11 éve hunyt el Sosai Masutatsu Oyama

Image1994 április 26-án távozott közülünk az az ember, aki a nagy ajándékot, a kyokushint ránk hagyta. Sosai Oyama halott, de gondolatai, tettei halhatatlanok, mint ahogy a kyokushin is.

Egy világ, egy kyokushin! Osu, Sosai!

Álljon itt most egy írás a Sosai emlékére, amit egy korábbi számban közöltünk le.

Sosai Masutatsu Oyama – “Osu No Seishin!”

Belépett a “BS”-be. A II. Ibusz Oyama Kupa alkalmából. A teltházas sportcsarnok egy emberként, felállva ünnepelt, szólt a vastaps. A szűnni nem akaró vastaps. Itt volt, megérkezett. A legenda, akiről mindenki annyit hallott, akiről annyi, meg annyi történet szólt, aki ennyi embert tudott maga és a hite mögé állítani. Hitt abban, hogy az általa létrehozott kyokushin karate egy jó és igaz út. Hitt abban, hogy a kyokushinkai “Big Family” – egy nagy család.
A Szaku 2003/2-ben egy hosszabb cikkben foglalkoztunk Sosai Oyama munkásságával, életével. Nem szeretnénk magunkat ismételni. Biztos, hogy mindenki másképp gondol vissza Oyama mesterre. De mindenki visszagondol, nem volt egy hétköznapi ember. És, hogy milyen volt ez a nem hétköznapi ember? Nehéz választ adni, hisz többségünknek könyvekből, videókból, elbeszélésekből származnak az információi. Esetleg láttuk, mikor itt volt Magyarországon. Néhányan edzettek az irányítása alatt, beszéltek vele, de nehéz megítélni, hogy egy embert meg lehet-e ismerni ennyiből. Image

1994 május 26-án nagyon nagy változások indultak el. Sosai Masutatsu Oyama, a kyokushin karate attya 71 éves korában elhunyt. Megrázta a világot a hír. Megrázott mindenkit. Shihan Furkó Kálmán és sensei Drienyovszki János épp kint voltak, és személyesen élték végig azt a pár napot, ami után minden megváltozott a világ kyokushin szervezetében. Akkor, egy magyarországi dojóban, 18 évesen, nekem ez egy, a gi-mre vart fekete szalagot jelentett, egy közös emlékezést a többiekkel, egy közös meditációt. Akkor tudatosult bennem, hogy most már soha nem fogok tudni előtte edzeni, gyakorolni, beszélni vele. Pedig milyen rég készültem erre. Arra nem is gondoltam, hogy majd ilyen nagy vitákhoz, szakadásokhoz vezet az, hogy a legfőbb vezető, az “egy” elment. Nem láttam ezekbe a dolgokba bele egy kicsit sem. Meglepődve hallottam, hogy a szervezet egy része elment, és egy másik világszervezethez csatlakozik. “Van másik világszervezet? De hát kyokushin csak egy van! Hogyan lehet akkor több szervezete? Minek? Ugyanazt gyakoroljuk, szeretjük.” Nem értettem. És sokan mások sem.

A Sosai gyermekkorában megismerkedett a harcművészetekkel, és utána folyamatosan gyakorolt több stílust, és kipróbált nagyon sok küzdőtechnikát. Ezek mellett még nagyon sok hatás érte, majd megalkotta a kyokushin karatét. Valami életszerű, hatékony, racionális küzdőrendszert akart. Elégedetlen volt az addig megismert stílusokkal. Talán munkálkodott benne némi “ego” is, hogy létrehozzon valami újat, és követői legyenek. Elismerten jó közszereplő és szónok volt, és igazán jó arculattervező. Hisz ha megnézzük, a stílusa nagyon fiatal, és nem is mozgat akkora tömegeket Japánban, mint pár, más harcművészet. És mégis hatalmas ismertségre tett szert. Nem mindenki fogadja el Oyama gondolatait, és a kyokushint, de senki sem közömbös iránta. Mindenkit foglalkoztat, gondolkodtat.

Ugyanakkor a felkelő nap országán kívül nagyon jelentős a “kyo”. Több országban is a legnagyobb stílus, a legnagyobb létszámmal.

Ráadásul Oyama koreai származású volt, több szempontból reformer. Hisz az addigi gyakorlatot megváltoztatva nagyon nagy hangsúlyt fektetett az erőre, és a full-contact küzdelmeket preferálta. Szakított azon szokásokkal, hogy “egy rendszeren belül” kell gondolkodni. Ő nyitott volt, és minden módszert, megközelítést kipróbált. Egyaránt oktatott ütést, rúgást, fogást, és érdekelték az új dolgok. Állandóan érzékelhetőek voltak a változások. Igyekezett a kyokushint fejleszteni, és az egész világon elfogadottá, elismertté tenni.

ImageA haláláig folyamatosan dolgozott és munkálkodott. Természetesnek tartotta, hogy még ennyi idősen is állandóan gyakorol, illetve építi a szervezetét.

Igazán nagyot alkotott. Egy nagyon jelentős stílust, és közösséget hozott létre. Nagyon sok óriási tett, és esemény fűződik a kyokushin stílushoz, gyakorlóihoz. Több, majdhogynem felülmúlhatatlan küzdelem, törésgyakorlat, szervezett esemény. Szeretném megköszönni, hogy ezt adta a világnak, ezt adta nekünk. Örülök, hogy ezt a teljes, szerteágazó és életszerű harcművészetet gyakorolhatom, és a “nagy családban” élhetek. Az biztos, hogy Sosai Oyama emléke soha nem múlik el. Sokan őrizzük. Sok emlék őrzi. Nem volt hibátlan, feddhetetlen, nem isten volt, “csak” ember. De az emberek között az egyik legnagyobb.

Osu, Sosai! Domo arigato!

Stefanovics József

Kapcsolódó bejegyzések