során, mióta ez a verseny létezik, nagyon sok remek harcos tette tiszteletét a Kamakura bajnokságokon. A teljesség igénye nélkül nézzünk néhány nevet, akik amióta itt diadalmaskodtak, a világ élmezőnyébe is beküzdötték magukat:

Az IFK világbajnoka és az IKO1 feltörekvő K-1 versenyzője, az orosz Igor Peplov 1999-ben nyerte meg nehézsúlyban a versenyt. Ugyanebben az esztendőben Sergey Osipov (azóta IFKK világbajnok) középsúlyban diadalmaskodott. 2001-ben a könnyűsúlyt az a Khudiakov nyerte meg, aki a WKO-nál, volt japán bajnoki második és a múlt esztendőben világkupán is sikerült ezüstérmet szereznie. Ebben az esztendőben a középsúly bajnoka Maxim Dedik volt, aki később ugyanebben a súlycsoportban világbajnok lett az IFK-nál, majd 2005-ben, nehézsúlyban lett vb második az IKO1-nél. Maxim Dedik mögött ekkor a harmadik helyen a mi Zsiga Zsoltunk végzett.

Az elmúlt években született még néhány remek magyar eredmény az előbb említett Zsiga Zsolt féle harmadik helyen kívül is. Vámosi Péter (IKO3) 2001-ben a harmadik helyet szerezte meg nehézsúlyban, 2002-ben viszont már a dobogó második fokára állhatott fel. Ekkor a harmadik helyen az egri Magosi Zsombor végzett. Aztán az elmúlt esztendőben megszületett az első magyar győzelem is, hiszen középsúlyban a Stabilitás kiváló

versenyzője, Micheller János végzett az élen, második pedig Vancsik Nándor (Union Baja) lett.

Információink szerint az idén is útra kel egy magyar különítmény, hogy tovább erősítse a magyar kyo hírnevét Hollandiában.

schmidt

Related posts