IKO-1 súlycsoportos VB – indulók és esélyek

Nagy nevek csatája, és rendkívül nehéz sorsolás jellemzi a +90 kg-os kategóriát. Jó sorsolást itt nagyon nehéz lett volna összehozni, mégis úgy gondolom, hogy talán a legoptimálisabban sikerült elhelyezni a versenyzőket a 16-os táblán.

Image

Rögtön szeretném egy kis magyarázkodással kezdeni. Sajnos idő hiányában csak a férfi szupernehézsúly elemzésére tudok most koncentrálni.

Korábbi eredményeik alapján három kiemelt versenyző kapott direkt meghívást a viadalra. Névszerint: Lechi Kurbanov (Oroszország), Ewerton Teixeira (Brazília), Alexander Pichkunov (Oroszország).

Nézzük a táblát felülről lefelé haladva!

Az A-blokk nyolcas táblájának tetején nem kisebb név kezdi meg a szupernehézsúly küzdelmeit, mint a csecsen származású, orosz válogatott versenyző, Lechi Kurbanov (27 éves,180cm, 95 kg). Ha lehetek egy kicsit szubjektív, akkor azt kell mondanom, hogy ma Kurbanovot tartom a világ egyik legkiemelkedőbb kyokushin fighterének, szervezetektől függetlenül is.

Aki látott már Kurbanov mérkőzést, az biztosan nem csalódott a kyokushin küzdelem erejében és szépségében. Kurbanov rendkívül robbanékony, laza és átlagon felül állóképes. Igen erőteljes kéz- és gedan technikák jellemzik a küzdelmeit. A fő fegyvere mégis a fordulásos rúgások testre, de főleg a fej magasságába. Sok világhírű versenyzővel kóstoltatta már meg a tatamit ezekkel a technikákkal. A múlt évben például ringben bizonnyított egy perc alatt egy 155 kg-os(!!!) színesbőrű kempo bajnokkal szemben.

Kurbanov főbb eredményei: VB 2003 5. helyezés, összjapán súlycsoportos bajnok 2002, EB 1., 2002, Európa-kupa győztes 2002.

Kurbanov első ellenfele az új-zélandi Warren Gabb. Sok információm nincs Gabb-ről. Az új-zélandi kyokushin nem túl erős, úgyhogy várható, hogy kurbanov probléma nélkül veszi ezt az akadályt.

A négybe jutásért azonban már valószínű jobban meg kell izzadnia az orosznak, mert az alatta lévő pár küzdelméből (Artur Hovanissian vs. Diego Da Silva) valószinüleg az örmény származású Hovanissian kerül ki győztesként.

Hovanissian egy nagyon erős, nagyot ütő, nagyot rúgó fighter, amolyan Sam Greco stílusban. Az örmény fiú a legjobb 16-ban volt az előző súlycsoport nélküli VB-n és csak a későbbi világbajnok Hitoshi Kiyama tudta megállítani, igaz, Kiyama chudan mawashi ipponnal győzött ellene. Ez adhat némi támpontot talán Kurbanovnak a küzdelmi stratégia megválasztásában.

Az A-blokk alsó ágán a 2004-es súlycsoport nélküli japán bajnokság II. helyezettje, Tadakuni Tokuda a francia Alexandre Rodriguezzel ccsatázik majd.

Tokudáról tudni kell, hogy 2002-ig nagy eredményei nem voltak. A 30 éves, 180 cm magas, 100 kg testsúlyú versenyző először a 2002-es összjapánon ért el sikert, 4. helyezettként zárta azt a versenyt. A VB-n a legjobb 32-be jutásért oroshi kakato geri ko.-t szenvedett az orosz Osipovtól. A múlt évben azonban II. helyezést ért el a japán bajnokságon, Kentaro Tanaka mögött végezve.

Stílusát inkább az erős és laza lábtechnika jellemzi, mintsem a kéztechnika.

Tokuda első ellenfele Alexandre Rodriguez, akiről annyit tudhatunk, hogy testméreteihez képest egy eléggé dinamikus, jó mozgású harcos, aki nyert Európa-kupát 2003-ban, legutoljára pedig a párizsi Ichigeki-n mérkőzött Lechi Kurbanovval. Kurbanov győzött ellene, igaz, csak bírói döntéssel három menetben.

Tokudát állóképessége és technikája, no meg a hazai pálya előnye valószínűleg erősen segíteni fogja a továbbjutásban.

A nyolc között azonban nem más vár rá majd minden valószínűség szerint, mint az a fiatal orosz fighter, Andrey Stepin (23 éves, 184 cm, 100kg), aki a múlt évi súlycsoportos japán bajnokságon (ahol Tokuda csak a 16-ig jutott) döntőt vívhatott és mindössze egy gentennel veszített a cseh Jan Soukup ellen. A VB-n is rendkívül jól szerepelt Stepin, hiszen a legjobb 32-ig menetelt, ott csak Glaube Feitosa tudta őt megállítani. Stepint nagy rúgó- és ütőerő, valamint komoly kondicionális felkészülés jellemzi.

Mindezek tükrében Tokuda és Stepin csatája bizonyosan nagy küzdelmet fog hozni.

Az én meglátásom szerint az A-blokk küzdői közül a legjobb négy közé Kurbanov és Stepin kerül majd.

 Image

Related posts