Letartóztatták Bobby Fischert

Japán bevándorlási hivatalnokok letartóztatták a korábbi sakk-világbajnok Bobby Fischert – jelentették be pénteken. A sakkozót az Egyesül Államok körözi egy 1992-es sakkmérkőzésért, amellyel Fischer megsértette az ENSZ szankcióit. A Fischert a Narita reptéren tartóztatták le még kedden – derült ki egy magát megnevezni nem kívánó illetékestől. Ugyancsak névtelen forrásokra hivatkozva az Aszahi simbun úgy tudja, hogy ki fogják adni az USA-nak.

Ugyanakkor a Kyodo news szerint a sakkozót azért tartóztatták le a repülőtéren, mert nem volt rendben az útlevele. A tokiói amerikai nagykövet elismerte, hogy tudja: letartóztatták Fischert, de nem kívánta kommentálni az eseményeket, a szóban forgó személy jogaira hivatkozva.

Fischer a hidegháború hősévé vált, amikor 1972-ben megverte Borisz Szpaszkij szovjet világbajnokot. Az excentrikus hős azonban hamar megdöbbentette a világot, amikor megtagadta, hogy ismét Szpaszkijjal játsszon. Azóta rejtélyes körülmények között hol megjelenik, hol pedig eltűnik a világ szeme elől.

A címet 75-ig tartotta meg, majd drámai körülmények között 1992-ben ismét Szpaszkij elé ült – ezúttal Jugoszláviában. Ismét nyert (10:5-re), és beseperte a győztesnek járó 3,35 millió dollárt.

Az amerikai hatóságok azzal vádolták, hogy megsértette az ENSZ Jugoszláviát sújtó szankcióit. A szankciókat az ENSZ azért rótta ki a délszláv államra, mert az háborút provokált a szomszédos Bosznia-Hercegovinával.

A bírósáég által megvádolt Fischernek sikerült kitérnie a felelősségre vonás alól és talányos nyomokat hagyott maga után – egy rádiónyilatkozatot a Fülöp-szigetekről, valamint többsözr felbukkant Japánban is.

Rádióinterjúiban dicsérte a szeptember 11-i terrorista-támadásokat, azt hangoztatva, hogy „Amerikát el kellene söpörni”, a zsidókat pedig „tolvaj, hazug korcsoknak” nevezte. Édesanyja is zsidó volt.

A jelenleg 61 éves sakkozó 15 évesen vált nagymesterré. Bejelentette, hogy 1996 óta nem foglalkozik a sakkal, helyette kitalált egy „Fischerandom” nevű játékot, amely a sakktábla leghátsó sorában álló figurákat véletlenszerűen felcseréli a játék elején. Fischer szerint ez az új elem visszahozza a játékot a sakkba és kizárja a csalás lehetőségét.

AP

Related posts