K-1 Gála Pozsonyban!

 

A szlovákiai K-1 gálára május 6-án kerül sor. A verseny párosításaiban igen jó neveket olvashatunk. A K-1 2-3. vonala szerepel a versenyen, ahová a pécsi Brunner Tihamér is meghívást kapott.

 

 

Image
Tony Gregory

 

Tihamér a hazai K-1 rendezvényeken is sikerrel szerepelt korábban. Eredetileg thai bokszoló. Ellenfele a francia Freddy Kemajo. Ringbe lép az a Tony Gregory is, aki Super Fightban múlta felül Varga Pétert 2004-ben, Debrecenben. A francia 112 kg. Akramenko már több alkalommal is kipróbálta magát az első vonalban, ahol voltak is kisebb-nagyobb sikerei, de sajnos nem tudta végleg megvetni a lábát a fehér orosz versenyző a legjobbak között. 1999-ben a WAKO thai boksz világbajnoka volt, 2002-ben az orosz bajnokságot is megnyerte. Eredetileg thai boxoló, 30 profi mérkőzéséből 26-ot megnyert. 25 éves, 194 cm. 50%-os a K.O. mérlege. Ellenfele Majstrovic sem ismeretlen fighter, a svájci fiú több K-1 rendezvényen is látható volt. Többek között 2004 szeptemberében a svájci gálán, ahol Mike Bernardo ellen húzott kesztyűt. 28 éves, 95 kg, és 184 cm. Több nemzetközi titulust is birtokolt már. A legnagyobb eredménye talán, hogy 2001-ben a német, 2002-ben a horvát K-1 tornát nyerte meg.

Dennis Grigorievet is láthatjuk, aki megnyerte a 2004. évi debreceni K-1 tornát, ahol az ukrán fiú szinte elsöpörte a mezőnyt.

Grigoriev ellenfele egyébként az a cseh Pavel Majer, aki thai boxoló, 29 éves, 115 kg és 198 cm. Amatőr thai boksz Európa- és világbajnok volt. A szintén magyar Bertalan Zsolt is kötelek közé lép egy szlovák ellenféllel szemben.

Related posts