Kína blokkolja az iTunes-t néhány sportoló miatt

Egy hete képtelenek letölteni bármit is az Apple által üzemeltetett iTunes-ról, miután Peking blokkolni kezdte a portált egy Tibet-barát album miatt.


Több fórumon is panaszkodtak az iTunes-felhasználók, hogy Kínából lehetetlen elérni a szolgáltatást. Egy nappal azután ugyanis, hogy az Art of Peace Foundation bejelentette: új albumot adtak ki, Songs for Tibet címmel – rajta Sting, Alanis Morisette és a Garbage dalaival, valamint a Dalami Láma 15 perces beszédével -, a kínai hatóságok letiltották a hozzáférést.

Az alapítvány New York-i elnöke, Michael Wohl szerint ez az album okozta a kínai cenzúrát, bár erre nincs közvetlen bizonyítéka.

– Kiadtunk egy közleményt, amely szerint negyven, olimpián résztvev? sportoló töltötte le eddig az albumot, így fejezve ki szolidaritását, és azt hiszem, ez okozta a kínai lépést. A közlemény után elérhetetlenné vált az egész portál – nyilatkozta telefonon.

Peking bátorítja az internet használatát oktatási és üzleti célra, de megpróbálja blokkolni a kivándorolt kínaiak és az emberjogi aktivisták oldalait.

Az internetért felel?s minisztérium nem kommentálta az esetet. Az Apple beismerte, hogy felhasználói valóban nehézségekbe ütköznek Kínában.

– Tisztában vagyunk a problémával, de egyel?re nincs mit mondanunk róla – nyilatkozta az Apple pekingi szóviv?je. Arra sem volt hajlandó kitérni, hogy hány vásárlót érint az eset.

Az iTunes-felhasználók az internetes fórumokon öntik ki a szívüket.

Kína rendelkezik a világ legtöbb internetez?jével: az országban 253 millió ember használja a világhálót. ?ket követik az Egyesül Államok lakói, akik közül 223,1 milliónyian használják a netet.

Az Apple nem üzemeltet külön szolgáltatást a kínaiak számára, az ottani felhasználók az amerikai szerverre jelentkeznek be. Ennek ellenére az iPod rendkívül népszer? Kínában.

Kyodo

Related posts

Kommentelj